Siralmas képet festett a magyarországi állapotokról az European Implementation Network nevű strasbourgi civil szervezet, amikor megvizsgálta, hogy az Európa Tanács (ET) 47 tagállamában milyen arányban hajtották végre az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elvi jelentőségű ítéleteit. A strasbourgi székhelyű bíróság azokat a döntéseket tekinti „elvi jelentőségűnek”, amelyek az egyedi panaszokon túlmutató, rendszerszintű problémákat tárnak fel, az államnak pedig elvileg intézkednie kellene annak érdekében, hogy hasonló jogsértések ne fordulhassanak elő.

A strasbourgi szervezet tavaly februárban publikált összegzése szerint Magyarország esetében az elmúlt tíz évben 57 ilyen ítélet született. Ebből mindössze 15 tekinthető végrehajtottnak, 42 pedig nem. A 74 százalékos „nem teljesítési arány” feltűnően rossznak számít, és nem csak az ET összes tagállamának 43 százalékos átlagához képest, hanem térségünk többi országával összevetve is. Az arány azóta tovább romlott: ma már 81 százaléknál tartunk.

Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint érdemes a hazai viszonyokból kiindulni. Az „illiberális” rendszernek a határokon belül már alig vannak korlátai. Kedvezőtlen bírósági döntés esetén hoznak egy új törvényt – ahogyan például a gyöngyöspatai romák kártalanítási ügye után történt –, vagy nemes egyszerűséggel módosítják az alkotmányt. Ezzel a kormány idehaza olyan látszatot tud teremteni, mintha minden legálisan, törvényesen zajlana. Csakhogy az európai színtéren nem lehet ugyanezt eljátszani. Ami politikai értelemben „házon belül”, Magyarországon működik, az a nemzetközi fórumokon nem vezet eredményre. Az uniós jogot vagy az Európai Emberi Jogi Egyezményt a Fidesz nem tudja felülírni.

A „felülalkotmányozásnál” kevésbé kifinomult módszer, hogy az állami szervek esetenként csak vonakodva, vagy egyáltalán nem akarnak eleget tenni a magyar bírósági ítéleteknek. A Magyar Helsinki Bizottság praxisában is előfordult, hogy végrehajtási eljárás indítását kellett kilátásba helyezni egy személyiségi jogi per után: az alperes kormánypárt nem volt hajlandó bocsánatot kérni a civil szervezetről tett valótlan kijelentések miatt. Több példa volt arra is, hogy az érintettek csak a végrehajtási eljárással való fenyegetés hatására adták ki a jogerősen kiperelt közérdekű adatokat.

Kádár András Kristóf úgy látja, a kormány egyre inkább ezt a stratégiát próbálja alkalmazni akkor is, amikor a rendszer számára kényes – szimbolikus, politikai vagy gazdasági szempontból fontos – ügyben valamelyik nemzetközi bíróságon fut bele pofonba: húzza az időt, egyszerűen nem hajtja végre a döntést. Erről tanúskodik a cikkünk elején idézett statisztika is. Ahogyan azt a Magyar Helsinki Bizottság korábbi közleménye hangsúlyozta: a kirívó lemaradás nem azt jelenti, hogy a magyar állam ne fizetné ki a panaszosoknak a Strasbourgban megítélt kártérítéseket, hanem azt, hogy nem orvosolja az általánosabb, rendszerszintű problémákat.

Itt jegyezzük meg, hogy olykor a kifizetésekkel sincs minden rendben. A Népszava is foglalkozott a témával: valódi kártérítés helyett fejenként 500 ezer forinttal kompenzálná a kormány azokat a rokkantnyugdíjasokat, akiktől egy 2011-es jogszabállyal alaptörvény-ellenesen vonták el járandóságuk jelentős részét (vagy szüntették meg jogosultságukat). Az említett összeg csak töredéke annak, amit sokaktól elvettek. Ha valakinek ez nem tetszik, akár további éveket is várhat, mire felülvizsgálják egészségi állapotát.

A strasbourgi bíróság döntése nyomán az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek is fizetett már bizonyos mértékű kompenzációt az állam, de a helyzet ettől még távolról sem rendeződött. Iványiék máig nem kapták vissza jogsértő módon elvett egyházi státuszukat. Ennek súlyos anyagi következményei is vannak. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség az egyházi státusz hiányában nagyságrendileg évente másfél milliárd forintnyi támogatástól esik el olyan jogcímeken, amelyeket egyébként az állam a kártérítési tárgyalások során elismert – nyilatkozta lapunknak pár hónapja Ónodi István gazdasági igazgató.

A negatív példák folytathatók. A luxembourgi Európai Unió Bírósága tavaly júniusban mondta ki, hogy jogot sért a „külföldről támogatott szervezeteket” megbélyegző civiltörvény, a kormány azonban az utolsó pillanatig kivárt, és csak tíz hónap elteltével vonta vissza a jogszabályt. "Közben a kormány nagyon gyorsan tud lépni, ha akar" – jegyezte meg Kádár András Kristóf: az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetéséhez egyetlen hónap is elegendő volt.

A luxembourgi bíróság hiába hozott elmarasztaló ítéletet az úgynevezett lex CEU miatt, akkor már késő volt: a Budapestről elüldözött Közép-Európai Egyetem addigra átköltözött Bécsbe.

Azokat, akik „illegálisan tartózkodnak” az országban, a rendőrök meghallgatás és a menedékkérés lehetőségének biztosítása nélkül a szerb határra viszik. Átlökik őket a kerítésen vágott ajtón – mondta a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke. Az Európai Unió Bírósága tavaly decemberben jogsértőnek minősítette, hogy ilyen esetekben nincs szabályozott, garanciákkal körülbástyázott eljárás. A kitoloncolások mégis zavartalanul folynak, és egyelőre nincs jele annak, hogy a kormány változtatni szeretne ezen a gyakorlaton. Kádár András Kristóf szerint mindennek tükrében különös azt hallani a kormány képviselőitől, hogy „senki nem állhat a törvények felett”. 

„Globálisan elégtelen”

A Fidesz tiltakozása ellenére az Európai Parlament 2018-ban nagy többséggel elfogadta azt a jelentést, amelynek előadója Judith Sargentini holland zöldpárti politikus volt. A Sargentini-jelentés konklúziója szerint a felsorolt tények és tendenciák rendszerszintű fenyegetést jelentenek az Európai Unióról szóló szerződésben rögzített értékekre, egyértelműen fennáll ezek súlyos megsértésének veszélye.

A jelentés az alkotmányos és a választási rendszer működése, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége, a bírák jogai, a korrupció és az összeférhetetlenség, a magánélet védelme és az adatvédelem, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, a kisebbségekhez tartozó személyek – köztük romák és zsidók – jogai, valamint a kisebbségek elleni gyűlölködő kijelentésekkel szembeni védelem, a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai, végezetül pedig a gazdasági és szociális jogok terén fogalmazott meg aggályokat.

(nepszava.hu)