Jó másfél éve Molnár Gyula és Hiller István azzal az ígérettel jelentkezett az MSZP vezetésére, hogy Tóbiás Józsefnek a DK felé tartott elzárkózását feloldva „családi asztalhoz” ültetik Gyurcsányt, így megalapozva a kormányváltást. Hihetetlen lobbierők indultak be értük, mindkét jelöltet körbenyalta a fideszes média és a DK-s blogok is – és nem jelzett a szocik pókösztöne, hogy ha Orbán és Gyurcsány is ezt a párost szeretné az MSZP élére, az nem jó ómen.

Tóbiás és Botka leváltását követően szépen le is fulladt az eleve alig haladó párt. Egyre kínosabb nyilatkozatok születtek az összefogósdi tárgyalásokról, míg Gyurcsány felpörgött, előbb Fodort és a Balpártot rúgta ki az előválasztásból, majd saját pártját is kivitte onnan, hogy végül az egészet kezdeményező Párbeszéd is feladja. Ennyit arról, amit Bokros Lajos szokott állítani, hogy mennyire voltak közel a megegyezéshez Botka visszatértekor. Semennyire. Nem is a megegyezés volt a cél, hanem léket ütni a szocialista párton, és átcsorgatni a szavazókat. Persze lötyög mellé is, a bizonytalanok közé.

Év elején pont azért tudott Botka visszajönni, mert az MSZP csak bambán szivárgott. Jelöltsége hónapjai alatt aztán az volt az egyik fő vádpont ellene, hogy diktátor, mert nem akarja közös listára venni Gyurcsány Ferencet. A másik meg az, hogy harácsoló bűnöző, akit Orbán „lefizetett” Szegeden – kérdés persze, hogy akkor miért akart összefogni e fideszes ügynökkel a „demokraták” tábora, de ugye pont az az összefogósdi legnagyobb hazugsága, hogy fikarcnyit is elvszerűbb lenne, mint a NER. No de előbbiek okán pártja jól meg is fúrta Botkát, és szaladt a kanosszaküldöttség Gyurcsányhoz, ahogy azt prognosztizáltam. Akit azonban elmulasztottak Botka kinyírása előtt nyilvánosan nyilatkoztatni, hogy akar-e egyáltalán közös listát, illetve érvényben van-e még az egyénik elosztásáról kötött állítólagos MSZP–DK-paktum. És most derül ki, hogy nem és nem. Az MSZP kicsinálta utolsó sikeres politikusát olyasmiért, amit Gyurcsány nem, illetve nem is úgy akar. Csöpög a félreszocializált, magára hagyott MSZP-tábor, belőlük szivornyáznak a versenytársak.

Bizony, most üt vissza, hogy vezető szocialista politikusok hosszú ideje képtelenek kimondani, hogy „kérem, szavazzanak a szocialista pártra”. Az ellenkezőjéről győzködik az embereket: „nem az MSZP a fontos”, „nem lehet szocialista a jelölt”. A szavazók pedig megtanulták, hogy nem rájuk kell szavazni, majd lesz egy „igazi” lista, a szocik csak arra alkalmasak, hogy csöndben bekullogjanak az összefogásba. Mióta pedig a DK küszöb fölé került, Gyurcsány pontosan azokkal az érvekkel hajtja el az összefogós szocikat, amit én öt éve mondok: a közös lista nem több, hanem kevesebb szavazót hoz, és e pártok olyan fontos kérdésekben nem értenek egyet, hogy közös programot sem tudnának képviselni. Ez picit bizsergető így, bevallom.

Az MSZP összeroskadt. A Mesterházy-frakció próbálja külön listára kanalazni magát, a párt utolsó hívei úgy pattognak le, mint földhöz vert vájdlingról a zománc, százmilliós pert buktak a volt informatikai igazgatójuk ellen, Szanyi Django elszabadult, Botka meg popcornnal a kézben nézi a vígjátékot, lám, ezért csináltatok ki? Szegény Molnár Gyula az elmúlt hetekben a következőkről adott számot a stúdiókban: nem tudja, ki buktatta meg Botkát, de nem is nyomozza, nem tudta, hogy Gyurcsány nem akar közös miniszterelnökjelöltet, de hátha majd később, úgy tudja, Balázs Péter benne van a buliban (nincs), nem tudja, mit beszélt Molnár Zsolt Tarjányi Péterrel, de nem szólítja fel utóbbit a kasztingolás befejezésére, nem tudta, hogy a DK nem akar közös listát, de hátha majd később, úgy tudta, megvan a megállapodás az egyénikről (nincs). És nem, továbbra sem tudja kimondani, hogy „kérem, szavazzanak a szocialista pártra”. Ő maga sem akar az MSZP-re szavazni. Ő nyugalmat akar, puha takarót akar húzni a pártjára, meghitt gyertyafény, béke végre, áhítat, kis szipogás, már nem fáj semmi, fehér gyolcs leterítve szépen.

Szemfedő. És simán lehet, hogy nem is tudja, mit csinál épp. 

Szerző: Ceglédi Zoltán / 168ora.hu