h i r d e t é s

Furcsa balatoni hajósbál: nem hívták el a siófoki polgármestert

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Furcsa balatoni hajósbál: nem hívták el a siófoki polgármestert

2015. január 26. - 01:00
0 komment

A legnagyobb tulajdonos Siófokot nem az új polgármester fogja képviselni. Lengyel Róbert helyett Csorba Ottó kapott meghívót.

Valóban nem kapott meghívót a legnagyobb tulajdonos, Siófok polgármestere a februári hajósbálra? – kérdeztük Halmos Gábortól annak nyomán, hogy polgármesteri és hajós körökből is az információt kaptuk: a 22 tulajdonos önkormányzat 21 polgármestere kapott invitálást, csak Lengyel Róbert nem. A vezérigazgató elmondta: miután tisztázódott, hogy a siófoki önkormányzat szabályozása szerint a város képviseletét a Balatoni Hajózási Zrt.-ben is a pénzügyi bizottság látja el, illetve azt megtestesítve a bizottsági elnök, így a bálra Csorba Ottó kapott meghívót. 

Az a helyzet áll tehát elő például a zrt. májusi tisztújító közgyűlésén is, hogy a többi 21 település nevében a polgármester, Siófokéban a pénzügyi bizottság fideszes elnöke szavaz. E közgyűlésig a Balatoni Hajózási Zrt. felügyelőbizottsági elnöke egyébként Balázs Árpád, Siófok ex-polgármestere, az igazgatóságé pedig Baráth István, a Siófok Holding vezető cégének, a Balaton-parti Kft.-nek az ügyvezetője.

 

sonline.hu

{flike}
{jcomments on}