Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök óva intette az olasz kormányt attól, hogy szövetséget kössön a visegrádi négyek (V4) országcsoporttal, mert annak tagjai nem az Európai Unió külső határainak védelmét akarják biztosítani, hanem csak a saját nemzeti határaikat akarják megvédeni.
Mi Hazánk lesz a neve a korábbi jobbikos politikusok alapította pártnak. Az új szervezet jövőjéről Dúró Dóra és Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom alapítója és vezetője beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Vasárnap kezdődik országszerte a parlagfüves területek ellenőrzése, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt javasolta, hogy azok a földtulajdonosok, akik még nem gondoskodtak a használatukban levő ingatlanok parlagfű-mentesítéséről, minél előbb tegyenek lépéseket a gyomnövény kiirtására, mert a gondatlan gazdák július 1-je után bírsággal sújthatók - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék pénteken, nem jogerősen a volt szigetvári polgármestert a hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt ellene, valamint egy korábbi önkormányzati képviselő és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen indult eljárásban.