Fizessenek a szülők az iskolai szekrényekért is!
Nem vadonatúj a szolgáltatás, de én csak most találkoztam vele, amikor egy ismerős szülő remek Facebook-posztban mesélte el, hogy milyen is
pénzért bérelni iskolai szekrényt a gyerekének.
Nem kell zuhanyzós konténerre gondolni, ez egy iskolatáskánál kicsit nagyobb fém tárolórekesz. És nem pluszban kell még hely, mert kicsi az a tárolórész, amit az iskola biztosít.
Azt gondolná az egyszeri adófizető, hogy a magyar oktatás megugrotta már azt a szintet, hogy minden gyereknek jár egy zárható rekesz, hogy ne kelljen az összes cuccát cipelni az iskolába, aztán haza.
De nem. Ahol az iskolákban nincs szekrény, ott a megoldás az lett, hogy egy cég leszállítja a maga bútorait, az iskola helyet biztosít a fémdobozoknak, a szülőknek pedig bérleti díjat kell fizetniük a rekeszekért, ha nem akarják, hogy a gyerekük teletömött iskolatáskával mászkáljon minden nap. És nem is keveset.
Az a cég, amelyik már 200 iskola folyosóján rendezkedett be így, egy évre 6900 forint bérleti díjat kér rekeszenként. És kicsit sem rugalmas feltételekkel:
„A bérleti időszak minden szeptembertől júniusig tart, azaz teljes tanévre vonatkozó bérleti díjat kell fizetni. A bérleti díjat mindig egy összegben a teljes bérleti időszakra kell megfizetni. Bérleti díj visszatérítésre nincs lehetőség. Új jelentkezők esetén, a belépés időpontjától függetlenül is a teljes tanévre vonatkozó bérleti díjat kell megfizetni.”
És akkor most jöjjön Z. beszámolja arról, hogyan sikerült majdnem bekerülniük a magyar oktatás luxusellátásába:
„Most. hogy H. ötödikes lett, híre jött, hogy lehet az iskola folyosóján szekrényt bérelni (egy cégtől). Hurrá. Mutatkozik kisebb nyomás a gyerek részéről, érezhetően némi menőségi faktora is van a dolognak a praktikum mellett, tehát apuci már regisztrál is online, és ízibe utalja az éves bérleti díjat. E-mailben ígéretet kap, hogy utalás után pár nappal e-mailben küldik a szekrény számát és a kódot. Mindez csütörtökön.
Ma (szerdán) a következő leveleket kaptam (ebben a kronológiai sorrendben, H. a gyerek neve):
- »Kedves H.! Sajnos véget ért a nyár. A suliban viszont az a klassz, hogy a szekrények még mindig ott várnak rád. Az idei tanévre nem hosszabbítottad meg a bérleted. Amennyiben ebben az évben is szeretnéd élvezni a szekrény nyújtotta előnyöket, csak a nyár folyamán nem gondoskodtál róla, most megteheted. Nincs más dolgod, mint elutalni a bérleti díjat.«
- »Kedves H.! Az imént kiküldött levelünket tévesen kapták meg, ezért kérem tekintse azt tárgytalannak. Befizetése megérkezett, hamarosan küldjük a kód értesítőt.«
- »Tisztelt Szülő! Gyermekének szekrény bérleti díja bankszámlánkra beérkezett. Sajnos az iskolában jelenleg nincs szabad rekesz így újabb szekrényt fogunk szállítani. Türelmét szeretnénk kérni, az iskolával zajlik az egyeztetés a szállítással kapcsolatban. Amint megtudjuk a szállítás hetét, küldjük az értesítést.«
- »Kedves Z.! Köszönjük, hogy H. számára a 2016-17-es tanévre bérli a szekrényt. A rekesz és lakatnyitó kód információkat tartalmazó levelet augusztus (!) folyamán küldjük meg.«
Tényleg jó tudni, hogy az érintett cég eddig hétszer kapta meg a »Business Superbrands« díjat. Remélem, idén sem felejtik ki őket.”
A cég természetesen árul szekrényeket is. Egy 15 rekeszes náluk nettó 175 ezer forint. Vagyis a béreleti díj olyan magas, hogy két év alatt a szülők összeállva akár meg is vehetnének egy ilyen szekrényt. Már amennyiben ez a szülők dolga lenne, és nem az iskolafenntartóé.
Annyi pénzből, amennyiért egy iskolát fel lehetne szerelni zárható szekrényekkel, mostanában egy harmadosztály focicsapat öltözőjét szokták kifesteni.
Vajon mi jöhet még a magyar oktatásban? Kötelező, fizetős ruhatár? Belépőjegy? Esetleg ülőhelyválasztás az osztályban, némi felárral?