
Bezárja a fiókjai negyedét az UniCredit Bank.
megtekintés

Az Altus Zrt. vezette konzorcium tavaly októberben 399 190 euró értékben nyert el megbízást az Európai Bizottságtól, az ötmillió euró a négy év alatt a több kiválasztott konzorcium között versenyeztetést követően szétosztható maximális keretösszeg - derül ki abból a válaszból, amelyet Corina Cretu regionális politikáért felelős biztos adott Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő írásbeli kérdésére, s amelyet szerdán Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa hozott nyilvánosságra.
megtekintés

Épphogy csak lezárult a beszámoló leadási határidő, de az már biztosan látszik, hogy növekedett a főtevékenységként út- és autópálya-építéssel foglalkozó cégek árbevétele 2014-ben
megtekintés

Pontosan addig vagyok szolidáris a lebuzizottal, amíg nem kezd el maga is buzizni.
megtekintés

Pénteken ismét emeli a 95 benzin árát a Mol, jó hír a dízeleseknek: a gázolaj ára nem változik.
megtekintés
.jpg)
A férfire, aki egy autóbaleset után került utcára, fontos műtét várna, amit nem végeznek el, míg nincs hol lábadoznia.
megtekintés

Néhány napja hozta nyilvánosságra az Átlátszó.hu portál a Jobbik által támogatott szervezetek listáját.
megtekintés

Pillanat szülte fricska volt, hogy lábbal odébb gurította Orbán Viktor szobrának letört hungarocell fejét Pityinger László, Dopeman.
megtekintés
A devizahitelekből visszamaradt adósság, vagy az elszámolás következtében visszajáró pénzösszeg ugyanúgy öröklődik, mint bármilyen más hagyaték, de ugyanúgy vissza is utasítható - hívja fel az érintettek figyelmét a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
megtekintés

Csaknem 400 millió forintot különített el a kormány a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációhoz kapcsolódó „tájékoztató kampányra", amely a kiszivárgott plakátterv szerint erősen bevándorlásellenes, az ellenzék szerint egyenesen idegengyűlölő hangvételű lesz.
megtekintés

Első körben 6000 embernek kell elhagynia otthonát a Szumátra szigetén kitört tűzhányó miatt.
megtekintés

Elemzők szerint egyre nagyobb a gond Görögországban, a folytonos huzavona miatt fognak kiszédülni az eurózónából.
megtekintés

Az eset Coloradóban történt, a szépséghibája, hogy olyan gyerekeknek adott ebédet, akik nem voltak befizetve.
megtekintés

Szerda kora délután bemutatta a Real Madrid a bő egy hete kirúgott Carlo Ancelotti vezetőedző utódját, Rafa Benítezt.
megtekintés

Az Airbus csoport egyik igazgatója megerősítette, hogy az Airbus A400M-es katonai szállító szoftverhiba miatt zuhant le Spanyolországban még május kilencedikén.
megtekintés

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 60 százaléka támogatja azt, hogy Magyarország megpályázza a 2024-es nyári olimpiai megrendezésének jogát - hangzott el a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért miskolci szakmai konferenciáján szerdán.
megtekintés

"Breaking: Erzsébet királynőt a londoni VII. Edward király kórházban kezelik!"
megtekintés

Hét és fél év börtönre ítélte a Fonyódi Járásbíróság szerdán azt a 39 éves budapesti férfit, akit az ELTE fonyódligeti gólyatáborában múlt év augusztusában elkövetett szexuális erőszakkal vádoltak.
megtekintés

A bukaresti kormány tavaly ősszel terjesztette a parlament elé a személy- és áruszállításról szóló 2003-as törvény módosítását célzó tervezetét, amellyel a feketefuvarozásnak akar gátat szabni.
megtekintés

Újraindították szerdán a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC).
megtekintés

Leszbikus kalandba keveredett Hillary Clinton. Az amerikai elnökségért induló politikusnak Yoko Onóval volt viszonya a 70-es években.
megtekintés