h i r d e t é s

Forró tavasz vár a Fideszre

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Forró tavasz vár a Fideszre

2021. február 03. - 06:43

Orbán Viktor szokásához híven akkor emeli a tétet, amikor igazán nagy a baj. A kormányfő ugyanis jól tudja, hogy a koronavírus-járvány gazdasági és szociális hatásait még nem is érzékeli kellőképpen a társadalom, de ő egy elővágással mégis új frontot nyitott. 

A kép illusztráció! - Forrás: Index

A nagy vidéki egyetemek kormányzati bekebelezése ugyanis komoly feszültségeket generál, de egyelőre a vírus miatti korlátozások megakadályozzák az érintetteket abban, hogy komoly tiltakozó akciókat szervezzenek. Ami azonban késik, az általában nem múlik.

Az SZFE több hónapos blokádja sem tántorította el az Orbán-kormányt attól, hogy az úgynevezett modellváltás álcája alatt megszállja a felsőoktatási intézmények vezetését. Bár nehezen gyűrte le a színművészeti és filmművészeti oktatási intézmény diákjainak és tanári gárdájának ellenállását, most mégis hatalmas múltú és létszámú vidéki tudományegyetemek bekebelezése kezdett annak reményében, hogy talán itt kisebb ellenállásba ütközik majd, mint az SZFE esetében.

Van a mostani akciónak azonban egy olyan üzenete is, hogy biztosítson barátot és ellenséget arról: a hatalom nem alkuszik, a Fidesz továbbra is keresztülveri az akaratát minden területen. Orbán tehát erődemonstrációnak is szánja a pécsi, debreceni és szegedi tudományegyetemek bedarálását. A kormányfő tudja, hogy most kell lépnie, hiszen a járvány miatt online oktatásra átálló intézményekben az ellenállást most nehéz megszervezni. Ha mégis utcai demonstrációkra kerülne sor, akkor a járványhelyzet miatt meghozott korlátozó intézkedésekre hivatkozva akár meg is lehet bírságolni az elégedetlenkedőket.

Van azonban egy apró momentum, ami arra utal, hogy Orbán Viktor nem teljesen biztos a dolgában. A legértékesebb trófea megszerzését ugyanis egyelőre elhalasztotta. Az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem (Orbán Viktor egykori Alma Mátere) Magyarország legnagyobb és legrégebbi egyeteme, egyelőre mégsem próbálja közvetlen befolyása alá vonni a kormány. Ennek oka valószínűleg az, hogy egy nagy létszámú budapesti egyetem ellenállásának letörése túl sokba kerülne Orbán Viktornak és a Fidesznek. Az SZFE ellen vívott csata bebizonyította, hogy a fővárosban sokkal könnyebb a fiatalokat és ellenzéki érzelmű szavazókat mozgósítani, mint a vidéki nagyvárosokban, így a kormány védekezni kényszerül az ilyen szituációkban.

Orbán jellemzően nem akar semmit a véletlenre bízni, ezért igyekszik a kádereit bebetonozni nem csupán az egyetemek vezetésébe, de állami intézmények és a fontosabb magáncégek élére is.

Azért ne legyen kétségünk afelől, hogy a kormányfő még a 2022-es parlamenti választás előtt nekirugaszkodik majd az ELTE úgynevezett modellváltásának is. Most azonban azt kell elérnie, hogy az egyetemi szenátusok nagy nyomás alatt meghozott döntéseit kihasználva minél előbb kinevezzék az alapítványi kurátorokat a vidéki oktatási intézmények élére, akik jellemzően a Fidesz belső köreiből kerülnek ki. Így lényegében teljes kontrollt szerez a felsőoktatás fontos intézményei fölött, ami megmarad akkor is, ha netán elveszíti a 2022-es választást. Orbán jellemzően nem akar semmit a véletlenre bízni, ezért igyekszik a kádereit bebetonozni nem csupán az egyetemek vezetésébe, de állami intézmények és a fontosabb magáncégek élére is.

Orbán jól tudja, hogy nő a társadalomban a feszültség a járványhelyzet miatt meghozott korlátozások miatt is. Teljesen padlóra került a vendéglátóipar és a turizmus, de más szolgáltató szektorokban is komoly a baj. Az ellehetetlenülés szélére sodródott vállalkozások képviselői is mozgalmat indíthatnak érdekeik érvényesítése érdekében, ugyanakkor tavasszal az egyetemek polgárai számára is lehetőség nyílhat az utcai demonstrációkra. Ha ez a két elégedetlenségi hullám egyszerre söpör végig az országon, akkor a Fidesz nagy bajba kerülhet. Hogy ezzel tisztában van-e Orbán Viktor, nem tudjuk, de tény, hogy eddig az ilyen kiélezett helyzetekben általában szerencséje volt. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A szerencse olyan, mint egy macska: Ha a fejénél kapod el, megfojtod, ha a farkánál, kihajíthatod a sátorból.”

Szegedi Kattintós