h i r d e t é s

Forgalommal szemben hajtva balesetet okozott és továbbhajtott az M7-esen - VIDEÓ

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Forgalommal szemben hajtva balesetet okozott és továbbhajtott az M7-esen - VIDEÓ

2023. január 19. - 04:51

Az őt kikerülni próbáló sofőr szenvedett balesetet.

Forrás: MKIF Zrt. - Az ország útja/Facebook

Forgalommal szemben haladt egy autó az M7-esen szerda délután, aminek következtében egy másik, szabályosan közlekedő jármű balesetet szenvedett, amikor megpróbálta kikerülni - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Facebookon.

A közzétett videó szerint a helyes irányban közlekedő sofőr ugyan el tudta kerülni a frontális ütközést azzal, hogy félrerántotta a kormányt, ám a hirtelen mozdulat miatt elvesztette az irányítást az autó felett.

A kocsi a szalagkorlátnak ütközött, többször megperdült és a felüljáró hídpillérének is neki ütközött. A felborult autóban négyen utaztak, hárman könnyebben megsérültek.

A cég közlése szerint a szabálytalanul haladó autót egy külföldi sofőr vezette.

Az esetről a rendőrség honlapján azt közölték, hogy az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán közelében, a Budapest felé vezető oldalon egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött.

A balesetet okozó, forgalommal szemben haladó sofőr továbbhajtott, őt később a rendőrök elfogták. (Infostart)

Frissítés (2023. január 19. 13:29)

Elfogták a sofőrt, aki az M7-esen forgalommal szemben haladva balesetet okozott és továbbhajtott

Elfogták azt a 64 éves horvát férfit, aki szerdán szemben haladt a forgalommal az M7-es autópályán, majd balesetet okozott Szabadbattyánnál és továbbhajtott - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

Közleményük szerint a sofőrt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol közúti veszélyeztetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A férfi személygépkocsijával az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán haladt szemben a forgalommal, amikor a 70-es kilométerszelvényhez érve egy szabályosan közlekedő autót kitérési manőverre kényszerített. A vétlen sofőr elveszítette irányítását járműve felett és a szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva a forgalmi oldalakat elválasztó füves területen állt meg, miután többször megpördült.

A balesetben az autó mind a négy utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték, a vétkes sofőr azonban továbbhajtott. A rendőrök a bejelentést követően az autópálya 83-as kilométerszelvényében tartóztatták fel a horvát férfit, aki vallomásában elmondta, hogy nem kívánt Magyarországra jönni, egyik barátját akarta meglátogatni egy horvát városban, azonban annyira eltévedt, hogy több mint három órát utazott, majd azt sem vette észre, hogy az autópályára a forgalommal szemben hajtott fel. (MTI)