Orbán Viktor miniszterelnök a görög, a horvát, a szlovén miniszterelnök, az osztrák kancellár valamint a bolgár és a ciprusi államfő társaságában külön találkozón vett részt Brüsszelben, az EU-csúcs helyszínén Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Az Eurostat legfrissebb kutatása szerint az Európai Unión belül Magyarországon a második legalacsonyabb a minimálbér, mögöttünk már csak Bulgária áll. Egy évvel ezelőtt Romániát és Lettországot is megelőztük.
Vészesen közeledik a főiskolákra, egyetemekre való jelentkezés február 15-i határideje. 62 magyar és 4 külföldi intézmény többszáz szakja közül lehet választani azoknak, akik itthon szeretnének diplomát szerezni. Nem csoda, hogy nagy a tanácstalanság a továbbtanulók körében, hová adják be jelentkezésüket. Nekik gyűjtöttünk össze néhány hasznos tanácsot.
Újpest szívében, közvetlenül az Újpesti Piac mellett valósul meg idén a Zöld Főtér, mely tökéletesen illeszkedik a 2010-ben Dr. Trippon Norbert alpolgármester kezdeményezésére megvalósult, Újpest történelmi rangjához méltó, Budapest egyik leszebb főteréhez.
Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlái díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az MNB szerint két hónappal előre közzé kell tenni az új kondíciós listát, de sok bank az általános üzletszabályzatban írta csak meg, hogy az infláció mértékével - vagyis az idén 14,5 százalékkal emeli a díjait. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is, az áremelés a hiteleket is érinti – írja a Bank360.hu.
A világszerte elismert oknyomozó újságíró, Mariana van Zeller célkeresztjében ezúttal az MDMA, a szervkereskedők, az LSD, a szellemfegyverek, a terroristákat gazdagító lopott kőolaj, a béranyák, a kiberkalózok, az utcai bandák, a kriptocsalók és a harci klubok állnak.
A Magyarországot elítélő jogállamisági jelentés egyik élharcosa, a zöldpárti francia EP-képviselő Gwendoline Delbos-Corfield korábban egy konferencián azt állította, hogy a magyar titkosszolgálatok az oroszoknak szivárogtatnak. Később visszakozott, és azt mondta, pontatlanul fogalmazott, amikor a szivárogtatást említette, amellyel kapcsolatban semmiféle bizonyítéka nincs.