Ausztria bizonyult a legnépszerűbb utazási célpontnak a magyarok körében 2022 utolsó hónapjában a Bank360.hu utasbiztosítási adatai alapján. A legdrágább szerződést egy két hónapos ausztráliai tengerparti nyaralásra kötötték 160 ezerért két főnek, míg a legolcsóbbakat 225 forintért egynapos osztrák utakra.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb természeti katasztrófája sújtotta Törökországot és Szíriát, amelynek a becslések szerint akár 20 ezer áldozata is lehet. Milyen okai lehetnek annak, hogy ilyen erős földrengés alakult ki, mitől különleges ez a térség?
Az EP-jelentéstevő attól fél, hogy már késő a magyarországi folyamatokat megállítani, és kétségei vannak azzal kapcsolatban is, hogy lesz-e még hazánkból európai értelemben vett jogállam.
A kora középkortól napjainkig vannak feljegyzések olyan katasztrófákról, amelyek több százezer ember halálát okozták. Az egyik legpusztítóbb földrengés a hétfői török-szíriai földrengéstől kevesebb mint kétszáz kilométerre történt. Volt olyan földrengés, amikor a talaj valósággal megpördült, először az óramutató járásával megegyező irányban, majd ellentétesen.
Több mint 40 éves fennállásának újabb rekord volumenű távhőtermelését érte el a tavalyi évben a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Hulladékhasznosító Mű. Az energiakrízis időszakában felértékelődő, hazai energiahordozóból tavaly előállított hőenergia 14%-kal haladta meg a 2021-es év szintén addig legnagyobb volumenű termelését.
Legalább 300 ezren vannak például, akinek a járandósága a 100 ezer forintot sem éri el. A szakértő szerint az ellátások húsz százalékkal lennének magasabbak, ha az Orbán-kormány visszahozná a vegyes indexálást.