
A német hírszerzésnek, a BND-nek “információi vannak róla, hogy az ISIS mustárgázt vetett be Észak-Irakban”, írja a Bild a hírszerzés főnökére, Gerhard Schindlerre hivatkozva.
megtekintés

Mérhető-e, ami láthatatlan? Mennyi a gravitációs gyorsulás értéke a tanteremben? Miből lesz a szivárvány? Egy új fejlesztésű programmal a diákok fizikaórán, akár a mobiljukkal hadonászva is rájöhetnek a válaszokra.
megtekintés

Heves megyében Visonta határában a legnagyobb hazai széntüzelésű erőmű.
megtekintés

A rendszeres délutáni szieszta bevezetését javasolja egy új kutatási eredmény, amely szerint a napközbeni alvás a vérnyomást és a szív- és érrendszeri problémák kockázatát is csökkentik.
megtekintés

Visszautasítjuk, hogy a magyar kormányfő szembeállítsa egymással a hazai romák és a menekültek ügyét.
megtekintés

A kormányszóvivő reggel 8:39-kor ezt a képet tette ki az Instagramra.
megtekintés

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága kedden délelőtt meghallgatta Simicskó Istvánt, akit Orbán Viktor honvédelmi miniszternek jelölt ki, miután Hende Csaba váratlanul lemondott.
megtekintés

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök nem ért egyet főnökével, Ferenc pápával, aki szerint a katolikusoknak erkölcsi kötelességük segíteni a menekülteket.
megtekintés

A Sláger mellett újabb ismert márka térhet vissza a hazai rádiós piacra, július 8-án ugyanis az Autórádió Kft. kezdeményezte a Danubius Rádió név levédetését.
megtekintés

Amivel korábban sokan csak viccelődtek, valósággá vált: a korábban Békemeneteket szervező CÖF a kerítésépítésben való részvételhez toborozza a kormánypárt híveit.
megtekintés

Elképesztő pénzeket szakítanak le a menekülthullámot meglovagoló bűnözők - a 2-3 hónapja még cigarettacsempészetben utazó alvilági körök mostanra szinte teljes egészében átálltak a jóval jövedelmezőbb, bár rizikósabb embercsempészetre.
megtekintés

A Portfolio szerint, a Tesco érdemben azon gondolkozik, hogy kivonuljon-e Magyarországról. Elég rosszul megy ugyanis a szekerük, tavaly a vállalat alapítása óta nem látott mértékű veszteséget értek el.
megtekintés

Csak keményen! Ezzel az útravalóval bocsátotta vissza állomáshelyükre a kedves vezető a magyar misszióvezetőket. Nem is várhattak mást tőle.
megtekintés

Hétfőn 1960 határsértő menekültügyi kérelmét regisztrálták, kedd reggel 6 óráig további 410 kérelmet vettek fel.
megtekintés

Vizsgálják, hogyan fogadhatna be minden magyarországi plébánia egy-egy menekült családot.
megtekintés

Jászberényi Sándor fontos kérdéseket tesz fel a menekültválsággal kapcsolatban, és meg is válaszolja azokat.
megtekintés

Felpakolták a méretes zsákmányt a bringára, és szépen áttolták a falun. Vagyis csak tolták volna, mert sikeresen belefutottak egy rendőrbe.
megtekintés

Győr-Moson-Sopron megyében, Mosonmagyaróvár körzetében szélerőművek segítségével termelik az energiát.
megtekintés

Komárom-Esztergom megyében, Tárkány határában lévő mezőgazdasági telepen napkollektorok segítségével termelik a energiájuk nagy részét.
megtekintés

Tyson 3 órán át tartotta rettegésben a járókelőket - egy gyerekre és egy idős nőre is rátámadt, miután elszakította a láncát.
megtekintés

Győr-Moson-Sopron megyében Rétalap határában lévő állattartó telepen.
megtekintés