Felelősségek
Napi hír: „Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott a kormány és Zalaegerszeg közötti együttműködési megállapodás aláírása alkalmából.
A sajtótájékoztató után az Index újságírója arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy mi a Jobbik tapolcai győzelmének az oka. A miniszterelnök röviden annyit válaszolt: „a nép”. Majd bővebben kifejtve elmondta: Magyarországon demokrácia van, Tapolcán pedig egy szép demokratikus verseny volt, és alulmaradtak. Hozzátette: sajnálják, hogy így történt, de tudomásul veszik és tiszteletben tartják a döntést.”
Orbán fenti válasza kitűnően jellemzi azt, hogy amikor a demokrata látszatát kell keltenie, akkor tud ám ő demokratának mutatkoznia. Mert ugye, azzal nem lehet vitatkozni, hogy tényleg demokratikus választás volt Tapolcán és legitim úton választották meg a Jobbik jelöltjét, így a Jobbiknak egy legitim képviselője kerül majd a parlamentbe. Azzal sem lehet vitatkozni, hogy a „nép” választotta meg a Jobbik képviselőjét országgyűlési képviselőnek, mert valóban így történt. Magyarán: minden a liberális demokrácia játékszabályai szerint zajlott le, aminek persze mi csak örülhetünk. Más kérdés azonban az, hogy az eredménynek örülünk-e.
Merthogy annak egy józan gondolkodású demokrata nem örülhet, hogy a tapolcai választás a Jobbik újabb erősödését jelentette, ami előre vetíti a további izmosodásukat. De Orbán Viktor volt olyan ügyes politikus, hogy elfelejtette azt kiemelni, hogy ennek a Jobbikos győzelemnek milyen korábbi okai lehettek, milyen folyamatok vezettek oda, hogy egy abszolút ismeretlen Jobbikos politikus kerülhetett ki győztesként egy hagyományosan Fideszesnek számító választókerületben. Ez ugyanis már a Fidesz felelősségét is felvetheti.
A helyzet ugyanis az, hogy amikor a Jobbik megalakult, a Fideszes kampány hengerét nem irányították a Jobbik ellen, hanem hagyták, hogy begyűjtse azokat a nem a Fideszre szavazó választókat is, akik viszont a Jobbik hívó szavára megmozdultak. Meglehet, arra gondoltak, hogy valamikor ezekre is szükség lehet, hiszen alkalomadtán a Jobbik kisegítheti majd őket. Erre korábban is volt, és ma is van készség a Jobbik részéről. Gondolom, ekkor még arra a Fidesz sem számított, hogy majd valamikor, akár 2015-ben, már a Fidesz konkurensévé válhat és elütheti az egyik jelöltjüket a győzelemtől. Kiengedték a palackból az ördögöt, aki azonban menet közben oly nagyra nőtt, hogy most már nem hajlandó a Fidesz árnyékában élni, önálló politikai létet akar. S ez az önálló politikai lét éppen Tapolcán mutatta meg azt, hogy képes győzelemre segíteni a jelöltjét. Ebben a helyzetben pedig Orbán Viktor sem állíthatja azt, hogy a Jobbik mostani tapolcai győzelmében nekik jelentős szerepük volt. Sokkal kényelmesebb ezt a felelősséget a népre hárítani. Ez persze, mint korábban jeleztem, nyilván igaz és a nép fogja esetleg annak a kárát is látni, hogy a Jobbik tovább fog erősödni. De, mint mindig, korábban is a nép látta a kárát annak, ha rosszul döntött, így volt ez 2010 és 2014 után is, amikor a Fidesz került a hatalomra. S persze az is igaz, hogy a nép döntését nem lehet felülbírálni, azt tudomásul kell venni a politikusoknak.
Ám igaztalanok lennénk a Fidesszel szemben akkor, amikor egyedül rájuk húznánk a vizes lepedőt, mert a Jobbik látványos megerősödésében bizony a 2006 és 2010 között regnáló MSZP - SZDSZ koalíciónaknagyon nagy szerepe volt. Gyakorlatilag a koalíció gyenge kormányzásának köszönhetően és nyilván a gazdasági válság következményei miatt abszolút természetesnek tekinthető a szélsőjobboldal megerősödése. Ez történt például Franciaországban is. De a baloldali kormány impotenciája és hatalmi harca miatt nem maradt idejük arra, hogy ellensúlyozzák a Jobbik előretörését. Ehhez hozzájárult még a Fidesz korábban említett csendestársi szerepe is, így nem csoda, hogy a Jobbiknak sikerült 2010-ben és 2014-ben is a parlamentbe kerülnie.
De van még egy harmadik ok is a Jobbik győzelmében. Ez pedig mindkét szekértáborra vonatkozik: a korrupció. Azt minden választó érzékelhette, hogy a Fidesz politikusai mértéktelenül meggazdagodtak, miközben a nép életkörülményei rohamosan romlottak. Ezt most „honorálták” a tapolcai választás során. De ugyanígy érzékelték azt is, hogy a baloldali politikusok között is volt jelentős korrupció, amit egyébként a Fidesz mindig igyekezet nyilvánvalóvá tenni. Mind a mai napig folyik némely politikus ellen per, aminek a kimenetele szinte biztosnak tekinthető. Egyedül a Jobbik volt az a tapolcai versengők közül, amelyikre nem lehetett ilyen vádakat ráfogni és amelyik nem vett részt az elmúlt 25 év disznóságaiban sem. Röviden: a Fidesz és a baloldal együttesen szabadította ránk a Jobbikot, amit a radikális párt csak kihasznált a maga politikai céljainak megvalósítására.
Ilyen helyzetben pedig a népre fogni azt, hogy élt a demokratikus jogaival (ti. elment voksolni és többségében a Jobbikra szavazott), nos, minimum cinizmusnak tekinthető.
tarski.blog.hu (Fotó forrása: mandiner.hu)