A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén tárgyalt arról a javaslatról, hogy a világbajnokságon résztvevő válogatottak számát emeljék fel 32-ről 40-re. Médiajelentések szerint egyelőre elnapolták a döntést a kérdésről.
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. kiemelkedő teljesítményét „Az év bankja Magyarországon” díjjal jutalmazta az egyesült királyságbeli pénzügyi magazin, a „The Banker” hagyományos „Az év bankja” megmérettetésen. A tizenhatodik alkalommal megrendezett versenyen elnyert díjakat a tegnap esti hivatalos díjátadó ünnepségen jelentették be és adták át Londonban.
Továbbra is szabadlábon marad a Terrorelhárítási Központ (TEK) által robbanóanyagok miatt elfogott csoport mindegyik tagja, miután a Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amelyben elutasították az egyik gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt - közölte a törvényszék sajtóosztálya.
Hétfő éjféltől kedd reggel 9 óráig egyetlen migráns sem lépte át a szerb-horvát határt. Szlovéniában hétfőn mindössze 500 fő tartózkodott a befogadóállomásokon, őket folyamatosan szállították Ausztriába - közölte a zágrábi és a ljubljanai sajtó kedden.
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház vezetése közleményben reagált az intézményről szerdán megjelent sajtóhírekre. A kórház tájékoztatása szerint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon 20 orvos státusz van, ebből jelenleg 5 nincs betöltve.
Európa jó úton halad afelé, hogy minden idők legmelegebb évét zárja december végén, ami számottevő hatással lesz a gázfogyasztásra. A különleges időjárás a várakozások szerint kitart januárban is, bár a két hétnél hosszabb előrejelzések igen kockázatosak.
A szentesi Hungerit Zrt.-nél eddig heti három órában végzett halal vágást egy Budapestről ingázó muszlim mérnök, de a nyugat-európai muzulmánok növekvő fogyasztása miatt bővíteni kell a szolgáltatást. Az új munkatársnak a baromfihús feldolgozásakor nem csupán a megfelelő imát kell elmondania, de speciálisan is kell vágnia. A gyár további bővítésekre is készül.
Az S90 nevű új modelljük kapott egy önvezető rendszert. A svéd autógyártó Pilot Assistja is félautonóm működésre képes, vagyis a Tesla Autopilotjához hasonlóan nem veszi ki teljesen az irányítást a a hús-vér sofőr kezéből, de az egyszerűbb feladatok automatizálásával segíti a vezetést. Például az adott sávban tartja az autót, és a forgalomhoz igazítja a sebességet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) várható változásokról közölt beszámolót a hvg.hu, és az összeállítás alapján komoly változásokra lehet számítani az adóhatóság életében azok után, hogy Orbán Viktor kormányfő minden jel szerint Tállai Andrásra, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárára bízza a szerv felügyeletét.