h i r d e t é s

Folyamatosan érkeznek a bejelentések a hétvégi viharkárról a biztosítókhoz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Folyamatosan érkeznek a bejelentések a hétvégi viharkárról a biztosítókhoz

2021. augusztus 19. - 14:41

Folyamatosan érkeznek a hétvégi viharkárról a bejelentések a biztosítókhoz.

Forrás: Alapjárat

Az MTI érdeklődésére a Generali biztosító közölte, hogy augusztus 14-e óta már 1200-nál jár a hozzájuk érkezett kárbejelentések száma, értékük meghaladja a 157 millió forintot.
    A Generali adatai szerint az elmúlt hétvégén a viharok leginkább Borsod, Pest és Zala megyét érintették, a települések között pedig Zalaegerszeg, Ózd, Dunakeszi és Miskolc szenvedte meg leginkább a viharokat.
    Az Aegon közleménye szerint a hétvégi viharok miatt több mint 1100 kárbejelentést regisztráltak, az összes kárérték már most meghaladja a 160 millió forintot.
    Nem tartják kizártnak az Aegon szakértői, hogy a hétvégi és hét eleji időjárás összességében 200 millió forintnál is nagyobb kárt okozott ügyfeleik körében. Adataik szerint a viharkár Zala megyét és az ország északi részét, Borsod-Abaúj Zemplén, Nógrád és a fővárost és Pest megyét érintette leginkább. Az esetek csaknem háromnegyedében vihar és villámcsapás okozott károkat, jégverés és eső ezúttal kevéssé volt jellemző, az Aegon Biztosítóhoz a legtöbb kárbejelentés Zalaegerszegről és Budapestről érkezett.
    A júliusi-augusztusi szélsőséges időjárás miatt bekövetkezett, az Aegon ügyfelei által becsült kár több mint 3 milliárd forint, és mintegy 21 ezer károsultat érint országszerte.
    Az Union biztosítóhoz a hétvégi viharokkal összefüggésben ez idáig 150 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, a bejelentések folyamatosak - közölte a társaság. (MTI)