A 24.hu információi szerint, mindössze 26 milliárd forint közvetlen pénzügyi befektetésük maradt a Matolcsy György-féle Pallas Athéné-alapítványoknak, amelyeket tízszer ennyi közpénzzel, 266 milliárd forinttal indított el a jegybank 2015 elején – írja a 168ora.hu.
A kivitelezés 2017 tavaszán kezdődött meg, és ütemtervnek megfelelően halad, a fejlesztésnek köszönhetően 2020 év végétől 120 km/h sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok a 20,5 km-es vonalszakaszon. A munkálatok miatt jelenleg több helyen is forgalomkorlátozások vannak érvényben.
A bontással megkezdődött az 1900-ban épült, romos bányakórház átépítése katolikus gimnáziummá - jelentette be a leendő oktatási intézményt fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye püspöke pénteken, az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatóján.
A lakossági ingatlanértékesítési piac új szerepelője, a Rock Home a november közepi indulását követő egy évben 10 százalékos részesedést szeretne elérni, amit a magyar tulajdonú vállalkozás részben a továbbra is bővülő piacra, illetve az egyedi IT-megoldásokra és a közösségi médiában rejlő lehetőségekre alapoz.
A magyar munkavállalók kapjanak a munkájukért tisztességes bért, és inkább a bérük emelkedjen a megélhetési kiadásaik fedezésére, ne pedig utalványokban kapják a fizetésük egy részét - idézte Izer Norbertet, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárát a Magyar Hírlap csütörtöki száma.
Kisvárdára az elmúlt évek során rengeteg állami és uniós támogatás érkezett különféle projektekre. Stadion épült, a városba tervezett beruházások között még termálvizes lórehabilitációs központ is szerepel. - írja az atlatszo.hu.
Magyarország megsértette az európai uniós jogot a mobilfizetési rendszer állami monopóliummá alakításával, a jogszabály ellentétes a szolgáltatásokról szóló közösségi irányelv rendelkezéseivel - mondta ki szerdán az Európai Bíróság.
Társadalmi érdek, hogy maradjon a cafeteria néhány területen. Ha a kormány elfogadott adótörvényei alapján érkezik a fizetés januártól, akkor lesz olyan, akinek 30 ezerrel, de egy család esetében akár 60 ezerrel is csökkenhet a jövedelem. - írja a zoom.hu.