Badacsonyi Sándor (1949–2016) grafikus, festőművész emlékkiállítása a sokrétű, több alkotói technikában is kiteljesedő életműből nyújt válogatást. A művész romantikus, szürreális, valamint zenei, irodalmi és bibliai vonatkozású elemekkel átszőtt sajátos képi és álomvilága szín- és formavilágában az esztétikai élményt előtérbe helyező rézkarcain, grafikáin és festményein egyaránt visszaköszön. Az alkotó olajjal és temperával készült műveit számos csoportos (Antwerpen, Berlin, Bécs, Budapest, Chicago, Frankfurt, Graz, London, Miskolc, New Orleans, Offenburg, Oslo, San Francisco, Sydney, Stockholm, Szeged, Tihany, Torino) és egyéni (Budapest, Hamburg, Nagymaros, Salgótarján, Sopron) tárlaton bemutatták már, azonban olajfestményeit első alkalommal láthatja a nagyközönség a Pesti Vigadóban.

• A kiállítás megnyitójának időpontja: 2019. február 5. kedd, 17.30 óra
• A kiállítás helyszíne: Pesti Vigadó, a Magyar Művészeti Akadémia székháza, 1051 Budapest, Vigadó tér 2., V. emelet
• A kiállítás kurátora: Stefanovits Péter képzőművész, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője
• A kiállítást megnyitja: Lóska Lajos művészettörténész
• Közreműködik: Simkó-Várnagy Mihály csellóművész

A tárlat az MMA Képzőművészeti Tagozatának szakmai programjaként 2019. április 21-ig látogatható.

Néhány mondatban Badacsonyi Sándor munkásságáról:

Badacsonyi Sándor 1949. július 1-én született Budapesten. 1967-ben érettségizett a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban Percz Jenő József képzőművész osztályában. A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1969-ben festőművész szakon kezdte meg, de 1974-ben sokszorosító grafikai szakon diplomázott. Mestereinek Vezér Józsefet, Bernáth Aurélt, Ék Sándort, Raszler Károlyt és Rozanits Tibort vallotta.

Olajjal, aquarellel, temperával, valamint pasztell és vegyes technikával is szívesen dolgozott, rajztehetségét ezen a területen is kamatoztatta. Avatott művelője volt a litográfia, a mezzotinto, az aquatinta és a linómetszés műfajának, de grafikai virtuozitása igazán rézkarcain, rézmetszetein mutatkozott meg, pályatársai előtt is.

Miután maga is aktív sakkjátékos, mesterjelölt, csapatban kétszeres országos bajnok, egyszeres Budapest-bajnok volt, így a sakk által ihletett grafikáit, festményeit számos csoportos kiállításon, többek között Berlin, Bécs, Graz, Frankfurt, Oslo, Stockholm, Offenburg, Antwerpen, Mouscron, New Orleans, Chicago, San Fransisco, Torino, London és Sydney rangos kiállítótermeiben láthatta a közönség. 

Egyéni tárlataival jelentős magyar galériákban és kiállítóhelyeken is bemutatkozott, így például kiállítása nyílt a budapesti Vigadó Galériában (1987), a Csók István Galériában (1993), a Tolnay Szalonban (2000) és a Bank Centerben (2005), vidéken pedig Salgótarjánban (1986), Tiszafüreden (1992), Sopronban (1994) és Nagymaroson (1995) is.

Művészetét Stúdió díjjal (1976), három alkalommal Nívódíjjal (1975; 1981 és 1983) és az Ezüstgerely pályázat kétszeres különdíjával (1984; 1988) is elismerték. A mitológiai, bibliai, zenei, irodalmi és történelmi utalások eredeti formanyelven, gyakran romantikus történeti parabolába ágyazva jelentek meg művészetében. Szuggesztív képeit a reneszánsz és a barokk mesterek bravúrjait idéző technikai felkészültségével alkotta meg, szereplőit néha már-már szürreális, szimbolista impressziók mitikus mesevilágába helyezte, ahol a művészi alteregójának tekintett vándor, mindentől egyenlő távolságot tartva szemlélhette a hivatalos propaganda művészet és az avantgárd történéseit. 2016. január 21-én Budapesten hunyt el.

RÉVÉSZ EMESE: GULLIVER A KERTBEN

Badacsonyi Sándor képi világa

Badacsonyi Sándor 1974-ben, olyan időszakban végzett a Képzőművészeti Főiskola grafika szakán, amikor a magyar művészi grafika virágkorát élte. Stílusának alapvonásai már főiskolai évei alatt kialakultak, ahogy ekkor kötelezte el magát a mélynyomású technikák iránt is. Bár egyedi tollrajzai mellett kipróbálta a litográfia és linómetszés technikáját is, grafikai virtuozitása igazán a rézmetszés, rézkarcolás, hidegtű, akvatinta és mezzotinto eszköztárában érvényesült. A Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél mellett kezdte meg festészeti tanulmányait, de rövidesen átkérte magát grafika szakra.

A legtöbb mélynyomású grafikája a hetvenes években készült, de rézmetszéssel-rézkarcolással egészen a kétezres évek elejéig dolgozott. Vonzódása a klasszikus mesterek stílusa iránt már a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, 1968-ban készült Rembrandt-tanulmányain megjelent. Klasszikus reneszánsz és barokk művek (Leonardo, Tiziano) motívumai idézetként később is gyakran megjelentek művei, amint a régi mesterek grafikai technikája is hatott műveire. Jeleneteit egészében egyfajta nosztalgikus melankólia, romantikus elvágyódás járta el.

E tekintetben mágikus realizmusa közeli rokona a hatvanas években hasonló mitologikus álomvilágokat építő Rékassy Csaba vagy Kovács Tamás alkotásaival. Hozzájuk hasonlóan Badacsonyi világa is eszképista, a jelentől elforduló mitikus menedék, amit mély rezignáció hat át. Szereplői passzív, mélázó alakok, olykor mitológiai figurák (szatír, Léda), gyakrabban a művész alteregójának tekinthető vándor, az időt megszemélyesítő vénember és a fiatalság szépségét megtestesítő női akt. Kísérőik gyakorta furcsa, képzeletbeli állatok, sárkányok, óriás gyíkok, mutáns madarak.

Ásványi és növényi Ariadné-fonalakból szőtt tájaiban egyéni mitológia születik, hol Thézeusz madarászként tevékenykedik, s Minotaurusz békés őshüllőként vonul nyugalomba. De az elemeket Prospero módjára szabályozó Gulliver éppúgy állandó szereplője az átváltozások meséjének, mint a Hauff írásai nyomán megidézett tündérek, manók, álruhás hercegek

 – írta Badacsonyi képi világáról a pályatárs grafikusművész, Szemethy Imre. 

Jelenetei mindig erős szimbolikus tartalommal bírnak, regényes-mitikus történeteket sejtetnek. Előszeretettel dolgozott irodalmi inspirációra, ihletői között voltak Dante, Shakespeare, E. A. Poe és Hauff írásai. Jelenetei ennek ellenére nem illusztratívak, inkább szürreális, filozofikus állapotrajzok.

A nyolcvanas évek közepétől készült festményei között gyakoriak a történeti parabolák. Az erős irodalmi inspiráció mellett a zene is áthatja műveit, szereplői gyakran jelennek meg hangszerekkel, furulyával, hegedűvel, trombitával, gordonkával. 

Ám a zenénél is fontosabb Badacsonyi Sándor számára a sakk, amelyben ő maga is komoly eredményeket ért el. Ehhez kapcsolódik a gyermekeket a sakk világába bevezető könyvek illusztrációjaként készült akvarell sorozata. 

Figurális jeleneteit csendéletszerű mozdulatlanság hatja át. Grafikáinak szereplői magányos, álmodozó figurák, akik elveszetten bolyonganak a számukra idegen világban. Az őket övező táj Badacsonyi jeleneteiben antropomorf vonásokkal felruházott, eleven közeg. A sűrű erdők és sziklás hasadékok megformálása felgyűrt drapériára emlékeztet, egy pusztulóban lévő világra vagy holdbéli tájra, amely hullámzó nyugtalanságával öleli körbe az ott rekedt, történeti időn kívül került hősöket. 

Művészete mai napig nehezen találja meg helyét a hazai művészettörténeti gondolkodásban. Első jelentős magyarországi egyéni tárlatának 1986-ban Salgótarján adott helyet, az a város, ahol 1982-től megrendezésre kerültek az Országos Rajzbiennálék.   

Majd egy évvel később a fővárosi Vigadó Galériában is nagyobb válogatást mutatott be műveiből. Kortársai a grafikai művészetek szürrealista jellegű törekvései közé sorolták műveit.

Az Óbudai Galéria magyar grafikai törekvéseket bemutató kiállítás sorozatán Lóska Lajos által a Szürrealista grafika címszó alatt mutatta be Badacsonyi műveit, Almásy Aladár, Szemethy Imre, Felvidéki András és Balla Margit képeivel együtt.  Ennek dacára Badacsonyi egyedi rajzi világa lassan kiszorult a művészeti gondolkodásból. Ahogy vele együtt a magyar grafika mágikus-mesei vonulata is kívül rekedt a kortárs művészet fő trendjein.

Badacsonyi külön útja egyenlő távolságot tartott a hivatalos propaganda művészettől és az avantgárdtól. Kortársaitól személyes kapcsolataiban is eltávolodott, így a művész társadalom díjakkal sem méltányolta működését. A képein kibontakozó mitikus mesevilágot mindinkább saját választott elefántcsont tornyából szemlélte. 

E kiállítás hosszú hallgatás után, az életmű átfogó bemutatásával kíván módot adni arra, hogy Badacsonyi Sándor munkássága ismét helyet kapjon a művészeti köztudatban. A művek gazdag tárháza lehetőséget nyújt azok további elemzésére, és megteremti annak esélyét, hogy Badacsonyi művészete méltó megbecsülésben részesüljön.