h i r d e t é s

Farkas István: Magyar magyarnak a... farkasa?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Farkas István: Magyar magyarnak a... farkasa?

2019. szeptember 28. - 06:42

 

„Tessék kérem haladni, nincs itt semmi látnivaló, csak egy kis hirtelen felindulás, ami majd elmúlik!” – szeretném azt hinni, hogy ezzel az egy mondattal el lehetne intézni azt, ami most Marosvásárhelyen zajlik.

A kép illusztráció! - Forrás: Science Source

De nem lehet, annak tudatában sem, hogy tulajdonképpen a hét évvel ezelőtti események narratívája ismétlődik (a személyek egy része ugyanaz, csak felcserélődtek egy kicsit a szerepek). Az elmúlt egy hétben kaptunk egy jó kis gyűlölködés–lejáratás–fenyegetőzés-kombót, ami bizonyítja azt, hogy frontvárosnak nevezni ezt a helyet lassan akkora klisé, mint román oroszlánként emlegetni a lejt, de még mindig ez a jelző áll a legközelebb a valósághoz. Annyi pontosítással, hogy a barikádokon most a magyar „táborok” néznek farkasszemet egymással, miközben az aktuális (román) városvezetés röhög a markába, és senki nem veszi észre, hogy a közösség a vesztes.

Az elmúlt évtizedekben a város vezetői, karöltve holmi zoknibáb magyarokkal, valósággal lepusztították, lepukkanttá tették azt a várost, ami amúgy sok boldogulási lehetőséget teremthetett volna lakói számára. Azt a várost, amely immár a Kolozsvár–Nagyszeben–Brassó-tengelyből lemaradva, maga a megtestesült, rózsákkal körbedíszített nihil. Kóros infrastrukturális lemaradás: pipa. Agyelszívás: pipa. Tőkeinjekció hiánya: jé, az is megvan. És ami a legfájdalmasabb: egyre nyomasztóbb a morális-intellektuális pangás.

Négyévente persze nekilendül az RMDSZ a városvezető leváltásának, és bár többen is figyelmeztetnek arra, hogy a magyarsághoz tartozni, magyarnak lenni önmagában még nem erény, mégis a város visszaszerzéséről, a magyar jelöltről, a magyar ügyről beszélünk. Szinte kizárólag. Ami ennél is rosszabb azonban, hogy mindig legalább kettő a tábor, még a magyar közösségen belül is.

Az egyik ember…

Ismerősek ugye a Quimby-sorok? „Az egyik ember megeszi a másikat,/A másik ember láncfűrésszel simogat…”  Valami hasonló zajlik néhány napja Marosvásárhelyen. Soós Zoltán még fel sem került hivatalosan az étlapra, máris elkezdték feldarálni. Vérszagra gyűl az éji vad, nemde? Ha így áll a dolog miért nem nyírták ki eddig? Kellett B opciónak, ha Bölöni László nem vállalja a jelöltséget? Ledolgozhatónak hisszük a 2016-os minusz 1700 szavazatot? Vagy a legfrissebb közvéleménykutatások szerint csak neki áll a zászló? Bármi is a válasz, az tény, hogy a szabálytalanságot kiáltó tábor hamarabb fel kellett volna ébredjen. Mert ez a helyzet csak a 20 éve regnáló városvezető malmára hajtja a vizet, megosztja a magyar közösséget, mint ahogy megosztotta 2012-ben a Frunda–Vass csörte – meg is ittuk annak a levét! Emlékezzünk csak: 9920 szavazattal veszített a volt szenátor Dorin Florea ellen. Ha Vass Levente indulni akart, miért nem jelezte ezt, miért nem követelt előválasztást? Ha Vass Levente vagy más a csapatából, rossz választásnak tartja Soós Zoltánt, miért nem indokolják ezt meg?

A vita csak arról szól, hogy beleért-e vagy sem a pincér ujja a levesbe, magáról a levesről nem hangzott el értelmes kritika. Ami részben jó is, mert bár a belső viták ideje soha nem járt le, a nyilvános anyázás soha senkinek nem segít. És itt most nem Soós Zoltánon van a hangsúly, hanem egy közösségen, amely eleve hátrányból indul, ha a jelenlegi városvezető egyetlen választható kihívójára, aki talán (!) esélyes, össztűz zúdult ahelyett, hogy azt a polgármestert támadnánk, aki tönkretette a mi (!) városunk, az életterünk.

Uno hirundo…

„Balfasz”, „esetlen”, „lökött”, „nyámnyila” – sorolják Soós Zoltán gyengéit a kommentbetyárok, anélkül, hogy – az egyébként könnyen elérthető – embertársukkal beszélnének, lehetőséget adnának neki arra, hogy válaszoljon. Szeretet nélkül nincs szolidaritás – ez a nagyon is emberi és egyszerű kijelentést nem képes megfontolni Marosvásárhely, ahol román–magyar, román–román és magyar–magyar konfliktus mérgezi a közhangulatot. Magam sem látom Soós Zoltánban a Megváltót – elitista kijelentéseinek egy részét kifejezetten károsnak tartom – de nem is ő jelenti egyszemélyben az üdvösséget. Most elkezdődött egy tánc, amelyet járni kell! Ha elég düh forr bennünk (a jelenlegi roppant káros városvezetés irányába) és szeretettel viszonyulunk egymás felé, akkor képesek lehetünk a változtatásra. Azonban nem a polgármesteri szék elnyerése a legnehezebb – érdemi váltást tulajdonképpen mindig egy csapat hozhat. Vagy nem... Az RMDSZ 2016-ban összeverbuvált csapata leszerepelt, ez nem vitás. Kell egy kezdő tizenegy, amelyben vannak csatárok, hátvédek, akikkel mérkőzést nyerhet a polgármester. A sárdobálás, amely egy hete kezdődött, nem ebbe az irányba mutat, és félő, hogy nem lesz értelmes (!) ember, aki vállalja a válogatottságot. Csapat nélkül azonban a legjobb és a legrosszabb polgármester is tehetetlen. Csodák nincsenek. Hagyjuk abba az indokolatlan sárdobálást. Talán még van annyi idő, hogy összeálljon egy erős csapat, aki dolgozni akar és tud (!), aki ha felelősen áll Soós Zoltán mögött, reményt adhat a választóknak arra, hogy változhat a helyzet Marosvásárhelyen.

Szerző: Soós Zoltán / maszol.ro


 

h i r d e t é s