Válság idején sem spórol az Orbán-kormány, ha a kényelméről van szó. Egy kormányzati Airbus A319-est Kecskemétről Sármellékre vezényeltek, hogy a honvédelmi tárca vezetőjének, Szalay-Bobrovniczky Kristófnak 270 kilométerrel kevesebbet kelljen autóznia.
Vészesen közeleg a hideg téli időszak, amikor a megfázások és az influenzás megbetegedések száma szinte az egekbe szökken. Azonban egy kis tudatossággal rengeteget tehetünk azért, hogy elkerüljük a zimankós hónapokra jellemző betegségeket. Mire figyeljünk konkrétan a mindennapokban, hogy a december beköszönte utáni hónapok ne orrfújással és hőemelkedéssel teljenek? Mutatjuk!
Talán Németország kancellárjának a lépéseit sem követi most olyan szoros figyelem, mint Olaszország napokban hivatalba lépő első női miniszterelnökét, akinek leendő kapcsolata az uniós folyamatokkal sokak szerint rányomhatja a bélyegét az EU közeljövőbeli működésére. Cserébe Rómának sem lesz könnyű.
Hiába nincs még mindig jogszabály a napelemek által termelt áram betáplálási lehetőségének megszűnéséről, a cégek a Kormányinfón hallottak alapján már akcióztatják az ügyfeleket a gyors jelentkezésre, hogy még megérkezzen az igénylésük október 31-ig az áramszolgáltatójukhoz - írja a Bank360.hu.
22 ezer forinttal, havi 196 ezerre nőhet az átlagnyugdíj januártól. Jelenleg több mint 500 ezer nyugdíjas részesül 100 ezer forint alatti havi ellátásban, ha bekövetkezik a 13 százalékos emelés, akkor 200 ezerrel csökkenhet ez a szám - nyilatkozta Farkas András nyugdíjszakértő az RTL-nek.
Az Európai Bizottság szerint Magyarország 2022-ben 104 millió euró támogatást kap az uniós mentőcsomagalapból, de ennek csak alig 15 százalékát, 5,6 milliárdnyi forintot tervez kifejezetten az ukrán menekültekre költeni.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.