Az Afganisztán északi részén lévő Kunduzból kivonultak a tálibok, jelentették be ők maguk. Két hétig tartották magukat a várost visszaszerezni igyekvő kormány- és NATO erőkkel szemben, ami alatt megsemmisítették a városban található kormányzati infrastuktúrát, raktárakat fosztottak ki, politikai ellenfeleket öltek meg és rabokat szabadítottak ki, írja a New York Times.
A Magyar Nemzet a vele közös érdekeltséghez tartozó Mahirról azt írja, hogy a cég minap felmondott szerződését folyamatosan vizsgálták az illetékesek, abban egyszer sem találtak hibát. A főváros több céggel is szerződött, de csak a Mahir Cityposter Kft. teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit 2006 és 2012 között. Ez derült György István volt fideszes főpolgármester-helyettes több mint három évvel ezelőtti tájékoztatójából is.
Bírósági eljárás deríthet fényt az egy éve, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt alcsúti juhász, az Együtt színeiben polgármesterjelöltként indult Váradi András halálos balesetének körülményeire. A családot képviselő Magyar György ügyvéd szerint miután a rendőrség a számos ellentmondás ellenére lezárta a nyomozást, a pótmagánvádas eljárás az egyetlen módja a részletek tisztázásának - írja az Origo.
A Nemzeti Földalapba tartozó, 3 hektár alatti földterületek meghirdetésével kedden megkezdődött az állami földek egy részének eladása magyar gazdáknak a Földet a Gazdáknak Program folytatásaként - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.
Kulcsár Attila, a másfél évtizeddel ezelőtti brókerbotrány elsőrendű vádlottja azt mondta a Fővárosi Törvényszéken kedden, hogy az ügyfelek pénzét mosták a K and H Bank brókercégénél, de a vádban szereplő piramisjátékszerű sikkasztássorozat nem történt meg.
Minden jogi feltétel adott ahhoz, hogy Rogán Antal elfoglalhassa bársonyszékét a Miniszterelnöki Kabinetiroda élén, miután az Országgyűlés megszavazta az ehhez szükséges törvénymódosításokat. Az újdonsült miniszternek vélhetően négy államtitkára lesz, noha a Rogán-apparátus létszámáról és egyéb költségeiről egyelőre nem tudni. Döntött a ház az ügyvédi törvény sokak szerint aggályos módosításáról is.
Az olasz parlament alsóháza kedden megszavazta, hogy az Olaszországban tartózkodási engedéllyel élő és dolgozó bevándorlók gyermekei olasz állampolgárságot kaphassanak. Az uniós állampolgárok gyermekei nem részesülnek ugyanebben a jogban.
Ezennel szintet lépünk: nehogy már kárba vesszen a haszonbérleti korrupciós harc minden kínkeservének eredménye. Öntsük hát betonba! Mert igaz, hogy csak a gaz nő majd azokon a földeken, de ki az a marha, aki nagyvonalúan lemond arról a csinos területalapú támogatásról?
Ismertették az Ukrajna fölött tavaly júliusban lelőtt maláj gép végleges szakértői jelentését. A Holland Biztonsági Iroda elnöke hivatalosan is megerősíttette, hogy egy Buk típusú föld-levegő rakéta találta el a Malaysia Airlines MH17-es járatát, a pilóták holttestében megtalálták a rakéta egyes darabjait is.
A Kopint-Tárki gazdaságkutató szerint a magyar gazdaság valamivel lassabban fog nőni 2015-ben, mint korábban várták, 2016-ban viszont egy picivel jobban. Magyarországra lassú, fenntartható növekedés vár az intézmény szerint, a gyors felzárkózásra remény sincs.