h i r d e t é s

Felszínre hozta a Microsoft a hatalmas víz alatti kísérleti adatközpontját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felszínre hozta a Microsoft a hatalmas víz alatti kísérleti adatközpontját

2020. szeptember 19. - 06:52

Az adatközpontok fenntartása rendkívül energiaigényes folyamat, ugyanis komoly karbantartással és hűtéssel lehet csupán őket megfelelően működtetni.

Fotó: Microsoft

A Microsoft a mai nappal egy két évig tartó testsorozat végéhez érkezett, amely során bebizonyították, hogy a tenger aljára helyezett adatközpontok sokkal megbízhatóbbakká és költséghatékonyabbakká válhatnak a földi egységekhez képest.

Ezen mérföldkő teljesítésével tehát befejezték a Project Natick névre keresztelt második kísérleti fázist, ami már évek óta zajlott. Az első szakasz 2015-ben kezdődött, amikor három hónapon át a kaliforniai tengerpartok közelében tesztelték a szerkezetet, majd 2018-tól egészen mostanáig a skóciai Orkney-szigeteknél tartózkodott az óceán fenekén a hatalmas objektum.

A 12 méter hosszú konténer 36 méteres mélységben ült az óceán alján, belsejében 12 szerverpolccal, amelyekbe összesen 864 szerverszámítógépet szereltek. Oxigén helyett száraz nitrogénnel töltötték meg a teret, a hűtést pedig speciális radiátorokkal oldották meg, melyeket a szerverek mögött helyeztek el, és tengervizet pumpáltak a csöveikbe.

Ezekkel a módszerekkel tudták elkerülni a páratartalom és hőmérséklet hullámzását, az oxigén általi korróziót, valamint a fizikai károsodásokat. Elméletben egy ilyen szerverközpont sokkal tovább bírhatja víz alatt, mint a felszíni társai.

A kutatást végrehajtó csapat tagjai rájöttek, hogy a tengerfenékre lebocsájtott adatcentrum meghibásodási rátája mindössze egynyolcada a földi szerkezetekhez viszonyítva, továbbá a sérüléseket is minimalizálni tudták, ezáltal nem kizárt, hogy a jövőben alkalmazni fogják tenger alatti megoldást. (liner.hu)