Lapzártánk idején tizenhárom százalékon álltak, de attól tartunk, ennél sokkal többet szerezhetnek, mert választóik nagy része a közvélemény-kutatóknak nem vallja be, kire voksol. Szlovákia lakosságának ötöde látja bennük a radikális váltás lehetőségét. A többi négyötöd pedig rettegve várja, mi sülhet ki ebből.

Mi sem tudjuk megmondani, mit lehet tenni az ellen, hogy Kotlebáék kormányt alakítsanak, vagy a Smer koalíciós partnerévé válhassanak. Már csak azért sem, mert a magyarlakta vidékeken is sokan voksolnak rájuk. Nem azért, mert ideológiai szempontból egyetértenének velük (talán nem is sejtik, mi a valódi ideológiájuk), hanem csak mert azt ígérik nekik, hogy rendet tesznek a romákkal, meg ezzel az egész korrupt, bűnöző rendszerrel. És ez az, ami miatt nem a liberálisok és nem Zuzana Čaputová államfő tehetnek arról, hogy a fasiszták népszerűsége egyre növekszik, hanem kizárólag a mostani kormánykoalíció.

Leomlott a sánc

Igen, az, amelyik néhány éve a szélsőségesek elleni sáncnak nevezte és ezzel legitimálta magát. Mint látjuk, a sánc leomlott, alkotóit maga alá temette, és a Smert már csak a fasiszták tudják kikaparni alóla, a Hidat és az SNS-t pedig talán már ők sem. Ez a dolgok mai állása, de mielőtt kétségbeesnénk, tudatosítsuk, hogy szavazni mi fogunk. És mielőtt az urnába dobnánk a cédulánkat, azt is gondoljuk végig, hogyan jutottunk ide.

Négy éve, amikor a Mi Szlovákiánk Néppárt nyolc százalékkal jutott a parlamentbe, és tizennégy mandátumot szerzett, mindenki meglepődött, de az első döbbenet után az elemzők többsége is azt mondta, ez a siker csak átmeneti, nem nekik való a nagypolitika, saját magukat fogják lejáratni. Értettük vagy érteni véltük a választóik frusztrációit, dühét és dacát, azt reméltük, négy év alatt mindenki ráébred, hogy az erőszak semmire sem megoldás. Tévedtünk, ezt ma be kell ismernünk, főleg azért, mert az elmúlt négy év alatt senki sem tudott olyan egyszerű és érthető alternatívát felmutatni a mai velejéig korrupt kormánykoalícióval szemben, mint a fasiszták. Ez nem azt jelenti, hogy igazuk van, vagy hogy bármit képesek lennének megoldani, csak annyit, hogy ezt hihetően tudják ígérni. A választóknak pedig ennyi elég.

Minden az övék, de...

Kotlebáék menetelése a csúcs felé akkor kezdődött, amikor a Smerben és háza táján elhitték, hogy itt minden az övék, a főügyészségtől az útdíjakon át az egészségügyig. Loptak, csaltak, hazudtak, aztán gyilkoltak is, majd végül tagadtak, magyarázkodtak, vádaskodtak, és egyre vulgárisabban szidták azokat, akik bírálni merték őket. Így nyert teret egyrészt az a gondolat, hogy a demokrácia nem működő rendszer, másrészt pedig az, hogy mindenre a diktatúra a megoldás. Robert Fico ma azt mondja, a liberálisok és a köztársasági elnök asszony, na meg természetesen a sajtó tehetnek a szélsőségesek előretöréséről. De nincs igaza, mert itt tizennégy évig ő volt a kormányfő, és ő az, aki megfosztotta az embereket az állami intézményekbe, a bűnüldöző és igazságügyi szervekbe vetett bizalomtól.

A folyamat hosszú volt, a Malina Hedvig-üggyel kezdődött, majd faliújságtenderen, a Bonaparte rezidenciában bérelt lakáson és a Tipos-részvények eladásán keresztül Marián Kočner mindent átszövő hálózatáig vezetett. Az elmúlt tizennégy évben minden szinten minden hivatalban valamennyi állampolgár a saját bőrén tapasztalhatta, hogy nincs egyenlő bánásmód és igazságosság, ez a kivételezettek országa, ahol egyeseknek mindent szabad, másoknak semmit. Olyannyira, hogy a legfőbb ügyész kompromittáló felvételeket készített a saját irodájában, a pénzügyminiszter meglopta az államot, a kormányfő egy bűnöző lakásában lakott, és ez egész bandát egy pszichopata maffiózó tartotta a markában.

Fico megágyazott

Nem csoda, hogy ilyen szövevényes kapcsolatrendszer mellett az emberek többsége elvesztette a fonalat, és elhitte, hogy nagytakarításra van szükség, amelyet csak a radikálisok tudnak elvégezni. Közben szépen lassan minden összemosódott, és Fico ugyanarról kezdett beszélni, amit a szélsőségesek konspirációs honlapjai terjesztenek: hogy mindenről a liberális sajtó és Soros tehet, hogy a romák, a migránsok és a homoszexuálisok veszélyeztetik a keresztény, szociális államot, s hogy az is ezt gondolja, aki nem meri kimondani. Fico ki is mondta, amikor a romák gyalázásáért elítélt Milan Mazurek elleni ítéletet követően kijelentette, hogy bármelyik szlovákiai kocsma vendégei, beleértve az ott heverő kutyákat, így vélekednek. Arról, mennyire mértékadó a kocsmatöltelékek véleménye, ne nyissunk vitát, mert itt az a fontos, hogy a volt kormányfő rájuk hivatkozik. Pontosabban: velük próbálja igazolni azt, hogy lassan, de annál határozottabban araszolgat a fasiszták felé.

Ősszel megtörtént az első közös szavazás a parlamentben – az 50 napos választási moratóriumról –, és még előtte megvolt a bírósági döntés is, hogy Kotlebáék nem fasiszták. Mindegy, mit gondolunk arról, hogy az ítélet a leendő együttműködés záloga, vagy hogy a Smer ezt csak csendesen tudomásul vette, a lényeg az, hogy nem Kotleba pártjában látja az ellenfelét. Sőt, először megágyazott a szélsőségeseknek a gyűlöletkeltéssel, aztán igazolta őket azzal, hogy hiszen Szlovákiában mindenki azonosul a nézeteikkel, most pedig együttműködik velük. Egyelőre alkalomadtán, de ha úgy hozza a szükség, a választások után talán akár koalícióban is.

Kotleba mint kormányfő?

Ne engedjük megtéveszteni magunkat azzal, hogy Peter Pellegrini kormányfő, a Smer listavezetője azt mondja, a Mi Szlovákiánk Néppárttal soha nem kezdene koalíciós tárgyalásokat. Egyrészt mostanáig még soha nem volt mérvadó, miről mit gondol Peter Pellegrini, másrészt, mert a Smer már kormányzott Mečiarral, Slotával, miért tenne kivételt Kotlebával, amikor a hatalom megtartásáról lesz szó. Ľuboš Blaha, aki Robert Fico üdvöskéje, a kotlebás Milan Uhríkkal fényképezkedik, és ennek sokkal nagyobb az üzenetértéke, mint bárminek, amit Pellegrini mond. Neki legfeljebb az a feladat jut majd, hogy a választóknak megmagyarázza, most épp a kormányban kell gátat szabni a szélsőségeseknek. És akkor még fel sem vetettük azt a lehetőséget, hogy nem a Smer, hanem a Mi Szlovákiánk Néppárt válogat a koalíciós partnerek között, mert ne adj´ isten, megnyeri a választásokat.

Ha ez bekövetkezik, a köztársasági elnök nehéz döntés előtt fog állni, még akkor is, ha a törvények szerint egyértelmű a helyzet: a választások győztesét kell megbíznia kormányalakítással, vagy azt, aki biztosítani tudja a parlamenti többséget. Zuzana Čaputová már nyilatkozott az ügyben, azt mondta, számára a népakarat lesz a döntő, és kész akár Marián Kotlebát is kinevezni kormányfőnek. Nem tudjuk, ezt riadóztatásnak szánta-e, de tény, hogy ha csak a választások eredményét nézné, nemigen tehetne mást.

A romák után mi jövünk

Ám mivel Andrej Kiskával kapcsolatban már jelezte, hogy azt is figyelembe veszi, vádat emelnek-e ellene adócsalásért, bízvást megfontolja majd azt is, hogy Marián Kotleba ellen már rég vádat emeltek az alapvető szabadságjogok felszámolására irányuló mozgalmak iránti rokonszenv kifejezése, konkrétan az 1488 eurós csekkek osztogatása miatt. (Az 1488-as szám szélsőséges jelkép, a 14-es szám David Lane szélsőjobboldali terrorista 14 szavára utal, a 88 pedig a nácik üdvözlésére: az ábécében a 8. betű a H, a HH pedig a Heil Hitler! rövidítése). Marian Kotleba tehát a vád szerint „nyilvánosan szimpátiát mutatott a rasszista és a neonáci ideológiák irányában”, az ügy bírósági tárgyalása január végén kezdődik. Reméljük, ez az elnöki palotában legalább olyan súllyal esik latba, mint Kiska Fico által kreált adócsalási ügye.

Biztos, hogy szélsőséges körökben a per hozzájárul Marián Kotleba mártíromságához és népszerűségéhez. A Smerben pedig lélegzet-visszafojtva várják, összejön-e annyi a fasisztáknak, hogy meglegyen 76 parlamenti mandátum. Innen kezdve nincs ideológia, nincsenek elvek és értékek, csak mértéktelen hatalomvágy, gátlástalan nacionalizmus és féktelen diktatúra lesz. Hogy mindenki értse: mielőtt arra szavaznánk, hogy Kotlebáék majd rendet tesznek a szomszédunkban lakó romákkal, jusson eszünkbe, hogy rögtön a romák után mi, magyarok következünk.

ujszo.com