h i r d e t é s

Farkas Flórián hivatali hűtőjét 450 ezer forintból töltötték fel

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Farkas Flórián hivatali hűtőjét 450 ezer forintból töltötték fel

2017. április 07. - 16:17

A romaügyek miniszterelnöki biztosa már hosszú ideje rejtőzködő üzemmódban működik, hivatali hűtőjében mégis nagy a forgalom. - írja a 24.hu.

 

Forrás: 24.hu

Farkas Flórián gyakorlatilag elérhetetlenné vált, miután az Országos Roma Önkormányzat belebukott az általa kitalált foglalkoztatási szövetkezeti programba. A projekt egyáltalán nem működött, az arra kapott uniós támogatást viszont elköltötték luxusirodára, autóra, amit már az EMMI sem volt hajlandó elszámolni, ezért az önkormányzat nyakába szakadt a milliárdos támogatás visszafizetése.

Farkas a magyar hatóságok és az uniós csalás elleni hivatal, az OLAF által indított vizsgálatok ellenére hivatalában maradt, ahol milliós fizetése mellé kiegészítő támogatásként hűtőfeltöltési pénzt is kap. A Miniszterelnökség az LMP-s országgyűlési képviselő, Hadházy Ákos közérdekű adatigénylésére azt írta, hogy a miniszterelnöki megbízottak nem kapnak reprezentációs keretet. Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár leveléből viszont kiderült, hogy a minisztérium jelentős összeget biztosít számukra a vendégek fogadásához kapcsolódó fogyasztási cikkek vásárlására, hűtőfeltöltés címén.

A szinte illegalitásban tevékenykedő, a nyilvánosságot kerülő Farkas Flórián Vidoven szerint 2015-ben közel 200 ezer, 2016-ban pedig 240 ezer forintot költött a hűtőjére. Igaz, idén egyelőre csak 20 ezer forintot számoltak el erre a célra.

24.hu