Először a Várkert Bazár elé akarta tenni a Müpa, de a közlekedési hatóság szólt, hogy ott akadályozná a nemzetközi hajóforgalmat. Ezért átkerült a Duna másik oldalára, és megdrágult.Először a Várkert Bazár elé akarta tenni a Müpa, de a közlekedési hatóság szólt, hogy ott akadályozná a nemzetközi hajóforgalmat. Ezért átkerült a Duna másik oldalára, és megdrágult.- írja az Átlátszó
Minden bizonnyal még azelőtt dőlt el, hogy több tízmilliós állami megrendelést kap az egykori kormányszóvivő korábbi vállalata, a Strategopolis Kft., hogy Giró-Szász András kiszállt a cégből. - írja a Magyar Nemzet
Dolgoznak a Paksi Atomerőmű bővítésére szóló orosz fővállalkozói szerződés keretében már elvégzett munkák kifizetésén - mondta Aszódi Attila, a Miniszterelnökség Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár az Inforádió Aréna műsorában.
Jutalmazta dolgozóit nyáron az igazságügyi tárca, a pénzből a felsővezetőknek is jutott. Az ajándékutalvány egyébként nem annyira népszerű a miniszterek és államtitkárok körében, több minisztériumnál csak cafeteria jár. - írja a Napi.hu
Sok szó esett mostanában a hazai buszsofőrökről, arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak illetve mennyit keresnek. Ebben a szektorban is tombol a munkaerőhiány, sokan ugyanis külföldre távoztak. - írja a penzcentrum.hu.
Az utóbbi időszak csökkenő trendje után a felszámolások számának növekedését várják szakértők, mivel a jogszabályi kötelezettség miatt a korlátolt felelősségű társaságoknak 3 millió forintra kell emelniük alaptőkéjüket – derül ki a feketelista.hu csütörtöki elemzéséből. - írja a vg.hu.
Magyarországon túl sokan dolgoznak az állami szférában, amin a versenyképességünk javítása érdekében sokat kellene faragni. Még a kormány is elismeri ezt, ám egyelőre nem igazán csökken a létszám. - írja a portfolio.hu.
Az Atlantic Council jóvoltából megjelent legutóbbi írásomban Kína, illetve a Peking által indított Övezet és Út Program (Belt and Road Initiative, BRI) szempontjából vizsgáltam végig az európai infrastruktúra-fejlesztés kérdéseit. - írja az atlatszo.hu.
Dübörög a sikerpropaganda, hogy mennyi támogatást ad az állam a családoknak, de az önfényezés tulajdonképpen annak beismerése, hogy sokaknak nem telik nyaralásra, új mosógépre, és az iskolakezdésre is csak nehezen. - írja a videkicsajok.atlatszo.hu.
Egy helyben topog a nyomozás a balatonfüredi Silver de Lux Apartmanház ügyében. A beruházó ellen ugyan az építő cég és a felszámoló is feljelentés tett, de sem az ügyészség, sem az adóhatóság nem nyomoz az ügyben. A NAV-nak is több tízmillióval tartozik a cég. - írja a napi.hu.