Feltételesen szabadlábra helyezte egy belgiumi vizsgálóbíró Carles Puigdemont volt katalán elnököt és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagját, akik ellen európai elfogató parancsot adtak ki Spanyolországban.
Rekordot döntött a részvételi arány a szombaton tartott szlovákiai megyei választáson, amelyen a négy évvel ezelőttihez képest a jobbközép ellenzéki pártok jobban, Robert Fico kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) pedig jelentősen gyengébben szerepelt. - írja az Orientpress
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, illetve pártja egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel - mondta a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Elnézem a facebook közösséget, és elerednek a könnyeim. Ez a közösség akár reprezentatív mintaként is szolgálhatna, hogy milyen megosztottá tettek minket tudatosan, mennyire átmosták az emberek agyát.
A The New York Times című napilap értesülései szerint a szaúdi királyi család szombaton letartóztatott 11 tagja között van al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg is, aki az uralkodóház külföldön legismertebb képviselője, a világ egyik leggazdagabb embere.
Az ember emésztőrendszerében élő baktériumok hatással lehetnek arra, hogy miként reagálnak a daganatos betegek a kezelésekre - derült ki két tanulmányból is, amelyek a Science című tudományos folyóiratban jelentek meg.