h i r d e t é s

Felül kell vizsgálni Magyarország schengeni tagságát a belga kormányfő szerint

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felül kell vizsgálni Magyarország schengeni tagságát a belga kormányfő szerint

2018. december 15. - 07:58

Az unióban egyre többeknek tele van a hócipőjük Orbán Viktorral, de harcias nyilatkozatokon túl nem történik semmi.

Charles Michel és Orbán Viktor - Forrás: Getty Images

Az uniós csúcstalálkozó után a belga kormányfő igen éles hangú nyilatkozatban vágott oda Orbán Viktornak, kiemelve, hogy felül kell vizsgálni azoknak az államoknak a részvételét a schengeni övezetben, amelyek semmiféle szolidaritást nem tanúsítanak. Brüsszelben ezúttal sem sikerült előbbre lépni a menedékpolitika átfogó megújítása ügyében, emiatt jó pár ország immár kifejezetten dühös és illetékesek szerint éppen ez az elégedetlenség tükröződött Michel mondataiban. Csalódott volt Juncker is, miután pl. Magyarország hajthatatlannak bizonyult a migráció kérdésében. Hogy nem tudtak megállapodásra jutni, az főként a Bizottság számára  nagy csapás. A testület hét javaslatot terjesztett elő, de semmire sem jutott velük, mert az egyeztetések megfeneklettek a kötelező kvótákon. A luxemburgi miniszterelnök egyébként úgy látja, hogy Belgiumban éppen azért robbant ki koalíciós válság, mert az ország tartani akarta magát a migráció ügyében vállalt EU-kötelezettségeihez.

Fake news

A brüsszeli uniós csúcsértekezleten a tagállamok támogatták, hogy vissza kell szorítani a világhálón terjedő álhíreket, de Juncker azt mondta, hogy ez ügyben nem árt, ha egyes tagországok a saját portájuk előtt is söpörnek, és Orbán Viktort a dezinformációk egyik fő forrásának nevezte. A Bizottság elnöke példának a többi közt azt hozta fel, hogy amikor a magyar kormányfő a migránsokat okolja a Brexitért, az fake news, szóval nem szabad a felelősséget csakis másokra tolni. Érdemes körülnézni azok háza táján is, akik az Európai Tanács asztalánál ülnek.

A jelentés hozzáteszi, hogy 2010 óta Orbán nyomás alá helyezte a bíróságokat, a sajtót és a civileket, ám ellenfelei szerint ezzel megsértette az EU szabályait. Sokakat dühít, hogy a nemzetállamok és az etnikai többség jogaiért vívott keresztes háború harcosának jelmezét ölti magára, ám közben megszegi a civilizált viselkedés szabályait. A mostani uniós döntés egyébként főleg az orosz álhíreknek igyekszik megálljt parancsolni, mert a közösség úgy látja, hogy azokkal Moszkva a nyugati demokráciákat igyekszik megrendíteni. (Politico) / (Reuters) / b1.blog.hu