Ilyen például a szovjet típusú akadémiai rendszer, amelyben a tudományos elit tagjait az Akadémia választotta ki, szigorú állami kontroll mellett. Az nyilvánvaló volt, hogy ellenzékiek, „revizionisták", '56-osok stb. nemhogy akadémikusok, de kandidátusok sem igen lehettek, teljesen függetlenül tudományos teljesítményüktől. Annak, akit a rendszer ellenségnek tartott, eleve le kellett mondania arról, hogy a tudományos hierarchiában előre jusson, komolyabb fokozatot szerezzen.

Az idő előrehaladtával, aztán ez a probléma „megoldódott", mivel az ellenzékieket kirúgták állásukból, így nem is volt módjuk tudományos teljesítmény felmutatására. Akik viszont bejutottak az akadémikusok dicső testületébe, azok életük végéig jogosulttá váltak a címmel együtt járó, nem csekély havi járadékra, ami mindig is sokkal magasabb összeg volt, mint amit egy mezei akadémiai kutató fizetés gyanánt kapott. Az államszocialista rendszerben így vásárolták meg a tudományos elit lojalitását. Persze nem mindenkiét sikerült, de a többségét igen. Hiszen ha valaki egyszer bejutott a testületbe, akkor attól kezdve, élete végéig kapta/kapja a tiszteletdíjat, függetlenül attól, hogy esetleg évtizedeken keresztül semmiféle tudományos teljesítményt nem tett le az asztalra.

Aztán elmúlt az úgynevezett szocializmus, de az akadémikusi rendszer változatlanul fennmaradt. 1990 és 2010 között nem emlékszem rá, hogy a politika beleszólt volna abba, hogy kiből lehet akadémikus – rendszerszerűen egészen biztosan nem.

A 2010-ben hatalomra kerülő Orbán-kormánynak viszont ez a rendszer tálcán kínálta fel a lehetőséget, hogy a politika nyíltan, a Kádár-rendszer utolsó évtizedében tapasztaltaknál sokkal nyíltabban gyakoroljon nyomást a tudományra és a tudományos elitre. Hiszen az éppen aktuális elnöknek csak be kellett lengetnie az akadémikusi járadék megvonásának lehetőségét, és ez azonnal elég erős érv volt amellett, hogy a testület mindig a politikai hatalom ízlésének megfelelő elnököt válasszon. Nem tudom pontosan, de úgy sejtem, hogy az akadémikusi pótlék ma 500 ezer forint körül lehet, ami elég jelentős summa ahhoz, hogy az érintettek ezerszer is meggondolják, hogy szembeszegülnek-e a hatalom akaratával. Hiszen valóban mindössze egy tollhúzás elég a járadék megszüntetéséhez, és azzal is tisztában van mindenki, hogy ez a kormány nem sokat hezitálna ezen, ha nem a szája íze szerint választanának elnököt – az egyébként már teljesen kiürített – MTA-nak.

A különböző tudományterületek egymás ellen történő kijátszása ugyancsak bevett módszer volt a Kádár-korszakban is. Akkor a társadalomtudósok voltak az erősek, és őket játszották ki a természettudósok ellen. Most fordult a kocka. És ez a díszes társaság – tisztelet a kivételeknek – ma éppen úgy a politika játékszere, mint 1990 előtt volt.

Szégyenszemre, azt a Freund Tamást választották meg elnöknek, aki az elmúlt évben két alkalommal nyilvánosan alázta meg a társadalomtudósokat, azzal a legaljasabb váddal, hogy tudományos teljesítményük hiányát politikai ellenzékiséggel próbálják leplezni. A miniszterelnöknek írt személyes, de nyilvánosságra került levelében „a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatók” ...akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot” vádolta saját kollégáit, akik most elnökké választották. Egy ilyen hangnemű levél akár „Kedves, Drága Rákosi Elvtársnak" is íródhatott volna az 50-es években.

Freund Tamás bizonyára kiváló agykutató, de egészen biztos, hogy pocsék ember. Ilyen mószeroló levelet ugyanis rendes ember senkiről, de kollégáiról végképp nem ír a #nagyvezérnek. Azokról, akiknek vezetőjévé kíván válni. Erre nincs mentség! Ahogy arra sem, hogy az akadémikusok ma elnöküknek választották azt az embert, aki az elmúlt egy évben alázta és feljelentette őket. És ez nemcsak a társadalomtudósok, hanem az egész, úgynevezett tudományos elit szégyene. Hiszen mit várjunk a nép egyszerű, agyonnyomorgatott fiaitól, ha a tudósok is így árulják el egymást. Mindeközben Freund azzal próbálja hitelesíteni magát az őt megválasztó testület előtt, hogy a miniszterelnök már két éve nem hajlandó fogadni őt, azt pedig más forrásból tudjuk, hogy az Orbánnak írt személyes levelét a miniszterelnök annak a Palkovicsnak továbbította, aki ellen a levél íródott.

Egy szó mint száz, ebben az elitnek nevezett mocsárban már mindenki aláz, elárul és feljelent mindenkit. Ilyen ország lettünk.

Vásárhelyi Mária / hirklikk.hu