Kövér László szerint a Magyarország külgazdasági érdekeivel egybeeső Egy övezet, egy út program, valamint a Közép- és Kelet-Európa országai, illetve Kína között létrejött 16+1-es együttműködés mindehhez kiváló keretet teremt. - írja a napi.hu.
Marci nehezen olvas, nem tud koncentrálni, nem tud helyesen írni, és nem tudja jól értelmezni az olvasott szövegeket. Alexa képtelen átlátni a matematikai összefüggéseket. Fanninak a számolás és a szövegértés is nehezen megy. - írja az index.hu.
Néhány nappal azt követően, hogy Donald Trump kilépett a párizsi klímaegyezményből, az egyik amerikai állam, Hawaii törvényhozása már alá is írta a törvényt, ami összhangba hozza az állam környezetvédelmi szabályozását a párizsi elvekkel. - írja a 444.hu.
Egyhangúlag támogatta és elfogadásra javasolta Jordán Tamás igazgatói pályázatát a Weöres Sándor Színház vezetői posztjára a színházszakmai bizottság, amely szerdán ülésezett - közölte az MTI-vel a pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője. - írja a delmagyar.hu.