Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) munkatársai vezetésével nemzetközi kutatócsoport vizsgálta az utolsó jégkorszak őshőmérsékleti és csapadékviszonyait a Kárpát-medence déli részén.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával egész estés dokumentumfilm készül a magyar vízilabdasport történetének egyik legsikeresebb időszakáról, a Kemény Dénes által dirigált válogatottról, amely tizenkét év alatt többek között sorozatban három olimpiai bajnoki aranyat nyert.
Bár Palkovics László állította, hogy nem csak kínai hitelből lehet megépíteni a Fudan magyarországi campusát, minisztériuma előterjesztése alapján fel sem vetődött, hogy ne a China Development Banknál adósítsa el az országot az Orbán-kormány.
Az infláció megugrott azokban az országokban, ahol újraindult a gazdaság - így Magyarországon is -, ugyanakkor a gyors, határozott és proaktív kamatemelések a jövő év elejétől már mérséklik az árdrágulás ütemét, továbbá a bázishatások is tompítják majd az adatokat - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a jegybank Youtube-csatornáján közvetített sajtótájékoztatón csütörtökön.
Negyedik napja feszült a helyzet Észak-Koszovóban, ahol a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert igazságtalannak tartják, hogy a szerb rendszámtáblával rendelkezőknek az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblára kell váltaniuk, míg a koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) a koszovói intézkedések betartását ellenőrizné, de forgalom hiányában csak a tiltakozó civilekkel néz szembe.
A közelmúltban lezajlott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva csütörtökön tartják az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében a Magyar Csupajáték - A modern magyar összművészeti előadás című konferenciát. Az esemény online is követhető az MMA MMKI YouTube-csatornáján - közölte az intézet az MTI-vel csütörtökön.
Míg a nyári kánikulában inkább a strandokat, balatoni nyaralókat és egzotikus tengerpartokat keressük, a hőség elvonultával, az őszi lehűléskor ismét előtérbe kerülnek a hegyek-völgyek izgalmas túraútvonalai. Az Euronics szakértője most öt plusz egy olyan kütyüt és kiegészítőt ajánl, amiknek hasznát vehetjük egy hétvégi kiránduláson – legyünk akár kezdő, akár rutinos túrázók, ezekkel az eszközökkel biztonságosabban és kényelmesebben indulhatunk útnak.
Több mint 200 amerikai diplomata, hírszerző, katona és külügyminisztériumi alkalmazott vált már a rejtélyes Havanna-szindróma áldozatává a világ minden részén, legutóbb egy olyan személy, aki nagyon közel állt a CIA igazgatójához, Bill Burnshöz. - írja a Portfolio