A helyzet az, hogy az új kormány törvényességének kérdése persze nézőpont kérdése.
Egyben rávilágít az ellenzék ritkán hangoztatott, mégis legalapvetőbb dilemmájára.

Az ellenzék előtt 2011-ben, amikor Orbán az alaptörvénynek nevezett izével formálisan is felszámolta a Magyar Köztársaság Alkotmányát és alkotmányos rendjét, száműzte a demokratikus államberendezkedés alapelveit, és intézményesítette az egyszemélyi diktatúra, a leválthatatlan és ellenőrizhetetlen kormányzat szervezetszerű- és működési szabályait, két út kínálkozott:

1./ Kritikával illetve ugyan, de tudomásul veszi az új helyzetet, és okosan politizálva megpróbálja a lehetetlent: mégis leváltani a kormánypártot egy erre abszolút alkalmatlan választójogi rendszerben és közhatalmi környezetben,

2./ Mint joggal való visszaélést alkotmányellenesnek, puccsnak hirdetve az egészet, nyilvánosan és totálisan bojkottálja Orbán rendszerét, kivonul a Parlamentből, nem vesz részt a választásokon.

Mindkét lépésnek vannak (lettek volna) előnyei és hátrányai!

Azzal, hogy maradtak, gyakorlatilag legitimálták az új helyzetet, a folyamatos oppozíció ellenére mintegy elismerve Orbán jogát arra, hogy azt tegye, amit akar.

Ezzel díszletet, hátteret szolgáltattak Orbán számára, hogy külföldön, elsősorban az Unióban (és itthon is azon kevesebbek számára, akit érdekel) demokratikusnak mutassa be uralmát, és elejét vegye minden erre vonatkozó kritikának.
A "kicsit zöld, kicsit savanyú, de demokratikus" változatot Merkel és társai megkönnyebbülve elfogadták ágyékkötő, mint az Operabálon elfogadható minimális öltözék gyanánt.

Ugyanakkor az ellenzéki pártok megkapták a törvény szerint járó állami apanázst, ami nélkül leolthatták volna a villanyt a házuk táján, a képviselőik pedig szépecskén fölvették a fizetésecskéjüket.
Ami nem rossz dolog.

A bojkottal Orbánt szalonképtelenné tették volna, magukat viszont felszámolják, annak minimális esélyét is föláldozva, hogy egyszer leválthatják.
Megszűnt volna néhány fontos jogosultságuk, és az Európa Parlamentben is csak Orbán sameszai ülnének a magyar székeken.

Kétségtelenül nehéz döntés (lett volna). Nem volt az. Az ellenzéki pártok habozás, kétely nélkül az első megoldást választották.

Ezzel azonban elfogadták, hogy Orbán szabályai szerint kell játszaniuk!

Márpedig Orbán szabályai szerint a választásokat csak a Fidesz nyerheti meg. (Ahol nem, az önkormányzatoknál, mint 2019-ben mindenki meglepetésére kiderült, ott meg fog szűnni a választásos rendszer.)

Hogy kétharmaddal, vagy sem, az mára már csaknem mindegy.
Mindenesetre még ezt sem sikerült, sorrendben negyedszer megakadályozni. És utoljára nem kizárólag Orbán machinációi miatt! Ezt ne feledjük!

De, nem is ez a lényeg! Gyurcsány ott és abban téved, és adott fel könnyelműen, fölöslegesen, szerintem tehetetlen indulatában (amit profi politikus nem vihet színre, az érzelmei, főként a kordában nem tartott érzelmei nem befolyásolhatják a döntéseit) magas labdát lecsapásra Kövérnek, hogy
-ha egyszer Orbán szabályrendszere szerint játszik, azt elfogadja,
-kampányol, elindul a választásokon, tudomásul veszi azok eredményét (márpedig ezt tette),
-akkor a választások feltételrendszerét, menetét, körülményeit utólag már nem kifogásolhatja,
-a Parlament összetételét, a többség kompetenciáját, hogy "megválassza" a miniszterelnököt, az pedig saját belátása szerint kijelölje a kormányát – nem nevezheti törvénytelennek.

Még akkor sem, ha egyébként az!

Ezt én, aki az egész Orbán-uralmat opponálom, megtehetem.
Egy, az új Parlamentben képviselői esküt tett Gyurcsány nem!

Ő is megtehetné! Ha nem ülne az Orbán-féle operett-Parlamentben!