Az olaszok megtartanák maguknak a sámándobos pavilont, hogy az ott létrejövő Olasz Technológiai Intézet épületegyüttesének része legyen, állítja Szőcs Géza. A kormánybiztos azt mondja, az Expo szervezőitől érkezett a felkérés január 8-án, és ők persze nagyon megörültek neki. Ez mondjuk nem csoda, hiszen, mint mi is megírtuk, hogy az eddig könnyedén eltapsolt 5,2 milliárd mellé, további 1,1 milliárd forintba kerülne, hogy szétszedjük, hazahozzuk és újra felállítsuk.
Az MNB a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Pro Trade FX Inc. nevű társaságnak azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB a társaságnál piacfelügyeleti eljárást folytat.
Kilábal-e az apátiából az ellenzék? Lesznek-e az elégedetlenségnek új, hatékonyabb formái 2016-ban? Hogyan erősödhetnének az ellenzéki pártok? Az aktivista szerint nem elég szépen kérni, internetes petíciókat indítani – a polgári engedetlenség és az erőszakmentes ellenállás egyéb eszközeit tudatosan, következetesen kell alkalmazni. A jogvédő úgy látja: a különféle társadalmi csoportok autonómiájának védelme az elsődleges feladat 2016-ban. A politológus pedig figyelmeztet, az év végére már fel kellene tűnnie Orbán Viktor kihívójának.
A szükségállapotnál gyengébb, de az általában természeti katasztrófáknál elrendelt veszélyhelyzetnél megszokottnál szélesebb körű beleszólást engedne a kormánynak - az Országgyűlés utólagos jóváhagyása mellett - a Honvédség terrorizmus elleni bevetésére és a közigazgatás törvényektől eltérő intézkedésekre a kormány javaslata az újabb alaptörvény-módosításra.
Idén sem maradt el a trükközés az államadósság mesterséges lenyomása érdekében: a jegybank adatai szerint egyetlen hónap alatt 1416 milliárd forinttal csökkent a kormányzat jegybanki betétje, így az történelmi mélységbe, 659,6 milliárd forintra csökkent. Az uniós támogatások erőltetett kifizetései szintén a számlát apaszthatták.
Keményen megbüntette a Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Bankszövetséget, mert az 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a „BankAdat” adatbázist, így lehetővé téve a bankok számára azt, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással. A jogsértésért összesen 4 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH.
Ez a kabinet bármire elő tud teremteni komoly összegeket, ha van hozzá politikai akarata, jó lenne, ha a következő a cigányügy lenne, amíg nem késő – mondta a Magyar Nemzetnek Forgács István. A romaügyi szakértő azonban úgy látja, hogy ezt a pénzt semmiképpen sem lenne szabad rábízni a jelenlegi felkészületlen, megosztott és kétes erkölcsű cigány káderekre, nem szabad olyan emberekre bízni a cigányság felzárkóztatását, akik csak a felgyorsítják a romlást. Támogatná, ha a Miniszterelnökség lenne a felelős a cigánykérdésért; Lázár Jánosnál magas elvárások lennének és talán végre eredmények is.