Nap, mint nap hallott szófordulat, melyben az egyén, közösség, vagy akár nemzet kifejezi saját primitívségét. Ennek egy másik változata is igaz, amikor kritika fogalmazódik meg ugyanebben a stílusban. Ti beszéltek, akik lefüggönyözitek a nőket és két lábbal tiporjátok jogaikat, akik kezeket és lábakat vagdosnak?
A tudatlanság, olvasatlanság találkozik egy felturbózott indulattal és előáll a fenti képlet. Itt nem egyetlen térfél kritikája hangzott el, hanem mindegyiké, akik egy mai vitában részt vesznek. Egy intelligens megközelítés sosem a saját okosságát viszi be egy társalgásba, hanem a nyitottságot, mellyel saját tudását kiegészíteni szándékozik. Ha pedig ütköznek az új információk a fejében levő meglévőkkel, akkor végig hallgatja a másikat és előadja érveit, visszaigazolást vagy módosítást várva a partnertől. De nem ez történik. Ajtóstól a házba! Érvek hangzanak el, hogy kellene a másiknak lennie egy saját magunkra szabott etalon szerint. Az etalonok, pedig veszélyesek tudnak lenni. Különösen, ha kőbe vésett etalonokról van szó, melyek változásra képtelenek. És itt nem fizikai értelemben vett etalonokról beszélek.
Afrikai pályafutásomat én is a fehér emberekre jellemző gőggel kezdtem. Majd én megmutatom nektek! Ti hülyék vagytok, de én elmagyarázom! Bevittem saját primitív kultúrkörömet egy magamnál sokkal intelligensebb közegbe, ami fizikailag kőkorszak volt, míg én az atomkorból érkeztem. Saját etalonom szerint ők barbár, tudatlan humanoidok voltak, akikhez le kell ereszkedni és fel kell emelni őket az én rohadt magas szintemre! Majd, amikor szomjas voltam és saját etalonjaim szerint nem találtam a szavannán vizet, de ők, az általuk követett etalonok szerint találtak, sőt finomakat ettek, akkor rájöttem, hogy változtatni kell. Az én kultúrkörömben biztos, hogy saját szűk ismeretem hangzatos, de túllépve e kultúrkört, ez mit sem ér. A szavanna kellős közepén hiába magyarázom el az E=mc2 jelentőségét, hiába ismerem Shakespeare Rómeó és Júliáját, ennek ott nincs haszna.
Ott ezek az ismeretek ideiglenesen fölöslegesek voltak, de csak ideiglenesen! Elsajátítva a víz megtalálásának tudományát, együtt élve helyi emberekkel kialakul egy olyan állapot, amikor ők is kérdeznek. Ekkor, megfelelő felvezetésben és szerénységgel előadható az az etalon, aminek határai között az én kultúrám látja a világot. Lám! Ők sosem gúnyoltak ki. Legfeljebb nevettek az általuk furcsának vélt dolgokon. De agyukban úgy állt össze, hogy az én túlélésemhez az én vidékemen ezek az ismeretek kellenek. Mert a szavannán az információ a túlélést szolgálja, tehát nem vicc.

Visszatérve Európába, teljesen más szemlélet fogad. Itt az információ nem a túlélést, hanem mások lejáratását, felülkerekedési vágyat, eladható tartalmat szolgálja. Megtéveszt minket az a látszat kultúra, melyet saját vívmánynak tekintünk, holott az se más, mint egy múló állapot. Igen, az! Ha képes állandó változásra, alkalmazkodásra, akkor azért múlik el, ha pedig megmerevedik, képtelen változásra, akkor egyszerűen kihal. Ezt a tételt az egyszerű népek jól ismerik, ezért hallgatják meg az idegent a tűz körül, mert lehet, hogy túlélésük függ az általa átadott ismeretektől. De, ami a másokon való felülkerekedés, megalázás, megvetés kultúráját illeti, ez önmagát iktatja ki, teljesen mindegy, mekkora hatalom gyakorolja.

Láttatni szeretném, hogy nem kultúrák, hitek klasszikus formáit kritizálom, hanem az emberek mai viszonyulását egymáshoz, mellyel képtelenek békében tudást cserélni.
Azért, hogy elfogultság vádja ne érjen, hadd illesszek ide egy iráni történetet.
A hosszú afrikai lét után Iránban jártam, ahol egy Ajatollah arról faggatott, hogy tudtam ennyi időt meglenni a feketék közt. Nekikezdtem történeteimnek és elmeséltem, hogy a ndebele törzsben ezt tapasztaltam, a bambarában meg azt. Igaz, nincs könyvük, de mind a Szentírásban rögzített harmóniában illeszkedik a teremtéshez, másképpen nem lennének képesek a túlélésre. Nekik nem kell könyv, anélkül is ismerik, mi az Isteni törvény. Ha pedig 4-5 afrikai törzs szokásvilágát egybeteszem, akkor szinte az egész Korán igazsága a szemem előtt válik gyakorlattá. Az Ajatollah hosszasan maga elé nézett, majd ennyit szólt: nálunk pedig, ha 4-5 muszlim találkozik és vitatkoznak, akkor a sátán igazsága válik gyakorlattá.

Abdullah ibn Masza’ud tudósítása: A próféta (béke reá) így szólt: „Senki nem lép be a Mennyországban, akinek szívében akár egy magszemnyi gőg van.” Erre egy férfi: „De az ember szereti a szép ruhákat és lábbeliket!” A próféta: „Mert bizony, Allah szép és szereti a szépet. A gőg az igazság elutasítását és az emberek megvetését jelenti.” Egy másik narratíva szerint a próféta így szólt: „Akinek egy mustármagnyi hit van szívében, nem lép be a Pokolba.”
Forrás: Szahih Muszlim 91
Fokozat: Szahih, autentikus Muszlim szerint.