2019. január 16-án, szerdán, 17:30 órakor eddig példátlan eseményre kerül sor a Sajtóház Mikszáth-termében. André Libik úr, aki immár három éve tagja a meglehetősen identitását vesztett magyar újságíró szövetségnek, állítólag a német Zweite Deutsche Fernsehen (ZDF) országos televízió megbízásából(?) készült egyórás, német-magyar feliratokkal ellátott „Joseph Goebbels, a csábító” című filmjét vetítik le – hadd tanuljanak az Orbán-kormány viszonyai között is honfitársaink, a náci propagandagépezetről, annak működéséről.

„Lépésről lépésre folyik az ellenzéki magyar sajtó sarokba szorítása…” írják a rendezők, Székely Gábor történész és André Libik, a Germániából átigazolt filmproducer – …a valamikori német események mintájára. Hitler egykori propagandaminisztere, a náci hatalomátvétel sikeres előkészítője, az ördögien zseniális Goebbels a sokszínű, magas színvonalú német sajtót rövid időn belül gyakorlatilag megsemmisítette („Gleichschaltung”), kivéve persze a nácik saját propaganda-termékeit, melyből jelenleg az érdeklődők is ízelítőt kaphatnak majd a demokratikusnak mondott Magyar Újságírók Országos Szövetsége központjában. – Ahogy a szervezők ígérik: a vetítés után „a film alkotója (Libik úr) és a szakértő, Székely Gábor, beszélgetnek majd a történelmi párhuzamokról – amely párhuzamnak immár közel három évtizede tanúi vagyunk, főleg az utóbbi nyolc esztendőben, amikor a magyar Országgyűlésben is ott ülnek a nemzetiszocialista képviselők.

Volt egyszer egy csendőrtiszt is…

Még nem is oly’ régen, az Andrássy út 101-ben (napjainkban már nem ott működik a MÚOSZ), a Bajza utca sarkán, a régi székházban szinte egy állambiztonsági rezidentura volt, hasonlatosan a belvárosi Szalay utcai Rendőrkapitánysághoz, ahogy arról dr. Margittai Domokos rendőrkapitány vallott Kulcsár Anna újságírónak 1992-ben. - Az épület tele állambiztonsági tisztekkel és hálózati emberekkel, olykor pedig újságírókkal is – olyanokkal, akiket két kiküldetésük (bevetésük?) között ilyen-olyan programokkal vártak a Szövetség vezetői. És bár azok közül sokan még most is itt vannak…, De azért gondolom, az elmúlt nyolc esztendőben egy hangyányit megváltozott a helyzet – bár 2002-ben, az első Orbán-kormány utolsó évében még vendégei között volt a titkosszolgálati miniszter apja, fedőnevén: „Hajdú Demeter Dénes” illetve „Zöldhegyi Ernő” akit kollégaként tiszteltek, de bőségesen maradtak az ÁVH-ból és az Állambiztonsági Szolgálatok aktív munkatársai közül is.

Sőt, ahogyan arra csak a jó emlékezettel bírók emlékeznek: a MÚOSZ Örökös Tagsága körében is akadt egy olyan csendőrtiszt, aki főhadnagyi rangban szolgált Beregszászban több mint 11.000 zsidó honfitársunk bevagonírozásánál és azok őrzésénél. – 2000. esztendőt követő első évtizedben – éppen az általam kirobbantott botrány okán – másfélszáz újságíró kolléga lépett ki a Magyar Újságírók Szövetségéből, mert annak vezetői képtelenek voltak eldönteni, hogy a csendőrtiszt háborús bűnösnek számít vagy sem. Jómagam hiába próbáltam megmagyarázni, hogy a Magyar Királyi Csendőrséget intézményileg háborús bűnösnek tekintették a szövetségesek, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság budapesti képviselői is – ez az érvelés 2001-ben már semmit sem ért.

A régi MÚOSZ, amelyet a kommunista diktatúra és állambiztonsága szőröstül-bőröstül felfalt, amelynek több ezres tagsága azóta is zsúfolva van egykori ügynökökkel, titkos megbízottakkal, titkos munkatársakkal, amelynek legutóbbi (legalább az egyik) elnökjelöltje szintén ügynök volt a rendszerváltás előtt, s amely hosszú-hosszú évtizedeken keresztül mindenben kiszolgálta Moszkvát. Hol máshol is védhetné egy Németországból nemrégiben hazatért honfitársunk, ez esetben André Libik nevű úr, a magyar sajtószabadságot, mint a hírhedt MÚOSZ-ban? – Most tehát, a csendőr-botrányt követően az egykori kollégáim Goebbels propagandaügyi miniszterrel próbálkoznak. – Ahogy a magyarországi közállapotok mutatják, feltehetően sikeresen…