h i r d e t é s

Folytatódik az üzengetés Hadházy és Márki-Zay között

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Folytatódik az üzengetés Hadházy és Márki-Zay között

2020. október 16. - 10:09

 

"Még egyszer az összefogásról és a tisztességről – válasz Márki-Zay Péternek" - címmel újabb poszot írt Hadházy Ákos

Márki-Zay Péter jó barátom, rokonok is vagyunk, mindketten le akarjuk győzni a kormányt és nagy hívei vagyunk az összefogásnak. Jól ismerem őt és tudom, hogy egy nagyon nyakas katolikus :)

Mélyen egyetértünk az előválasztás szükségességében, de vitatkoznom kell vele több dologban. Ezt nyilvánosan teszem, mert ő is nyilvánosan írta le az érveit, több posztban is, illetve rendkívül fontos, a 2022-es választás kimenetelét is befolyásoló kérdés, hogy az övéhez hasonló érvrendszer az ellenzék vezetőiben fel se merüljön. Győzni ugyanis csak egyetlen esetben tudunk: ha az emberek többsége elhiszi, hogy az ellenzéki győzelem után egészen máshogyan mennek majd a dolgok. Ha az emberek elhiszik rólunk, hogy leváltani akarjuk a Fidesz rendszerét, nem pedig beleülni a vezető székeibe; hogy a saját oldalunkon felbukkanó korrupciót ugyanolyan elánnal üldözzük majd, mint a Fideszét. Ha nem nézzük le annyira a választóinkat, hogy azt hazudjuk nekik: nálunk csak szentek vannak, bezzeg a Fideszben mindenki lop (utóbbi azzal a megjegyzéssel igaz amúgy, hogy aki nem lop, az is cinkos).

Polgármester Úr minapi posztjában olyan érvekkel védte a Bíró László szociális szövetkezetének ügyét amelyekkel az elmúlt hét évben szinte naponta találkozom, amikor korrupciós ügyeket mutatok be.

1) Péter szerint fontos az ártatlanság vélelme. Ez valóban fontos jogi alapelv. Erre hivatkoznak a Fidesz vezetői is, amikor pl. Simonkáról, Farkas Flóriánról, vagy épp Boldog Istvánról kérdezik őket. A nyilvánvaló tények ellenére a jogi felelősségre vonás akár 8-10 évet is késhet, de egy normális országban az ilyen ügyek kiderülésénél a politikai következmények néhány óra vagy nap után be szoktak következni. Én normális országban szeretnék élni, ha lehet, már a negyvenes éveim végén.

2) Úgy ítéli meg, hogy ha a látszat nem is szép, de Bíróék „szociális szövetkezete” törvényesen működött. Ez egyrészt távolról sem biztos, másrészt ebben az országban már vagy száz éve a legnagyobb disznóságokat is törvényesen csinálják. Nem véletlenül volt sokszor az a fideszes kríziskommunikáció válasza is az, hogy „minden törvényes volt”. A trafikügynél is ez volt az első mondata Lázár Jánosnak.

3) Péter szerint megbocsátható bűn, ha valaki egy közcélra (itt a legszegényebbek felemelésére) szánt EU-s pénzt úgy használ fel, hogy azzal a családja is jól jár – például a saját házát újítja fel valaki , vagy saját családtagját alkalmazza. Ezzel a logikával felmentést adnánk a „vendégházat” építő izsáki polgármesternek, vagy annak a több ezer – általában Fideszhez közeli – embernek, aki cég székhely vásárlásra kapott EU-s támogatást, majd vett belőle egy házat. Ezen túl még le kell szögezni egy dolgot: ha ezt az egészet nagyon megengedően „ügyeskedésnek” nevezzük (a szociális szövetkezet sokkal több ennél), akkor engedjük meg, ügyeskedjen, de ne akarjon országgyűlési képviselő lenni! Főleg ne egy olyan körzetben, ahol – mondjuk – az általa „összeügyeskedett” 5 millió forintot az emberek jelentős része évek alatt sem tudja megkeresni.

4) Legújabb posztjában, a dokumentumok hatására már Péter is elismeri, hogy törvénytelen lehetett a szociális szövetkezet, mégis kifejezetten utal is rá, hogy Bíróék nem olyan sok EU-s pénzt folyattak saját magukhoz, mint a fideszes nagy gengszterek. Ez igaz, de egyrészt ezt nem is állítottam, másrészt az eggyel ezelőtti érveim fokozottan érvényesek. Óriási veszély, ha a sajátjaink tetteit relativizálni kezdjük, miközben mi is „zéró toleranciát” hirdetünk a lopással szemben, mint a miniszterelnök. Ha ezt tesszük, az emberek annyira fogják ezt elhinni nekünk, mint Orbánnak. Az pedig a 2022-es “választás” végét jelenti. Ha a propaganda elken nem vagyunk hajlandóak összefogva harcolni, akkor nyugodtak lehetünk affelől, hogy Orbánék gépezete az ellenzéki 50 milliós “ügyeskedésből” akkora ügyet kreál, mint Mészáros elcsalt 50 milliárdos közbeszerzéséből.

5) Péter és Vadai Ágnes tévéinterjúja szerint nem mutattam be bizonyítékokat. Furcsa érzés ez, mert amikor a rengeteg fideszes korrupciós ügyről beszéltem, akkor soha nem kérték, hogy küldjem el nekik a dokumentumokat. Ha én nem tudnám bizonyítani azokat a dolgokat, amiket leírok – a trafikügytől a Tiborcz ügyön át Czunyinéval bezárólag – akkor már sok százmilliót pereltek volna ki belőlem és rágalmazás miatt el is ítéltek volna (2013 és 2016 között nem védett a mentelmi jog).

Akárhogy is, korábbi szóbeli közlésem után tegnap Polgármester Úrnak és az ellenzéki képviselőknek is elküldtem minden rendelkezésemre álló dokumentumot az ügyről. Néhányat itt is bemutatok. A szó szerint legszegényebbeknek szánt pénzt elfolyató, jól menő vállalkozók és dúsgazdag ügyvédek által létrehozott „szociális szövetkezetről” a 444 cikke részletesen beszámol, az itt közzétett dokumentum részletek ezekhez a tényekhez adnak néhány aláfestést, illetve néhány újabb bizarr részlettel egészítik ki azt.

Az alapító okiratban például a kifejezetten jómódú alapítók – az EU támogatás megszerzése érdekében– azt állítják, hogy ők hátrányos helyzetű emberek, akik munkahelyet akarnak saját maguknak teremteni és saját szociális helyzetükön akarnak kicsit javítani:

Az egyik alapító, egy „hátrányos helyzetű” ügyvéd lakásának címe Budapest legdrágább és legelegánsabb sugárútján, az Andrássy úton van. De a 444 kiderítette, hogy az egyik alapító házaspárnak Rodosz szigetén nyaralója is van.

A támogatást – törvénytelenül – eredetileg arra akarták használni, hogy meglevő más vállalkozásukban gyártani szándékozott mosóport csomagoljanak. Ha ehhez akartak volna támogatást szerezni, akkor közvetlenül arra kellett volna pályázni, nem pedig azt hazudni, hogy ők szociálisan hátrányos helyzetű emberek, akik zacskózó üzemet álmodtak meg maguknak – így ugyanis a valódi mélyszegénységben élő emberektől vették el a lehetőséget.

Az 50 milliós támogatás kisebbik része ment fizetésekre (köztük alapítók is kaptak bért!). A nagyobb rész elfolyott furcsa (kamu) célokra vagy saját cégekhez, vagy nagyon furcsa cégekhez: 5 millió nyilvánosság biztosításra saját cégnek(!), marketingre egy rejtélyes budapesti cégnek, 5 millió projektmenedzsmentre. Bíró saját cége – a Hunola Kft. – számlázott, illetve elmondása szerint havi 200 ezres fizetést kapott a menedzselésért.

Ennél azonban még durvább, hogy „üzleti tanácsadásért" 2,8 milliót fizettek ki egy Roboáni Kft. nevű csaló cégnek, amelyik 2015-ben a semmiből hirtelen csinált 100 milliós forgalmat, nulla nyereséggel – a székhelye egy miskolci szegénytelepen van – majd eltűnt.

Szintén üzleti tanácsokért 1,2 milliót fizettek egy fitnesztermet üzemeltető Not Jam Fit Kft.-nek is. Havi 300 ezerért béreltek üzemet a helyi takarékszövetkezet vezetőjétől, kiépítettek benne 800 ezerért (!) egy biztonsági berendezést, felújították 10 millióért a termet az EU-s pénzből, majd egy év után otthagyták az egészet. A takarékszövetkezet vezetőjének vagyonának az értéke így a legszegényebbeknek szánt EU-s pénzből nőtt 11 millióval. Ebből a pénzből pl. száz, valóban hátrányos helyzetű gyerek kaphatott volna 100 ezer forintos ösztöndíjat :(

Az ügyet itt a magam részéről most egy darabig lezárom (azzal, hogy valószínűleg feljelentést fogok tenni). Őszinte kíváncsisággal és reménnyel várom, hogy az ellenzéki pártok az összes dokumentum részletes megismerése után revideálják-e az ügyről vallott nézetüket (Márki-Zay Péter részben már megtette, de még lesz beszélnivalónk az ügyben). A 2022-es választás múlhat rajta.

Hadházy Ákos
Facebook


 

Kommentek

h i r d e t é s