Két hónappal a 130 halálos áldozatot követelő 2015. november 13-i párizsi terrortámadás után is járt Magyarországon a merényletsorozat szellemi vezetője, Salah Abdeslam – tudta meg a Zoom.hu egy névtelenséget kérő kormányközeli forrásból.
Az LMP szerint Polt Péter legfőbb ügyész olyan tartalmú választ adott egy parlamenti írásbeli kérdésükre, amelyből kiderül, hogy a fideszes Simonka György mellett egy másik kormánypárti parlamenti képviselő, Varga Gábor céghálózata ügyében is tart a nyomozás.
A KNYF az M2-es és M4-es metróvonalra kiírt közbeszerzési eljárás során megkötött szállítási szerződésekkel kapcsolatos nyomozásban november 10-én újabb embert hallgatott ki gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnsegédként elkövetett vesztegetés gyanújával.
A magyar nyelv napja és Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából magyarul tanuló külföldi diákjai részére szavalóversenyt hirdetett a Balassi Intézet, a rendhagyó megmérettetés döntőjét hétfőn rendezték meg Budapesten.
Nem kell ahhoz tágas és tekervényes agyi kapacitással rendelkezni, hogy az előrelátó országvezetés erre szakosodott emberei rájöjjenek, hogy november-decemberben megnő a csomagküldési kedv. Így volt ez az átkosban is, és a mostani átkosabban sem megy másként. - írja a varosikurir.blog.hu.
A kormány 50 millió forintot biztosít a Fonó Budai Zeneház felújításának előkészítésére, a népi kultúrát támogató Csoóri Sándor Programban 2,5 milliárd forintot osztanak szét mintegy 1400 szervezet között - jelentette be a kultúráért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.
A PSD2 irányelvek még meg sem jelentek, mikor a MagNet Bank tavaly már megnyitotta API-ját első Fintech partnere, a Számlázz.hu felé. A KKV piacon egyedülálló, számlapárosítást automatizáló Autokassza után, most a pénzügyi tudatosság növelése a cél a frissen startolt Koin együttműködéssel.
Árnyékbizottság felállítását kezdeményezi az LMP a rendvédelmi szervek, valamint az azokat irányító kormányzati tevékenység ellenőrzése céljából, hogy a kormányoldal ne használhassa azokat kampánycélra vagy a kormánypártiak bűnözői tevékenységének elfedésére.
Az ellene indított perünkben maga az MVM terjesztette be a bíróságra azt a bizonyító iratot, amivel egyértelműen elismerték, hogy közpénzből támogatták a kormányközeli civileket. - írja az atlatszo.blog.hu.
Magyarország elvárja Ukrajnától, hogy tartsa féken az olyan nacionalista csoportokat, mint amelynek tagjai a hétvégén letépték a magyar zászlót a beregszászi polgármesteri hivatalról - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.
Egy napja se voltak Magyarországon, amikor rendőrt hívtak három Sri Lanka-i egyetemistára, akik a Tovább Élni Egyesület lakóotthonában önkénteskednek, és akik vízummal, legálisan tartózkodnak az országban. - írja a nepszava.hu.
Az Európai Bizottság konzultációt indít és munkacsoportot hív össze az álhírek, illetve az internetes félretájékoztatás vizsgálatára a tudományos élet, az online platformok, médiaszervezetek és a társadalmi szervezetek képviselőinek részvételével.
A kormány három évvel ezelőtt, a 1438/2014. (VII. 31.) számú határozatában döntött arról, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Campus – Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakítására 2018-ig 12,6 milliárd forintot biztosít. - írja az atlatszo.hu.