h i r d e t é s

Fogamzásgátlás és abortusz

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Fogamzásgátlás és abortusz

2020. szeptember 25. - 19:18

A muszlimok törekszenek erős családi, közösségi kapcsolatok kiépítésére és Allah ajándékaként fogadják el a gyermekáldást. A házasság erősen ajánlott intézmény és a gyermekek nevelése az Iszlámban a házasság egyik fő célja. Kevés muszlim választja önszántából azt, hogy egyedül marad, akik viszont házasságban élnek, közülük sokan a fogamzásgátlás módszereit is bevonják a családtervezésbe.

házasság lehetővé teszi az emberiségnek, hogy folytassa leszármazását és belakja a földet. A gyermekek születésével és a család alapjainak megerősödésével a házasság megerősíti a közösség mindennapi életében fontos segítő szellemet. A próféta (béke reá) megtiltotta a muszlimoknak, hogy cölibátust fogadjanak. Ehelyett házasságkötésre szólította az Ummát, ahogy a hadísz is írja:

"Házasodjatok a nőkkel, akik sok gyermeket szülnek és büszkeséggel tölt majd el engem a Végítélet Napján, hogy sokasítottátok az Ummát."

A Prófétához (béke reá) ez a mondás is köthető:

„A házasság az én életvitelem, Szunnám és az, aki eltér Szunnámtól, nem tőlem való (nem a követőm)” Ibn Madzsah

A Koránban kifejezetten nincs utalás fogamzásgátlásra vagy a családtervezésre, de a csecsemőgyilkosságot tiltó versekben a Korán figyelmezteti a muszlimokat:

Mondd: „Gyertek! Én felolvasom nektek azt, amit Uratok megtiltott nektek: hogy ne állítsatok Hozzá semmit (hamis istenséget), legyetek jók a szülőkhöz és ne öljétek meg gyermekeiteket Moloch (istenségnek) szentelve. Mi gondoskodást nyújtunk nektek és nekik. Ne közelítsetek a ledérséghez sem felszínén, sem annak valójában. Ne öljetek életet, amit Allah megtiltott, csak az Igazzal. Ez az, amit Ő elrendelt nektek, hátha tán feléritek.” (Korán 6:151)

Lást itt is: 17:31

A muszlimok ezt a fogamzásgátlás tilalmának is értelmezték, ám ez nem széles körben elfogadott nézet.

„Kárt nem okozhatsz másnak és más sem benned.” (Ibn Madzsah és al-Daral Qutni tudósítása)

E határozat értelmében a férjnek és feleségnek tisztában kell lennie a fogamzásgátló eszközök használatával és kerülniük kell az olyan beavatkozásokat, melyek károsodással járhatnak. Ez az intelem magában foglalja a felhasználókon túl a jövőben születendő csecsemő egészség károsodási esélyét is.

A családtervezés kérdése a próféta idején is felvetődött. Akkoriban a próféta társai közül néhányan az "azal" gyakorlatát alkalmazták, ami a terhesség megelőzése érdekében a nő méhén kívüli ejakulációt jelent (coitus interruptus). Amikor ezt az ügyet a próféta elé vitték, ő nem tiltotta meg és nem is bátorította, mivel a házasság célja a gyermekek fogantatása. Egy hadíszból tudjuk, hogy az „azal” gyakorlata a terhesség megelőzése céljából megengedett.

„A próféta (béke reá) megtiltja a férjnek, hogy "azal"-t hajtson végre, ha ezt a feleség, aki szabad nő, engedélye nélkül teszi."Ibn Madzsah.

Ennek oka az, ha a férj és feleség közötti aktus nem megy végbe, az kellemetlen az egyik fél számára. A modern fogamzásgátlók alkalmazásával azonban, az „azal” gyakorlata okafogyottá vált.

Az Iszlám törvénykezés fogamzásgátlással kapcsolatban különféle szabályozást alkalmaz:

  1. Családtervezés természetes módon: Ez Mohamed próféta idejében volt általános gyakorlat, amit ő nem kifogásolt. A házastársaknak érzékenynek kell lenniük egymás kielégülési igényére, ezért ez a módszer csak akkor alkalmazható, ha mindketten beleegyeznek.
  2. Ürítés gátló mód (kondomok, óvszerek): Ezek célja a fogantatás megakadályozása. A legtöbb muszlim tudós jóváhagyja használatukat.
  3. Hormonális és egyéb módszerek (tabletta, tapasz stb.): Ezek a megtermékenyítés akadályozása és az implantációs beavatkozás kombinációját képezik. A legtöbb tudós helyteleníti az ilyen módszereket és kizárólag orvosi felügyelet mellett ajánlja alkalmazni.
  4. Műtét (vazektómia, petevezeték elkötés, hiszterektómia): Az Iszlám megtiltja, hogy a pár véglegesen gyermektelenség mellett döntsön és visszafordíthatatlan műtétet hajtson végre, hacsak erre nem egészségügyi okokból kerül sor.

Az abortusz egy olyan eljárás, amelynek célja a magzat műtéti eltávolítása a méhből. Ez a cselekmény tiltott, de az alábbi feltételek mellett elvégezhető:

  1. Az anya életének megmentésekor;
  2. Ha a születendő gyermek házasságon kívül fogant (azzal a feltétellel, hogy 120 naposnál fiatalabbnak kell lennie, azaz mielőtt magzattá fejlődik).

Mikor Urad így szólt az Angyalokhoz: „Embert teremtek agyagból,” (Korán 38:71)

Ez azt mutatja, hogy az anyagi világot Allah jóval az ember előtt teremtette, akibe saját lelkéből lehelt. A leletek és a tudomány is megerősítik ezt. Az ember a földtörténet legkésőbbi szakaszában jelent meg a bolygón.

„De, ha megformáltam és lelkemből leheltem belé, ereszkedjetek le előtte, leborulva.” (Korán 38:72)

Lásd szintén 4:171 és 15:29.

„Mert bizony, mindegyikőtök a teremtését negyven napig anyja méhében tölti csepp formájában, aztán vérröggé válik egy hasonló terminusra, majd egy darab húscafat lesz éppolyan időre, aztán elküldik hozzá az angyalt, aki belefújja a lelket, majd négy ügyet bíznak rá: beleírja gondviselését, élettartamát, tetteit és azt, hogy boldog lesz-e, vagy boldogtalan. (al-Bukhari és Muszlim tudósítása)

Minden élet Allahtól való. Az emberi lélek, pedig az Iszlám felfogásában egyenesen Allahtól kerül az emberbe. Egyes vélemények szerint ez a terhesség negyedik hónapja körül következik be. A tudósok egyetértenek abban, hogy a negyedik hónap utáni abortusz Haram, ami bűncselekményt valósít meg. Egy ilyen cselekedet egyenértékű egy élő, teljesen kifejlett ember megölésével. Ezért az abortusz muszlimok számára tilos, kivéve, ha ezzel az anya életét mentik meg. Négy hónapnál fiatalabb magzat esetén a tudósok véleményei különböznek. Ennek oka az egyetértés hiánya abban, hogy az embrióban / magzatban van-e élet, vagy nincs? A tudósok többsége az orvosi bizonyítékok alapján élettel rendelkező teremtésnek tartja, következésképpen tiltja az abortuszt. Mivel a jelenlegi orvosi ismeretek a magzatot a fogamzás időpontjában, a megtermékenyítéskor már élőnek tekintik, néhány Fatwa Bizottság úgy döntött, hogy függetlenül az embrió / magzat életkorától. az abortusz tilos.