Farkas Flórián is megszavazta az MTA lerombolását
Az MTA lerombolását a Fidesz-frakcióban megszavazta Farkas Flórián, aki csak a szolgalelkű Polt Péter ügyészségének köszönheti, hogy nem rabkoszton él. Egy jogállamban minimum már megindult volna ellene az eljárás, de az ügyészség még csak nem is kérte, a mentelmi jogának a felfüggesztését.
A több mint négy éve folyó "eljárás" nagy buzgalommal, aktatologatással telhetett el, lázas semmittevésben. A Híd a munka világában programban köddé vált- a kormány részéről is elismert-1,6 milliárd ügyében semmi érdemleges nem történt. A Fidesz Flórija él mint Marci Hevesen, röhög a magyar "igazságszolgáltatáson". Tudja, amíg Orbán hátsóját nyalja hűségesen, addig nem adnak rá kilövési engedélyt.
"A lerombolt MTA részéről Lovász László az utolsó pillanatig kérte, ne rongálják a magyar tudományt. Lovász László, az MTA elnöke, Széchenyi-nagydíjas, Bolyai-nagydíjas, Bolyai János alkotói díjas, Wolf-díjas matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja."
Ez az az ország, ahol Farkas Flórián élete a minta, ahol Farkas Flórián szava számít, Lovász László szava nem számít.
Itt élünk. Ahol még azért legalább nem Farkas az MTA elnöke.
Még.