
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Földy László kétszeres Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes asztaliteniszező, edző, korábbi svájci szövetségi kapitány.
megtekintés

A Die Welt tudósítója nem csak arra figyelt, hogy mi hangzott el az Orbán-Putyin találkozón.
megtekintés

Heves megyében Csány település határában, a mély fekvésű területeken és mezőgazdasági földeken jelen van a belvíz.
megtekintés

Január 1-jén vezették be a közúti áruforgalmi ellenőrzést, ám jövő héten újra módosítják a szabályokat.
megtekintés

A parlament plénuma előtt tiltakozott kedden Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője az aradi vértanúk emlékét őrző Szabadság-szobor meggyalázása ellen.
megtekintés

Johannis: beszélni kell a decentralizációról.
megtekintés

Az érettségire készülők az elkövetkezendő két hétben kipróbálhatják, hogy felkészültek-e elégségesen az érettségi vizsgára – a 330 kiválasztott középiskolában ugyanis elkezdődött az online-érettségi főpróbája.
megtekintés

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatódik a 103 éves, szlovák állampolgárságától akarata ellenére megfosztott rimaszombati Tamás Ilona ügye.
megtekintés

Putyin látogatása után a Jobbik sem maradt néma. Ám míg többi ellenzéki párt azzal jött, hogy Orbán lefeküdt az oroszoknak, Vonáék keveslik a behajlást.
megtekintés

Vezekelni akar az állítása szerint, ám, hogy ez valóban így van, azt csak Weiszdorn Róbert (41), a móri mészárlás egyetlen elítélt elkövetője tudhatja, aki úgy döntött a börtönben, hogy továbbtanul.
megtekintés

Egy sor, a hétköznapokban gyakran használt szó és kifejezés használatától tanácsolja el az EMMI a dolgozóit.
megtekintés

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a belvárosi ingatlanbotrány kirobbanása után januárban úgy döntött, hogy bedobja a megagumicsontot: azt kifogásolta, hogy miért nem csökken az üzemanyaggal együtt a kifli ára is.
megtekintés

Nem okoz felesleges meglepetést...
megtekintés

Putyin és Orbán közös sajtótájékoztatóján mindenki arra volt kíváncsi, milyen nagyszabású dologról állapodtak meg gázügyben, a várakozásokat ugyanis korábban rendesen felkorbácsolták.
megtekintés

Szerdára virradó éjjel zárt ülésen harapózódtak el az indulatok, amikor a kormánypárt egy olyan törvényjavaslatot akart keresztülvinni, ami még nagyobb hatalmat biztosítana a rendőrségnek.
megtekintés

Heves megyében az M-3-as autópálya, Füzesabony és Hatvan közötti szakaszán.
megtekintés

Orbán Viktor Facebook oldalán egy másfél perces összefoglaló videót posztoltak Vlagyimir Putyin keddi látogatásáról.
megtekintés

Nyilvános munkaértekezlet keretén belül ismertették a tervezők és kivitelezők az Intermodális Csomópont néven ismert közlekedésfejlesztési beruházás részleteit február 16-án, hétfőn a Megyeháza Dísztermében.
megtekintés

A Városházán fogadta José Ángel López Jorrin spanyol nagykövetet, valamint feleségét, Emma Hernández Landaeta asszonyt Romanek Etelka polgármester.
megtekintés

Szerdán a fagyos, helyenként párás, néhol ködös reggelt napos, száraz, kellemes hőérzetet adó időjárás követi.
megtekintés