Félelmetes tűzerővel rendelkezik a világ 10 legnagyobb hadserege
Az USA csak a lista végén kullog - a Portfolio.hu összeállítása.
Miközben az Egyesült Államok hadseregét tartják a világ legütőképesebbjének, közel sem az amerikai haderő az, amely a legtöbb bevethető katonával rendelkezik a világon, hiszen a tartalékos állományt is számba véve számos másik ország megelőzi a listán. Megnéztük, melyek a világ legnagyobb élőerővel rendelkező hadseregei és azt is, hogy mennyire jelent a hatalmas mozgósítható személyi állomány valóban ütőképes haderőt.
10. Tajvan - 1,975 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
Tajvan hadserege (hivatalosan a Kínai Köztársaság Fegyveres Erői) 300 ezer aktív szolgálatot teljesítő katonából áll, de az ország több mint ötször ekkora, összesen 1,675 millió főből álló tartalékos állománnyal is rendelkezik. A Global Firepower Power Indexe szerint övék a 19. legerősebb hadsereg a világon. Az országban a mai napig él a sorkatonaság, amit 2018-ban terveznek eltörölni.
Az ország felfegyverzésében elsősorban az Egyesült Államok segített, így rengeteg amerikai hadianyaggal rendelkeznek; a 566 harckocsijuk és körülbelül 640 repülő harci járműből álló seregük főleg amerikai M60-as és M48-as páncélosok variánsait rendszeresítette a földön (néhányat ezek közül Tajvanban raktak össze), a levegőben pedig főleg Apache, SuperCobra és Kiowa helikoptereket vetnek be.
Egészen a '70-es évekig arra készültek, hogy visszaveszik a kommunistáktól a kínai szárazföldet, azóta már inkább a Tajvant körülvevő szigetvilág védelmével foglalkoznak, mivel Kína megfenyegette az országot, hogy ha kikiáltják az önállóságukat, le lesznek rohanva.
9. Brazília - 2,13 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
Brazília rendelkezik a világ 17. legütőképesebb hadseregével, bár csak 330 ezer fő teljesít aktív szolgálatot, 1,8 millió tartalékosa van a dél-amerikai országnak.
Főleg helyileg gyártott és NATO-tag országok fegyvereit használják, mindössze 400 harckocsival és 370 légi harcjárművel rendelkeznek, emellett van egy főképp ágyúnaszádokkal felszerelt haditengerészetük is.
Mivel az országra jelenleg nem leselkedik jelentős külpolitikai illetve belpolitikai veszélyforrás, a Brazil Fegyveres Erők jelenleg főleg békefenntartói feladatokat teljesítenek az ENSZ keretein belül, többek közt Haitiben és Libanonban is.
8. Irán - 2,345 millió katona
Fotó: Atta Kenare / AFP / portfolio.hu
Irán hadseregét a világ 20. legütőképesebb fegyveres erejeként tartják nyilván, 545 ezer aktív katonával és 1,8 millió tartalékossal rendelkezik az ország, egy részük sorkatona. Többen is a Közel-Kelet második legerősebb hadseregekének tartják az iránit (Izrael után), annak ellenére, hogy nem rendelkeznek azzal a technológiával, mint például Szaúd-Arábia.
Közel 1700 tankkal és körülbelül 4000 tüzérségi egységgel is rendelkeznek, az ország légi erejét körülbelül 400 harci repülőgép alkotja.
Főleg saját gyártmányú fegyvereik vannak, rengetet ezek közül (főleg kézifegyvereket) nyugati fegyverekről másoltak vagy gyártanak licencre, bár az arzenáljuk egy kisebb részét az Irán-iraki háború után orosz fegyverekkel töltötték fel. Vannak olyan eszközeik is (mint az amerikai F-14 Tomcat vagy a brit Chieftain harckocsi), amelyet előbb hadrendbe állítottak, mint azok az országok, ahol gyárttották őket.
7. Egyesült Államok - 2,5 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
Bár a legtöbb katonai stratéga, elemző, szakértő szerint az Egyesült Államok hadserege a világ legütőképesebbje, ezt elsősorban technológiai és taktikai fölényüknek köszönhetik, nem pedig az élőerő mennyiségének.
1,4 millió aktív katonája van az országnak és 1,1 millió tartalékosa. Elképesztő mennyiségű földi harci járművel rendelkeznek, ebből körülbelül 8850 ezer harckocsi, de van majdnem 20 ezer páncélozott szállító harci járművük is. Mindez eltörpül amellett a közel 300 ezer kerekes terepjáró mellett, amit hadrendbe állítottak még az amerikai fegyveres erők (ebből 260 ezer Humvee). Ennek a hadseregnek a része a legendás M1 Abrams harckocsi osztály is, amely számos szakértő szerint a világ legjobb tankja (egyesek szerint a német Leopard 2A7 és az orosz T-14 Armata vetekszik vele).
Az amerikai hadsereg légiereje talán még félelmetesebb: közel 6000 repülő harci járművük van, ebből majdnem 4000 harci repülő. A teljes légierő persze ennél jóval több logisztikai- és szállítójárművel is rendelkezik: csak az UH-60-as variánsaiból majdnem 1500-at rendszeresítettek. A légierő ütőképességét jelentősen növeli a 19 anyahajójuk is (ha a Wasp-osztályt is ide soroljuk), ezeknek köszönhetően ugyanis a repülők gyakorlatilag bárhol a világon bevethetőek. Amerika rendelkezik a világ második legtöbb tengeralattjárójával is, összesen 72 darab áll a rendelkezésükre (Észak-Koreának 76).
6. Oroszország - 3,251 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
Míg aktív állományban 766 ezer katona szolgál Oroszországban, rendelkeznek 2,485 millió tartalékossal is, a GFP az orosz hadsereget tartja a világ második leghatékonyabb haderejének.
Oroszországé a világ legnagyobb harckocsi állománya, 15 400 tankkal rendelkeznek, emellett még 26 100 páncélozott harci járművük és 14 400 tüzérségi eszközük van, a kisebb terepjárók és teherautók száma egyszerűen meghatározhatatlan. Légierejük már kevésbé számos, 5000 légi harci járműve van az orosz hadseregnek, ebből körülbelül 1500 helikopter. Légierejük nemzetközi bevethetőségét némelyest korlátozza, hogy mindössze egy anyahajójuk van, amely része egy 153 hajóból álló flottának.
Oroszország az ezredforduló óta folyamatosan növeli a hadicélú kiadásait és korszerűsíti a hadseregét, tavaly a GDP-jük 5,3%-át fordították hadi kiadásokra. Az elmúlt években projekteket indítottak a kézifegyvereik lecserélésére (az AK-74M lecserélése az AK-12-esre), a harckocsi állomány korszerűsítésére (a T-14 Armata platformok bevezetése), a helikoptereik lecserélésére (a Mi-24-esek nyugdíjazása és a Mi-28-as rendszeresítése), valamint a harcirepülő-állományuk frissítésére (pl. a T-50-es, PAK FA harci repülő bevezetése). Sok elemző úgy véli, hogy Oroszország is az Egyesült Államokhoz hasonló intervencionalista politikát készül folytatni a következő években, amelynek Szíria csak az első állomása.
5. India - 3,468 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
India hadseregét a világ negyedik legerősebbjeként tartják számon, 1,325 aktív katonájuk van, míg 2,143 millió tartalékosra számíthatnak vészhelyzet esetén. Az ország lakosságából egyébként elképesztő mennyiségű ember, mint egy 489,6 millió fő lenne egyébként hadra fogható.
India 6500 tankkal rendelkezik, több ezer eszközből álló tüzérségük nagy része nem önjáró. Az ország 2800 légi harcjárművel rendelkezik (ebből 800 harci helikopter), 3 anyahajójuk is van. Míg a járműparkjukat nagyrészt saját gyártmányú harci eszközökből töltötték fel, kisebb részt pedig orosz hadianyagot használnak, kézi arzenáljuk jelentős részben nyugati, német, amerikai és izraeli fegyvereket tartalmaz.
Az ország hadseregének történelme egyébként egészen a brit East India Company-ig visszavezethető, számos nemzetközi és helyi konfliktusban is részt vettek, főleg a britek oldalán. Az ország függetlenedése óta négyszer hadban állt Pakisztánnal, sőt egyszer még Kínával is. A Kasmír-régió miatt Pakisztánnal egyébként a mai napig áll a csörte, bár fegyveres konfliktussá még nem fajult a dolog.
4. Dél-Korea - 3,525 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
Bár aktív szolgálatot csak 625 ezer ember teljesít Dél-Koreában, északi szomszédjuk fenyegetése miatt hatalmas, 2,9 milliós tartalékos állománya van az ázsiai országnak. A hadseregüket a világ 11. legütőképesebbjének tartja a GFP, Ázsiában a negyedik legerősebb haderő az övék, a sorkatonaság intézménye 1948 óta működik Dél-Koreában.
2500 tankkal és 860 harci repülőgéppel/helikopterrel, illetve egy 80 hadihajóból álló flottával is rendelkeznek. Kézifegyvereiket nagyrészt a Daewoo gyártja, míg járműveiket részben más NATO-tagoktól szerzik be, részben pedig saját maguk gyártják amerikai tervek alapján.
Nagyon úgy tűnik, hogy háborúra készül az ország, az elmúlt napokban nagyszabású hadgyakorlatot folytattak az Egyesült Államokkal karöltve, szövetségesük pedig épp azon dolgozik, hogy egy rakéta-elhárító rendszert telepítsen Dél-Koreába.
3. Kína - 4,635 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
Kínának van a legnagyobb aktív bevethető hadereje, a Népi Felszabadító Hadsereg 2,335 millió katonát számlál. Még egyszer ennyi, 2,3 millió tartalékosa is van a világ legnépesebb országának, nem is beszélve arról a 619 millió emberről, aki még alkalmas a katonáskodásra, tehát besorozható szükség esetén.
9100 földi és 3100 légi harci járművük van, emellett rendelkeznek egy 175 hajóból álló hadiflottával is. Szinte kivétel nélkül saját gyártmányú fegyvereket használnak, bár rengeteg ezek közül orosz, illetve kisebb számban nyugati eszközök másolata.
Kína egyébként pont a napokban bocsátotta vízre az első saját készítésű anyahajóját, ez a Liaoninghoz, egy Kuznyecov-osztályú repülőgép hordozóhoz fog csatlakozni a vízen.
2. Észak-Korea - 5,2 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
Nehéz pontosan meghatározni, hogy hány bevethető katonája van Észak-Koreának, a GFP becslései 700 ezerre teszik az aktív állományt és 4,5 millióra a tartalékosokét, számos olyan szakértő van viszont, aki szerint a 25 milliós ország lakosságának akár fele is hadra fogható.
Az ütőképességi listán viszont csak a 23. helyet foglalja el a Koreai Néphadsereg, elsősorban azért, mert a jelentős élőerő rendkívül korszerűtlen technológiával párosul. Mivel hadra fognak mindent, ami mozdítható, ezért a dzsucseista ország körülbelül 3500 tankkal és 660 légi harci járművel rendelkezik. Ezek között olyan antik darabok is megtalálhatók, mint a második világháborús T-34/85-ös harckocsi és a SzU-100-as páncélvadász, a gyalogságnál pedig még mindig hadrendben van a szovjet PPS-41-es géppisztoly és a Gyegtyarjov DP golyószóró. A légierő főleg az ötvenes-hatvanas években hadrendbe állított MiG-szériák kínai másolataiból áll, de van egy-két újabb MiG-29-esük és Szu-25-ösük is. A Koreai Néphadsereg technológiájának színvonala körülbelül a '70-es, '80-as évek Szovjetunióénak felel meg.
Érdemes megjegyezni, hogy Észak-Koreának van a világon a legtöbb tengeralattjárója, összesen 76 darab, ezek viszont körülbelül legalább annyira korszerűtlenek, mint a hadsereg többi része. Egyszer például egy ezek közül dél-koreai területen kémkedve beleakadt egy halászhálóba és a személyzet kilenc tagja életét vesztette, a tengeralattjáró pedig megsemmisült.
1. Vietnám - 5,455 millió katona
Fotó: Shutterstock / portfolio.hu
A legnagyobb élőerővel rendelkező hadserege Vietnámnak van, azonban az 5,5 millió katonából 5 millió tartalékos, az ország hadereje pedig csak 16. az ütőképességi indexen.
1270 tankkal és mindössze egy elenyésző, 140 harci járműből álló légierővel szerelkezett fel a Vietnámi Néphadsereg, emellett van még egy 10 hajóból álló hadiflottájuk is. A hadsereg technológiailag szintén nem túl fejlett, főleg hidegháborús szovjet hadianyag helyileg gyártott változatait használják, bár az eszköztárukban megtalálható néhány NATO-s import fegyver és még az amerikaiaktól és a Vietnami Köztárasági Hadseregtől zsákmányolt harci jármű is.
A hadsereg fejlesztése egyébként lassan, de folyamatosan zajlik, most például az AKM-et, mint a hadsereg rendszeresített gépkarabélyát akarják lecserélni az izraeli IWI ACE helyileg gyártott változatára.
Bizonyos esetekben nehéz meghatározni, pontosan mennyi harci járműve vagy mozgósítható élőereje van egy országnak, mi a cikkben a Global Firepower és az IIS adatait vettük alapul. Harckocsik alatt csak az általános harckocsik (Main Battle Tank - MBT) számát összegeztük, a legtöbb országnak a tankállomány többszörösének megfelelő logisztikai és személyszállító járművei is vannak. A cikkben szándékosan nem foglalkoztunk az atomfegyverekkel és más tömegpusztító eszközökkel, egy tényleges atomháborúban ugyanis vélhetően nem sok szerepe lenne semmilyen más harci eszköznek.
Fegyverkezik a világ?
Végül érdemes megjegyezni, hogy nem rég tette közzé a 2016-os hadi kiadásokat vizsgáló Sipri elemzőcég a legújabb jelentését, melyből kiderül, hogy míg az USA egyre kevesebbet költ haderejének fejlesztésére, egyes nagyhatalmak (mint Oroszország, Szaúd-Arábia vagy India) GDP-arányosan is egyre többet költenek fegyverkezésre.
Ország | Katonai kiadások 2016-ban (mrd USD) | Változás 2007 és 2016 között (%) | GDP arányos hadi kiadás (%), 2007 | GDP arányos hadi kiadás (%), 2016 |
---|---|---|---|---|
USA | 611,00 | 4,80 | 3,80 | 3,30 |
Kína | 215,00 | 118,00 | 1,90 | 1,90 |
Oroszország | 69,20 | 87,00 | 3,40 | 5,30 |
Szaúd-Arábia | 63,70 | 20,00 | 8,50 | 10,00 |
India | 55,90 | 54,00 | 2,30 | 2,50 |
Franciaország | 55,70 | 2,80 | 2,30 | 2,30 |
Egyesült Királyság | 48,30 | 12,00 | 2,20 | 1,90 |
Japán | 46,10 | 2,50 | 0,90 | 1,00 |
Németország | 41,10 | 6,80 | 1,20 | 1,20 |
Dél-Korea | 38,80 | 35,00 | 2,50 | 2,70 |
Forrás: Sipri, Portfolio |