
Augusztus elején kaphatják meg a rendvédelmi dolgozók a megemelt illetményüket - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
megtekintés

Április 9-én a környezetvédelmi főhatóság indítványára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) inkasszót vetett ki a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. számláira.
megtekintés

A bankszövetség azt az álláspontot képviseli – s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni –, hogy Quaestor-károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás.
megtekintés

Recep Tayyip Erdogan török államfő Teheránba látogatása alkalmából a két ország döntést hozott arról, hogy az egymás közti kereskedelemben elhagyják a dollár használatát.
megtekintés
.jpg)
A korábban a hótól, az árvíztől, a bankoktól, a rezsitől, az IMF-től az embereket óvó kormányfőn kifogtak a brókerek.
megtekintés

A Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.
megtekintés

Magyarország naponta mintegy 3 milliárd forint európai uniós támogatáshoz jut 2014-2020 között, a cél ezen összeg minél hatékonyabb felhasználása – mondta az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője Siklóson vasárnap, az uniós fejlesztések nyílt napja alkalmából.
megtekintés

Az elsőként lapunkban megjelent értesüléseknek megfelelően csütörtökön a kormányfőhöz közel álló Garancsi István érdekeltségébe került a három éve betiltott villanyoszlopreklámok jogait birtokló Esma Zrt. – erősítette meg megkeresésünkre Bleuer István alapító.
megtekintés

Hosszú távon mindenki jól jár vele, ha nem siet nyugdíjba, napi szinten azonban a legtöbben korán és sok pénzért hagynák abba a munkát.
megtekintés

Satuféket nyomott Brüsszel az uniós pályázati pénzosztás lázári gyakorlatának, nem épül meg az M4-es autópálya, de beszóltak a kormányzati gazdaságpolitikának a német cégek.
megtekintés

A hazai palagázprojektek gazdasági okok - részben a globális energiaár-esés - miatt holtpontra jutottak, és a Magyar Tudományos Akadémia friss állásfoglalása sem ad okot vérmes reményekre, bár elvileg több mint kétszáz évre elegendő gázt rejt föld mélye.
megtekintés

A Kun-Mediátor károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.
megtekintés

Hajlamosak vagyunk időnként viccelődni azon, ha egy-egy ismerősünk még 25 éves kora felett bőven is otthon lakik a szülőknél. Mama kicsi fia.
megtekintés

Újabb bizonyíték, mennyire veszettül végiggondolta pompás, boltbezárós javaslatát a KDNP.
megtekintés

Elképzelhető, hogy az autósoknak soha többé nem kell a benzinár jelentős növekedésétől tartaniuk - derül ki abból az összefoglaló cikkből, amelyből kiderül, hogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb olajtermelője retteg az olaj iránti kereslet - s ezzel az árak - tartós csökkenésétől.
megtekintés

Tovább vizsgálja az ügyészség, fennáll-e a hanyag kezelés vétsége Győr önkormányzatánál, amely egymilliárd forint közpénzt helyezett el a Quaestornál.
megtekintés

A bővítés befejeztével ismét teljes kapacitással működik a Győr-Pér Repülőtér.
megtekintés

Az elsőként lapunkban megjelent értesüléseknek megfelelően csütörtökön a kormányfőhöz közel álló Garancsi István érdekeltségébe került a három éve betiltott villanyoszlop-reklámok jogait birtokló Esma Zrt. – erősítette meg a nol.hu megkeresésére Bleuer István alapító-fő tulajdonos.
megtekintés

Főleg a fiatalokra nemigen hatnak már - állítják egy kutatás készítői.
megtekintés

Nem ad haladékot a Nemzetközi Valutaalap a görög törlesztőrészletek visszafizetésére, azaz elvárják, hogy a kormány átutalja a májusban esedékes egymilliárd dollárt, amire viszont Athénnak nincs pénze - írja a Napi.hu.
megtekintés

Elképesztő fejlődésen ment keresztül a kormányváltás óta egy eddig jórészt ismeretlen cég, a Békés Drén Kft.
megtekintés

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós források felhasználásának javuló hatékonyságát és láthatóságát emelte ki, Jyrki Katainen EU-biztos pedig a helyzet tisztázása érdekében szükséges feladatokra hívta fel a figyelmet közös sajtótájékoztatójukon pénteken Budapesten.
megtekintés

Ha egy utazási irodának jelentős összegű bankszámla-forgalma van, ami többszörösen meghaladja az éves mérlegét, annak szemet kellett volna szúrnia - mondta Dobrossy István, a Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd pénteken az M1 aktuális csatornának.
megtekintés

Rendszeresen jutottak zsíros politikai állásokhoz a KDNP-s képviselők családtagjai – derül ki a 444 összeállításából.
megtekintés

A külügy krónikus szakemberhiánya miatt késhette le Magyarország az ázsiai csatlakozást: a Kína által kezdeményezett Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank magyar tagságáról már a határidő lejárta után döntött a kormány.
megtekintés

A tatabányai Grosics Gyula Stadion pályavilágítását alakíthatja ki az Elios Innovatív Zrt., amely konzorciumban nyerte el a megbízást 230 millió forintért.
megtekintés

Hargitai János KDNP-s politikus vezetésével a Baranya megyei önkormányzat korábban a forint gyengülésére játszva svájci frankba fektette pénzét – írja az Index.
megtekintés

A magyar tengernél nyaralóknak tök mindegy, hogy vasárnap van-e. A balatoni önkormányzatok azt kérik Varga Mihálytól, a kormány mentesítse az üdülőövezetet a kötelező vasárnapi boltzár alól.
megtekintés

Christine Lagarde, az IMF igazgatója lényegében kizárta, hogy Görögország haladékot kaphatna a következő törlesztőrészlet kifizetéséhez.
megtekintés

Érdemes megnézni, hogy is néz ki egy magyar piramisjátékos szerződés két hónappal ezelőttről.
megtekintés

Mostanában mintha a szokásoshoz képest nem maradna egyedül a kormány a sikerpropagandájával: a nagyobb nemzetközi szervezetek és elemzők is jó eredményeket várnak a következő évben a magyar gazdaságtól.
megtekintés

Elbukhatja a magyar kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártyák miatt a napokban indult pert a luxemburgi bíróságon - írta a Napi.hu.
megtekintés

Az Első Nemzeti Közműszolgáltatóban látja a rezsicsökkentés garantálásának és folytatásának zálogát a kormány - erről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
megtekintés

Nagyhatalmú fideszes közeli hozzátartozója, ceglédi piramisjáték, és gyanús önkormányzati pénzelhelyezések is feltűnnek a felfüggesztett Hungária Értékpapír ügyében - írja a Hír24.hu.
megtekintés

Zár az unió, nincs pénz. Az a 700 milliárd forintnyi uniós támogatás, amelynek a kifizetését Brüsszelben felfüggesztették, könnyen lehet, hogy csak a kezdet: a bizottság további operatív programokat is vizsgál, és a súlyos kifogások nyomán újabb szankciók várhatók.
megtekintés

Az index birtokába került az a határozat, amiben az unió jelezte azt, amit a kormány szerdánjelentett be, miszerint a már kifizetett, befejezett projektek egy részének az elszámolásával komoly problémái vannak.
megtekintés