Megkezdődött a homoktövis szüretelése a jászberényi Neszűrben a közfoglalkoztatási program keretében, a várhatóan október közepéig tartó betakarítás a tavalyi 2,2 hektár után idén mintegy 3,5 hektáron zajlik, csaknem ötezer termő növényről - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere kedden, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A Sargentini-féle magyar különjelentés elfogadása mellett készülnek szavazni a Lengyelországban ellenzékben lévő Polgári Platform (PO) és Lengyel Parasztpárt (PSL) képviselői, akik az Európai Parlament legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak (EPP) a tagjai - derül ki a Rzeczpospolita lengyel napilap keddi cikkéből.
A Bástya utcai óvodával szemben lévő kertben egy férfi bontja az óvoda játszóterét. A túloldalon óvodások játszanak, a szüleik pedig értetlenül nézik, mi történik – tudta meg a Mérce munkatársa, aki Schiffer András Facebook-posztjának olvastán kereste fel a tetthelyet. - írja a 168ora.hu.
Az idei második negyedévben már 83 600 betöltetlen munkahely, ebből közel 62 ezer a versenyszférát érintette, számolt be a Portfolio a KSH üres álláshelyekről vezetett statisztikája alapján. Ennyien még sosem hiányoztak a magyar munkaerőpiacról. - írja a 444.hu.
Szeptember 12-éig, szerdáig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.
A sajtószabadság korlátozásával ideális környezetet biztosít a kormány az orosz befolyási törekvéseknek – derült ki a European Values nevű elemzőközpont jelentéséből, amely szerint Európában Magyarországon tapasztalható az egyik legintenzívebb Kreml-hatás.
A Fidesz kötcsei piknikjének egyik szenzációja– használjuk a jobboldal terminológiáját – a balliberális média szempontjai alapján az volt, hogy a rendezvényen megjelent a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is, mégpedig egymilliós ruhában és tízmilliós órával a karján.