h i r d e t é s

Grosics Gyula – Legenda és valóság

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Grosics Gyula – Legenda és valóság

2018. november 12. - 17:54

 

A Waffen-SS önkénteséből Orbán Viktor propagandistája lett

Akinek az egész ország tisztelgett... (?)

2010 első hetében az Országgyűlés – ti. a Fidesz MPSZ és a Jobbik Magyarországért Mozgalom – módosította a sportról szóló törvényt (is). A változtatás értelmében egyidejűleg tizenkettőnél is többen birtokolhatják a Nemzet Sportolója címet. Így azt Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat két élő legendája akár egyszerre is megkaphatja. A Parlament Polyák Imre világhírű birkózó halála miatt, a rasszista-antiszemita párt javaslatára, változtatta meg a törvényt – ami azt jelenti, hogy mostantól 13 legenda lesz tagja az ország legrangosabb sportolóiból álló klubjának.
Szilágyi György országgyűlési képviselő – Jobbik – beszédében elmondta: a döntéssel nemcsak előttük, emberi tulajdonságaik előtt, hanem az egész Aranycsapat előtt tisztelegne az ország. Ahhoz, hogy egyszerre kaphassák meg a megtisztelő címet, módosítani kellett az erről szóló törvényt, ezért arra kérte az Országgyűlést, járuljanak hozzá a törvény módosításához. A Parlament – amint az ismert – elfogadta az indítványt… 

„Először 1949-ben éreztem azt, hogy nincs tovább, végem. A politikai helyzet nyomasztott, nem volt még családom, szerettem volna Nyugaton boldogulni a focival, ahogy többen is, de a disszidens magyar csapatból nem lett semmi. Engem a Pipa utca sarkán szólított le két civil ruhás. Egy pillanatig még a hiúság munkált bennem, hogy lám, megismertek, de nagyon hamar az ÁVH-n találtam magamat. Bent történt, ami történt, álltam a falnál, jól megvertek, aztán két papírt toltak elém. Az egyiket, amelyikkel megpróbáltak beszervezni, természetesen nem írtam alá, a másik arról szólt, hogy minderről soha, még a családnak sem mesélek. Nehéz teher volt, s gondoskodtak róla, hogy el is higgyük: ha kinyitjuk a szánkat, minden megtörténhet…
Mi baj volt velem? – Mindig elmondtam a véleményemet, 1945 előtt a Horthy-rendszerben jártam iskolában, a nyakamban kereszt lógott, amit nem voltam hajlandó levenni. Nem jegyeztem csak harmadnyi békekölcsönt, mint amit a csapattagoktól elvártak. Nem kerestem én a bajt, de nem tudtak elhallgattatni.” 

"Fekete Párduc" és az ÁVH

„Újpesti válogatott társunk, Szücs Sándor még nem is tudta, hogy disszidálni fog, már halálra ítélték. Rábeszélték, hogy legyen nála a szolgálati fegyvere. Ő lett az elrettentő példa. 1950 elején akasztották fel, utána összehívták a válogatottat, és a szemünkbe vágták, hogy így járhat bárki. Ugyanakkor a rendszer, ha akart, a tenyerén hordott minket. Kivételezettek voltunk és kihasználtak minket… Tizenvalahány millió embert tettünk boldoggá és büszkévé, a politika szintjén pedig a kis ország lenyűgözte a nagyvilágot. Soha többé nem lett volna szabad kikapnunk. Különösen nem az 1954-es világbajnokság döntőjében. De megtörtént. Egy góllal jobbak voltak a németek, és mi az ezüsttel, mint bűnösök kullogtunk haza. – Pesten tüntetések kezdődtek, vezetőink jobbnak látták, ha Tatán leszállunk a vonatról. Ahányan bűnbakok lettünk. Az edzőtáborba vittek minket, ahol ÁVH-sok őriztek. 

Engem eltiltottak, tizenhárom hónapos házi őrizetet kaptam, és újfent elvitt az ÁVH. Ha lehet, még közelebb éreztem a halált… Az eltiltás alatt a válogatott hét kapust is kipróbált, eredménytelenül – talán ennek köszönhetem, hogy életben hagytak. Kellett, hogy újra védjek…

A forradalom a tatai edzőtáborban érte a futball válogatottat. Ősszel négy meccsünk volt, az utolsó október közepén a bécsi Práterben, ahol 2:0-ra vertük a sógorokat. – Itthon közben egyre nőtt az elégedetlenség, de nem lehetett látni, hogy mi alakul ki néhány nap alatt. Nem is voltunk a fővárosban, a svédek elleni népstadionbeli találkozóra készültünk Tatán, ami azután elmaradt… A családdal 1956. november 29-én hagytuk el az országot, a tankcsapdák miatt az utolsó másfél kilométert gyalog tettük meg. Bécsben repülőre szálltunk, és utolértük a csapatot. A dél-amerikai turné után sokat gondolkoztunk Bécsben: Kocsis és Czibor a Barcelonát, Puskás a Real Madridot választotta, én meg a hazajövetelt. Hálából rabszállítóval vittek a határtól a győri ÁVH-s laktanyába. – Később, igaz, hogy csak Tatabányán, de újra játszhattam…”

A szelektív emlékezet

Grosics Gyula, egyebek mellett, csapattársa Szücs Sándor halála körülményeivel sincs tisztában… Az Újpesti Dózsa és a válogatott labdarúgóját nem „1950 elején akasztották fel” hanem jóval később, 1951. május 19-én. – Barátnője, Kovács Erzsi elmondása szerint az AC Milan-tól kapott ajánlatot a rendőrtiszt, így ketten vágtak neki alapos előkészületek után a nyugati határnak. Amint azt az OSZK Kézirattárban található emlékiratok tartalmazzák: Szücs Sándor labdarúgó Kovács Józseffel (a „Parasztbáró” néven is ismert kalandorral) az ÁVH fejvadászával, vette fel a kapcsolatot – az pedig a tiltott határátlépés kísérletét jelentette az államvédelmi hatóságoknak. A focistát senki sem beszélte rá, hogy legyen nála a szolgálati fegyvere – azt azért vitte magával, hogy a határsávban használja adott esetben. A halálra ítélt és kivégzett Szücs Sándort a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájaként ismert tömegsírba temették.

Az Aranycsapat kapusa visszaemlékezéseiben ugyan nem tagadja, hogy a Rákosi-rendszerben kivételezettként éltek, ám meglehetősen ellentmondásosan azt is az őket „tenyerén hordott” politikusok nyakába varrja, hogy a sporttevékenység mellett kénytelenek voltak csempészéssel foglalkozni, sőt, az akkori nyomorúságos életük egyik jellemzőjeként említi, hogy Puskásnak, Kocsisnak, Czibornak és társaiknak kötelező volt ez a tevékenység.

Már hiába is emlékeztetném a kiváló sportolót arra, hogy Ő és az Aranycsapat a korszak emblematikus figurái voltak? Hogy az állítólagosan megvetett politikai vezetőktől már azokban az években sem volt kötelező elfogadni az előnyöket – és a börtönt is választhatta volna?…
Bizonyára előtte sem volt ismeretlen a nemzeti ellenállás létezése. – Őt és társait 1956-ban is hiába kerestük volna a szabadságharcosok között…

Az „1949-ben tizennyolcan disszidálni akartunk” nyilatkozatát sem szükséges komolyan venni: a számtalan külföldön megvívott futballcsata számtalan lehetőséget kínált fel számukra (a „Fekete Párduc” 1952-ben Helsinkiben élvezhette a sikert, majd 1954-ben, 1958-ban és 1962-ben is tagja volt a világbajnokságokon részt vett magyar futball válogatottnak – ám Grosics egyetlen egyszer sem élt a disszidálás lehetőségével.) 

Önkéntesként Adolf Hitler hadseregében

Az SS – ahogy a múlt évszázad történelméből ismert – a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt egyik testülete volt, ugyanúgy, mint többek között a Birodalmi Munkaszolgálat, a Hitler-Jugend, a Német Munkafront vagy a Rohamosztag (Sturmabteilung – SA). Maga az SS, és azon belül a Waffen-SS a náci párt és vezére, Adolf Hitler hatalmának kibontakozásával szoros kapcsolatban fejlődött, nélkülözhetetlen funkciót töltött be a nemzetiszocialista diktatúra németországi megszilárdításában illetve európai expanziójában.

Magyarországon már a német megszállás előtt is toboroztak katonákat a Waffen-SS-be, amit az akkori politikai vezetés hallgatólagosan tudomásul vett – de 1944. március 19-ét követően a nemzetiszocialista eszme hívei 17. életévük betöltése után hivatalosan is önkéntesként jelentkezhettek Adolf Hitler idegenlégiós hadosztályaiba.
Hazánkban elsőként a 25. Waffen-SS „Hunyadi” Páncélgránátos Hadosztályt állították fel 14. 761 fővel, élére a német hadvezetés vitéz Grassy József altábornagyot, az újvidéki vérengzés „hősét”, az SS Gruppenführerét nevezte ki. – Grosics Gyula a 18. születésnapját követően nem sorozott magyar katonának, hanem önkéntesként, 25. Waffen-SS „Hunyadi” Páncélgránátos Hadosztályába kérte felvételét.

A nyilas hatalomátvétel után eredetileg négy SS hadosztályt akartak felállítani, végül is csak a már említett „Hunyadi” és a később létrehozott 26. Waffen-SS „Hungária” Páncélgránátos Hadosztály állt hadrendbe – tény viszont, hogy mindkét nyilaskeresztekkel dekorált hadosztály létszáma túllépte a szükséges keretet (1944 végére már a „Hungária” is 20 ezer fő részére állított ki zsoldkönyvet.)
1944. november 20.-án az SS Vezetési Főhivatala utasította a „Hunyadi” hadosztály parancsnokságát, hogy tekintettel a hadi helyzet kedvezőtlen alakulására a kiképzéseket Németországban fejezzék be, így Nyugat-Magyarországról az Ostmark-on (Ausztrián) keresztül folyamatos ellenséges bombatámadások közepette Magyarország legelszántabb nemzetiszocialista harcosait, közöttük Grosics Gyulát, a Harmadik Birodalom területére szállították.
A hitleri Németország védelmére rendelt páncélgránátos hadosztály egységeit a harc mellett „piszkos munkára”, büntetőszázadok megszervezésére, is utasították, köZülük ezrek vettek részt Berlin védelmében. – 1945. május 5-én a „Hunyadi” páncélgránátosai, miután a hadosztályparancsok elrendelték, hogy gyűjtsék össze a katonák zsoldkönyveit, majd azokat Deák László SS-Oberführer benzinnel leöntette és elégette. – Május 6-án a Waffen-SS magyar hadosztálya Attersee közelében az amerikai csapatok előtt letette a fegyvert.

Fél évszázad elteltével rajongói és a politikai újságírók (az új kurzusnak megfelelően) már így emlékeztek Grosics Gyula második világháborús múltjára: „1944-ben Dorogon is gyűjtötték a leventéket. Begyűjtötték Gyulát is… Háromnapi élelemmel felszerelkezve indult útnak Nyugat felé. Kis állomásokon órákat, napokat vesztegelve jutottak el Salzburgig. Táborokban, tétlenül töltötték napjaikat. Már régen befejeződött a háború, mikor 1945 augusztusában elindulhattak visszafelé…” 

Kádár "gulyáskommunizmusától" 
Orbán táboráig

„1949 és 2003 között rendszeres megfigyelés alatt tartottak…” – közölte Grosics az újságírókkal 2008 novemberében, bevezetőjéül annak a hosszú tirádának, melyben felsorolta, hogy antikommunista és keresztény meggyőződése miatt milyen üldöztetéseket és hátrányokat szenvedett el az önkényuralom évtizedeiben.
Nos… – még javában zajlottak a kivégzések a „Gyüjtő” Kisfogházának udvarán, a Kőbányán lévő szigorított börtön cellái zsúfolásig teltek voltak, mikor a „Fekete Párduc” 1958-ban, majd később 1962-ben is a Magyar Népköztársaság válogatott sportolójaként világbajnokságokon vehetett részt, elfeledve és elfeledtetve a megtorlás szörnyű éveit.

Aktív sportpályafutása befejeztével Salgótarján, Tatabánya labdarúgó csapatainak irányítását vette át, az „üldözött és megfigyelés alatt tartott” sportvezető 1966-1968 között Kuvaitba utazhatott, ahol a főiskolai, egyetemi labdarúgás szakvezetőjeként tevékenykedett.
1968 után vette át Magyarországon a Volán Sport Klub vezetését – e helyen, tizennyolc esztendőn át a nyugdíjazásáig, 1986-ig dolgozott.
Tanulmányozva a Honvédségi Személyi Okmánygyűjtő 11627. számú dossziéját a Hadtörténeti Intézet És Múzeum Levéltárában, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára A-942. sz. dokumentumait, több mint érdekes adalékot találhatunk Grosics Gyula valóságos életrajzának megírásához.

A levéltári iratok tanúsága szerint a nyolcvanas években, még a nyugdíjazása előtt felvételét kérte a Magyar Szocialista Munkáspártba. Munkahelyén, a Volán Sport Klubban jelentkezett az MSZMP-be. A kerületi pártbizottság, a szokott rutin szerint, papírjait beadta a Belügyminisztériumba ellenőrzésre – ahonnan mindenkit megdöbbentő válasz érkezett: a BM illetékesei nem javasolták Grosics felvételét a pártba, mivel a kérvényező 1944/45-ben önkéntesként tagja volt a 25. Waffen-SS „Hunyadi” Páncélgránátos Hadosztálynak.
Ami különösen említésre méltó: a nagyszerű sportember addig (és azt követően) sehol sem tett említést – még a Rákosi-rendszer sztárcsapatában, a Honvédban sem, ahol „felszerelt” honvédtiszt volt, a „Száguldó Őrnaggyal” Puskás Ferenccel együtt – az Ő második világháborús ténykedéseiről.

Hitler és Szálasi katonáit
rehabilitálta az Antall-kormány

1990 után, miközben az Antall-kormány egymásután rehabilitálta a háborús bűnösöket és részesítette őket magas állami kitüntetésben, a demokrácia történelmi igazságtételt szolgáltatott az „üldözött és antikommunista ellenállónak” is. – A Boross-kormánytól az MDF-tagság mellé a Caola-cég új tulajdonosai (Benkő László, Pongrácz Tibor, Grosics Gyula és a KISZ-vezetők sorából ismert Nagy Imre) jelentős adókedvezményeket kaptak. „Hősünket” a Caola Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Vállalat igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjai közé is megválasztották. Nem egy történelmi képgyűjteményben csodálható meg az a fotódokumentum, mikor a kormánypártiak demonstrációján egymásba karolva látható a Hunyadi-páncélgránátos Grosics Gyula és a Szent László Hadosztály egykori vitéz katonája, Fónay Jenő… – A kiváló politikai tevékenységükért mindketten elnyerték jutalmukat: az 56-os legenda, Fónay Jenő, egy rózsadombi villába költözhetett, a „Fekete Párduc” pedig megnyitotta divatáru üzletét a XIII. kerületi Szent István körúton.

Az 1990-es évek végen már ismét új csapatban üdvözölhettük a Legendát. Az igaz magyarok pártja, a Fidesz MPSZ igazolta le, és Grosics ebben a közegben is bizonyította, hogy mit sem vesztett az 1944-es szellemiségéből. – Sajnos, a narancs színű mezben eltöltött mézes évek is véget értek… – A 2006-os választásokon, mikor néhány órára felcsillant a Fidesz-csapat győzelmi esélye, külön kívánságként, a tévékamerák által sem zavartatva, jelentette ki az „idegenszívű” SZDSZ-nek címezve: „Adná az Isten, hogy ez a tetves banda nem jutna be az Országgyűlésbe!”
Orbán Viktor pártelnök 1996-ban, a "felbecsülhetetlen értékű" propagandatevékenysége jutalmául Schmitt Pál alelnök – a későbbi köztársasági elnök – nevében is, egy 1904-es tiszti kardot ajándékozott neki, mondván: „Mi azért szeretünk Veled lenni, mert az a nemzet, amelyik nem becsüli meg múltját, el fogja veszíteni a jövőjét is…”

Ne hallgassuk el: Orbán Viktor, az igaz magyarok pártelnöke – aki a külhonban élő nemzettestvéreket is a Gyulának nem egészen ismeretlen „Kitartás!” köszöntéssel üdvözölte – a születésnapi jókívánságaihoz a saját vágyait kifejezendő, hozzátette: „Legyen úgy, ahogy régen volt!”

 

©Kollár Erzsébet, 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás: Legend and Reality c. írása alapján. 
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár 
Honvédségi Személyi Okmánygyűjtő 11627. 
Hadtörténeti Intézet Levéltára
Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára, A-942 sz. iratgyűjtő

The author is Tamás Szemenyei-Kiss, a controversial man about whom I wrote at some length on July 16, 2008. The title of the piece is "Legenda és valóság" (Legend and Reality). (Fort Lauderdale, Florida, USA)


 

h i r d e t é s