
Meddig bírjuk?
megtekintésKicsit több mint két évvel ezelőtt, Magyarország elrablása címmel jelent meg egy írás a Hetek című lapban, ami valójában semmilyen hullámot nem keltett a közéletben, az a néhány média pedig, amelyik egyáltalán foglalkozott még az esettel, inkább csak kozmetikázni próbálta a lényeget.

Tovább gördült a múlt hét végén kirobbant belharc a német Volkswagen vezetőségében, egymás után foglalnak állást a tulajdonosok és a menedzsment képviselői az ügyben.
megtekintés

Szeptember 26. után már csak kondenzációs kazánok kerülhetnek forgalomba az Európai Unióban.
megtekintés

A kormány azt üzente, minden károsultat kártalanítanak, de Rogán törvényjavaslatából kimaradt a károsultak nagy része.
megtekintés

Olcsóbb Romániában a Vodafone, Ausztriában a Telekom, Szerbiában meg a Telenor, mint itthon. Van, hogy sokkal-sokkal olcsóbb.
megtekintés

Már másodszor vont be forintforrást intézményi befektetőktől a BNP Paribas - nincs is más külföldi forintkötvény-kibocsátó Magyarországon.
megtekintés

Magyarországra 2020-ig jelentős forrás, a tervek szerint 750 milliárd forint érkezik közvetlenül innovációra, kutatásra, fejlesztésre - hangsúlyozta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
megtekintés

Jövőre sem csökken a társasági adó, és a banki különadó korlátos mérséklésén túl más tehercsökkentés sem várható.
megtekintés

Ugrásszerűen nőtt tavaly az Ausztriában megjelenő magyar vállalkozások száma.
megtekintés

A NAV Központi Hivatal Ellenőrzési Főosztálya maga akarja eldönteni, lehet-e vizsgálni egy gyanúsnak talált online pénztárgépet.
megtekintés

Megtéveszti a fogyasztókat és egyben csorbítja törvényes jogaikat a Telenor Magyarország Zrt. az internetes honlapján megtalálható tájékoztatásával - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).
megtekintés

Tavalyhoz képest valamit javult az építőanyag-forgalmazók helyzete, drámai változásról azonban nem beszélhetünk, ráadásul a második félévben inkább visszaesés várható - válaszolta lapunk kérdésére Antoni Péter, a Magyar Építőanyag-kereskedők Országos Egyesülete elnöke.
megtekintés
(3)(960x640).jpg)
Lesznek olyan kötvényesek, akik megkaphatják a kamatot is, mások csak a névértéknek megfelelő összeget, megint mások még azt sem.
megtekintés

Kivonulhatnak a Magyarországon működő nemzetközi energetikai cégek a hazai kisfogyasztói gázpiacról, helyükbe az állami gázvállalat léphet.
megtekintés

Milliárdokat szedhetett össze Cegléden és környékén a Hungária Értékpapír Zrt. tulajdonospárja.
megtekintés

Fogyasztóvédelmi bírságra a multik a többszörösét fizetik ki, mint hazai versenytársaik.
megtekintés
Bár az adatok nem pontosak, négy év alatt a fogyasztóvédelmi bírság töredékét kellett fizetnie a magyar cégnek a multihoz képest – írja a Népszabadság.
megtekintés

Újabb jó hírű magyar építőipari vállalat cserélt gazdát a Market Építő és a Magyar Építő után: a ZÁÉV Zrt.
megtekintés

A szombati Magyar Nemzet szerint fellendülhet a Romániába tartó bevásárlóturizmus, miután a szomszédos országban a tervek szerint júniustól 9 százalékra csökken valamennyi élelmiszer általános forgalmi adója.
megtekintés

A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár közlése szerint mintegy 600 millió forint szakképzési támogatást kap a Gyöngyöshalászon gumigyárat építő Apollo Tyres.
megtekintés

A bankvezérek rosszabbul keresnek, mint tavaly. Na és vajon a politikusok?
megtekintés

Újabb érdekes részlet derült ki arról, hogy a Buda-Cash bedőlése után a kormány hogyan próbálta a közpénzt kimenekíteni a brókerházakból.
megtekintés

Ahogy az MNB statisztikáiból már korábban sejthető volt, sokkoló eredményszámokat közöltek az elmúlt hetekben a magyar nagybankok 2014-re vonatkozóan.
megtekintés

A kormány tervei szerint 5,3 százalék lesz a reklámadó - ami az EU legmagasabb kulcsa lesz - mondta Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
megtekintés

Idén a Gazprom 1,5 milliárd köbméter gázt tároltatna a magyar befogadóállomásokon, ám szakértők szerint hibát követne el a kormány, ha a hazai gáztároló-kapacitásokat átengedné az orosz vállalatnak.
megtekintés

Egykor egész Európa szexboltjait ellátták a Győr melletti Börcsön készült női szexbabákkal – a “gumizsuzsikkal”, de tavalyelőtt már nulla forint árbevételről számolt be a ma már végelszámolás előtt álló, a szerelemipar német nagyágyúja által birtokolt cég.
megtekintés

A pusztában folytatódó vagy betontömbbel lezárt utakat építettek uniós milliárdokból a magyar-román határon.
megtekintés

Nekimegy az európai politikai elitnek a Financial Times publicistája, aki szerint Oroszország leszalámizza fél Európát, ha az EU-t irányító befolyásos vezetők továbbra is tehetetlenkednek.
megtekintés

Bár idén öt éve lesz, hogy a Főtaxi lett a Ferihegyi repülőtér hivatalos taxiszolgáltatója, a helyzet nem sokat javult: maradtak a vadkeleti állapotok.
megtekintés

A kormány folyamatosan figyeli a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénnyel kapcsolatos visszajelzéseket, és ennek alapján jelenleg is folyamatban van a jogszabály módosítása.
megtekintés

Csökken a MÁV adóssága, az elmúlt évben egyszerűsödött a cégszerkezet, javultak a gazdasági adatok, minderről a közlekedési cég menedzsmentje tájékoztatta az újságírókat.
megtekintés

Zsolt és Éva megpróbálta. Másfél évig voltak vállalkozók Magyarországon: belekezdtek egy street food vállalkozásba, aztán hagyták a francba az egészet.
megtekintés

A gyengülő euró miatt az euróhitelesek jobban járhatnak, ha kérik a mentesülést az átváltás alól.
megtekintés

A Körösaszfalt Zrt. tulajdonába került Magyar Építő Zrt.-nél Tolnay Tibort az a Máté Nyiri Péter váltja a vezérigazgatói székben, aki 2009 óta a Mészáros és Mészáros Kft. főmérnöke és műszaki vezetője, írta a Napi.hu.
megtekintés

Az online kasszák adataira hivatkozva azt állítja a NAV, hogy a vasárnapi bezárásnak nem volt forgalomcsökkentő hatása a kiskereskedelemben. Egy másik közléséből ugyanakkor ennek épp az ellenkezője derült ki, a húsvéti szezonra jókora bukást hozott a vasárnapi bezárás.
megtekintés