Melyik a "legbrutálisabb" kerület? Hol lopják a legtöbb autót?

A statisztikák szerint a fővárosi "regisztrált" bűncselekmények száma 2014-ben 15,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A testi sértések száma azonban 2013-2014 viszonylatában 10,5 százalékos növekedést mutat.

megtekintés

Ferenc pápa újabb reformja

Sajátjogú egyházat alapított Ferenc pápa a magyarországi görögkatolikusoknak - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

megtekintés

Jávor Benedek: Nincs akkora kiskapu, amelyen átférne Paks II

Hazaárulásnak tartja Jávor Benedek, hogy a társadalom érdemi megkérdezése, a döntésekbe való bevonása, s az információk évtizedekre történő titkosítása mellett egy alapvetően elhibázott, s iszonyatosan költséges kalandba viszi bele az országot a kormány a Paks II beruházással.

megtekintés

A Fidelitas-vezető egyeztette a Fidesszel a spiclifelhívást

A pártaktivistákból álló Fidelitas saját agyszüleménye volt a többi párt aktivistáinak listázással történő befenyítése – derül ki abból az interjúból, amit a Fidesz ifjúsági szervezetének vezetője adott a Mandinernek.

megtekintés

Utasították a focistákat a bundára?

Kutasi Róbert néhai klubigazgató beleszólt a taktikába, a csapat-összeállításba, ezek fényében nem meglepő, ha a Honvéd elleni Ligakupa-mérkőzés előtt az öltözőben maga kapacitálta a játékosokat a vereségre – hangzott el tegnap a bundaperben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A játékosok általában 80-100 ezer forintot kaptak egy-egy manipulált mérkőzésért, bár állításuk szerint lényegében bunda nélkül is biztosan kikaptak volna.

megtekintés

Gripenek vadászpilóták nélkül?

A Magyar Honvédség huszon-egynéhány vadászpilótájának akár egyharmada is szögre akaszthatja az egyenruháját a közeljövőben, és civil – többek között fapados – légitársaságoknál folytathatja karrierjét – értesült a Magyar Nemzet.

megtekintés

Tovább nyomoznak a posta autóeladásai miatt - A feljelentő szerint százmilliós lehet a kár

Meghosszabbította a rendőrség a nyomozást a Magyar Posta gépjármű-értékesítései ügyében. Az állami cég értékesítési gyakorlata miatt egy volt alkalmazottjuk tett feljelentést.

megtekintés

Értelmiségiek elutasítják a bojkottot

Róna Péter szerint nyugaton ez egészen elképzelhetetlen.

Nem értett egyet a Magyar Nemzettel, a Hír TV-vel és a Lánchíd Rádióval szemben meghirdetett kormánypárti bojkottal a jobboldal lapunk által megkeresett jeles szereplőinek többsége.

megtekintés

Tizenöt magyart akarnak kitiltani Oroszországból

Köztük egy volt kormányfőt is – írja az Izvesztyija.

megtekintés

Tankkal mentek a BBC-nek

A harci járművel azt az egymillió aláírást szállították a brit tévétársaság londoni központjába, amelyeket azért gyűjtöttek, hogy a cég helyezze vissza Jeremy Clarksont a Top Gear című autós show műsorvezetői székébe.

megtekintés

Ragaszkodik a címéhez a pedofil bíboros

Bíborosi címe megmarad, de az ezzel járó jogokról és kiváltságokról lemondott Keith O'Brien skót bíboros, aki 2013-ban szexuális botrány miatt távozott a skót katolikus egyház éléről.

megtekintés

Forrong Orbán médiája

Néhány héten belül politikai napilappá alakítják át a Napi Gazdaságot, a Simicska Lajossal történt szakítás után a Magyar Nemzet helyett ez lesz a közeli kormánylap.

megtekintés

Mára a Fidesz lett az ügynökakták nyilvánosságának legfőbb gátja

A rendszerváltás óta mindig is a közbeszéd tárgyát képezte az ügynökakták esetleges nyilvánosságra hozatala.

megtekintés

Asszonyfej, Hideglelős, Urak Asztala – három példa a Pilisi Parkerdő területén található, közel 150 forrás közül

Márciusban két jeles napot is számon tartunk a természettel kapcsolatban: az Erdők Nemzetközi Napját és a Víz Világnapját. Ennek alkalmából az erdők vízkincsének számító forrásokról gyűjtöttünk össze egy csokorra való hasznos és érdekes információt.

megtekintés

Ma még marad a napos, kellemes tavasz

Szombaton marad a napos időjárás, kellemes délutáni hőmérsékletekkel. Felhősödés csak estétől várható északnyugat felől. Vasárnap több lesz a felhő és néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat.

megtekintés

"Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!" – 25 éve történt

"Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!" – ez a mondat pont negyedszázada a marosvásárhelyi vérengzés idején hangzott el, amikor a város magyar lakosságát a környező falvakból odasiető cigányok védték meg a lincselni készülő román tömegektől.

megtekintés

Szuperszonikus teherszállítót tervez Oroszország

Oroszország megalomániája nem ismer határokat, amire újabb bizonyítékkal szolgál a tíz éven belül megvalósítani kívánt PAK TA teherszállító repülőgép.

megtekintés

Hol van a hamis Euró?

Fideszéknél a sajátja által elkövetett bűn, nem bűn!

megtekintés

Bődületeset kaszálnak Rogán ötletén

Óriási, több tízmilliárdos üzletté nőtte ki magát a pénzes kínaiaknak kitalált letelepedési kötvény.

megtekintés

Újabb milliárdos befektetési csalás

Több mint ötszáz embernek összesen kétmilliárd forintnál is nagyobb kárt okozott egy ebesi férfi a gyanú szerint.

megtekintés

Oldalak