h i r d e t é s

Kiderült, valójában miért vártak a kémballon lelövésével

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiderült, valójában miért vártak a kémballon lelövésével

2023. február 10. - 06:46

Információk szivárogtak ki a kínai hírszerző léggömbről

Forrás: BBC

Az amerikai képviselőház határozatban ítélte el Kínát csütörtökön, az amerikai szuverenitás megsértésével és a nemzetközi közösség félrevezetésével vádolva az ázsiai nagyhatalmat az Egyesült Államokban lelőtt kínai hírszerző léggömb körül kialakult vita részeként.

A kongresszus tagjai számára tartott tájékoztatásról kiszivárgó információk szerint a léggömb megsemmisítésével azért vártak több mint egy hetet, mert nem akarták a katonai feszültség fokozódását, akár katonai konfliktust kockáztatni Kínával. Emellett az is elhangzott, hogy a léggömbről amerikai U-2-es kémrepülőgépek gyűjtöttek információkat, és megállapították, hogy miután az amerikaiak felfedezték jelenlétét a légtérben, már nem továbbított adatokat.

Az alsóház tagjai ellenszavazat nélkül fogadták el a dokumentumot, ugyanakkor a vitában a republikánus képviselők bírálták Joe Biden elnököt, hogy nem cselekedett idejekorán a kínai eszköz megsemmisítésének érdekében.

A múlt heti incidens részleteiről a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a hírszerzés illetékesei csütörtökön zárt ajtók mögött tájékoztatták a kongresszus tagjait.

A meghallgatásról kiszivárgott információk szerint a kormányzati tisztségviselők azt állították, hogy a léggömb megsemmisítésével azért vártak több mint egy hetet, mert nem akarták a katonai feszültség fokozódását, akár katonai konfliktust kockáztatni Kínával. A Pentagon illetékese ezt azzal támasztotta alá, hogy szombaton a kínai védelmi miniszter visszautasította, hogy telefonon tárgyaljon amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal az esetről.

Magas rangú külügyminisztériumi tisztviselők arról számoltak be, hogy jelenlegi tudásuk szerint a kínai eszköz képes volt elektronikai megfigyelésre. Az is elhangzott, hogy a léggömbről amerikai U-2-es kémrepülőgépek gyűjtöttek információkat, és megállapították, hogy miután az amerikaiak felfedezték jelenlétét a légtérben, már nem továbbított adatokat.

A kínai hírszerzés légi eszközét a keleti partvidék közelében, a tenger felett semmisítették meg szombaton, 8 nappal azután, hogy Alaszka felett megjelent az Egyesült Államok légterében.

A haditengerészet egységei azóta gyűjtik az eszköz maradványait. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön azt közölte, hogy a léggömb első darabjai megérkeztek a Virginia állambeli Quanticóban működő laboratóriumába, ahol a részletes vizsgálatot folytatják.

A kínai külügyminisztérium szóvivője a héten megismételte azt a pekingi állítást, hogy nem kémléggömbről, hanem civil meteorológiai léghajóról volt szó, amely letért pályájáról. Mao Ning felelőtlennek nevezte az amerikai válaszlépést a megsemmisítéssel, amelyet az Egyesült Államok információs hadviselése részének mondott Kína ellen. (Portfolio)