
Több mint 120 ezren aggódhatnak pénzükért azok után, hogy felfüggesztette a húszezres ügyfélkörrel rendelkező brókercég, a Buda-Cash működését a jegybank.
megtekintés

Az aranyparti lakóparkban az utóbbi években összesen öt ingatlan vásárolt Simicskó családja, ezek közül egy van a KDNP-s államtitkár, négy pedig 70 év feletti szülei nevén.
megtekintés

Komárom lemond a hőellátást biztosító geotermikus erőmű megvalósításáról és visszaadja a beruházásra elnyert 465 millió forintos támogatást, mert nem tudja biztosítani a projekt 700 millió forintos önrészét - erről döntött szerdai ülésén a képviselő-testület.
megtekintés

Megkezdődött a kereskedés a Wizz Air részvényeivel szerdán a londoni tőzsdén, a magyar kötődésű légitársaság részvényének jegyzése 1200 penny-ről indult.
megtekintés
.jpg)
A Norbi Update Lowcarb és az EHEP tett egyelőre közzé rendkívüli közzétételt a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Buda-Cash felfüggesztésével kapcsolatban.
megtekintés

Százmilliárd forintos nagyságrendben tüntethetett el ügyfélpénzeket a jegybank szerint a Buda-Cash.
megtekintés

Nem csak a nonstop üzleteknek nem kegyelmez a kormány, a turistaparadicsomokban is bezárhatnak a boltok márciustól vasárnaponként.
megtekintés

Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin árát a Mol, a gázolajé nem változott.
megtekintés

A legfrissebb hírek szerint 48 millió forintra bűntette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mert az áruházlánc több beszállítónak is késve fizetett.
megtekintés

Azt, hogy az Orbán-kormány 2014 végén képtelen volt, akárcsak minimális államadósság-csökkentésre, az EU után az MNB is elismerte.
megtekintés

Egyre kreatívabbak a hiperek, arra vélhetően ugyanis senki sem gondolt, hogy éppen egy nagy állami vállalat húzhatja ki a nagy élelmiszerláncokat a vasárnapi zárva tartás csávájából.
megtekintés

A Nemzeti Kastélyprogram keretében több mint 40 milliárd forintot fordít a kormány 35 magyar kastély megőrzésére - mondta a Miniszterelnökség örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Ozorán, a dunántúli kastélyok fejlesztéséről tartott társadalmi egyeztetésen.
megtekintés

A Mol 2014-es nettó bevétele alig érte el az 5 milliárdot, ami számokban leírva nem hangzik rosszul, de valójában rekordokat döntögetően alacsony, ha statisztikai szempontból vizsgáljuk az elmúlt évek teljesítményéhez képest a tavalyit.
megtekintés

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt mintegy 48 millió forint termékpálya-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az ALDI Magyarország Kereskedelmi Bt-t - közölte Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár kedden az MTI-vel.
megtekintés

Nem vették elő az ollót Matolcsyék – Orbán Viktor dél felől szeretne gázt hozni – Brüsszelnek tetszik a görögök listája és Schóbert Norbi is reagált a Buda-Cash–botrányra.
megtekintés

A válság eleji szint csaknem négyszeresére, 1232 milliárd forintra nőtt az a hitelösszeg, amelyet egyszerűen képtelenek behajtani a bankok a lakosságtól, de még nem mondtak fel.
megtekintés

Az elmúlt 13 évben a lakossági áramdíj leginkább az áfa miatt nőtt és az emelkedésből az állam húzta a legnagyobb hasznot is; a Fidesz-kormány rezsicsökkentését pedig az olcsó importáram arányának emelkedése tette lehetővé - állapította meg az Energiaklub.
megtekintés

Meglepetés érheti azt az Uber-felhasználót, aki nagyvonalúan tájékozódott, s úgy véli, az okostelefonos taxis alkalmazás hasonló elven számítja a fuvardíjat, mint az egységesen sárga taxik.
megtekintés

A jegybank szerint akár tíz éve is folyhatnak visszaélések Magyarország egyik legpatinásabb befektetési szolgáltatójánál, a Buda-Cash Brókerház Zrt.-nél.
megtekintés

Jelenleg reáláron 5-6 százalékkal kell többet fizetni a lakossági villamos energiáért, mint 1996-ban, de közben az árszerkezet jelentősen átalakult, és ennek az állam a legnagyobb nyertese - derül ki az Energiaklub Szakpolitikai Intézet Módszertani Központ MTI által szemlézett tanulmányából.
megtekintés

Mintegy 43 százalékkal, 62,3 milliárd forintra csökkent a Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA).
megtekintés

Az egyéni vállalkozóknak, és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek 2015. február 25-ig kell eleget tenniük személyijövedelemadó-bevallási és fizetési kötelezettségüknek - írja a NAV közleményében.
megtekintésA Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos törvényjavaslathoz benyújtott 27 ellenzéki módosító indítvány mindegyikét leszavazták a kormánypárti képviselők a parlament gazdasági bizottságának ülésén hétfőn Budapesten.
megtekintés

Tavaly négyszer több vágott és finom dohányt foglaltak le itthon a NAV munkatársai, mint 2013-ban írja a hétfői Világgazdaság.
megtekintés

A Magyarországhoz köthető HSBC-s számlák többsége úgynevezett számozott számla volt.
megtekintés

Hiába keresett szakember valaki, és válogathat számos állásajánlat közül, nem biztos, hogy jól meg is fizetik érte, írta a Pénzcentrum.hu.
megtekintés

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) csatlakozik a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett vasárnapi zárva tartás ellen szerveződő népszavazáshoz – tudta meg a Napi Gazdaság.
megtekintés

Oroszország részéről stratégiai cél a paksi atomerőmű bővítése, de az orosz fűtőelemek függőséget jelentenek a következő évtizedekben - mondja a volt környezetvédelmi államtitkár.

"A beruházás előkészítése ráadásul több év is lehet, a megépítés pedig nyolc évig is eltarthat. Addig pedig több választás is lesz Magyarországon. Elképzelhetőnek tartom, hogy a Paks 2 meg sem épül" - nyilatkozta Illés Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Azt mondja, felmerülhet, hogy a tízmilliárd eurós hitel fedezete maga a paksi erőmű, vagyis "még ki se fizettük a tartozásunkat, még fel sem épült a következő blokk, az orosz fél már birtokon belül lehet". Illés szerint a Pakson megtermelt áramot azért lehet majd nehéz eladni, mert Nyugat-Európában olcsóbban lehet áramot vásárolni, Kelet- és Délkelet-Európában viszont a fizetőképes kereslettel vannak gondok.
Az interjúban a paksi bővítés mellett környezetvédelmi kérdésekről is szó esik. Illés elmondja, hogy megszüntették az önálló környezetügyi államtitkárságot, az önálló Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséget, a Nemzeti Környezetügyi Intézetet, a kormánymegbízottakhoz helyezik a felügyelőségeket. A kormánynak nem számít a környezetvédelem - állítja a volt államtitkár.
megtekintés

Mindenki egy kicsit többet akar lecsippenteni az Apollo Tyres gumigyár gyöngyöshalászi letelepedéséből származó haszonból: a földtulajdonosok, az ipari terület kivitelezői, no meg az önkormányzat.
megtekintés

A tönk szélére került Moldova azt követően, hogy megromlott a viszonya Oroszországgal.
megtekintés

A Kreml már Janukovics bukása előtt elkészítette Ukrajna elfoglalásának katonai stratégiai tervét – állítja a Novaja Gazeta.
megtekintés

A fair bankolásról szóló törvény okán igen mozgalmasan telnek a napok a pénzintézeteknél.
megtekintés

Egy dunántúli intézmény talán rekorder ebben a műfajban.
megtekintés

Egymás mellé tették a világ legdrágább cégét (ez az Apple) és az utána következőket, mármint piaci kapitalizáció alapján.
megtekintés

Most akkor jön Magyarországra az orosz szupermilliárdos Szergej Galickij diszkonthálózata, a Magnit, vagy nem?
megtekintés

160 forintos folyósítási árfolyam, 7 százalékos THM - egy tipikus frankhiteles nagyjából így vette fel annak idején jelzáloghitelét.
megtekintés