h i r d e t é s

Gyávaság

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Gyávaság

2021. június 23. - 18:31

 

Orbán megfutamodott. Annak ellemére, hogy bejelentette: ott lesz, nem megy Münchenbe a német-magyar meccsre.

A kép illusztráció! - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Rá tökéletesen jellemző módon nem kíván szembesülni a német szurkolók haragjával, protestálásával és megvetésével.

A horda, a helyébe lépő primitív, majd egyre bonyolultabb szerkezetű állam vezetőjének személyes részvételét a csoporotos vadászatokban, meg/majd a harcokban, évezredeken át nem egyszerűen uralkodó erényeként tartották számon hanem követelményszámba ment. A gyáva, a harcoktól távolmaradó vezetőket megvetés övezte.

Ellenkezőleg, a kitűnő harcos hírében álló uralkodó, vagy uralomra törő hadvezér hallatlan lélektani előnyt élvezett.
Gondoljunk Iulius Caesarra, Barbarossa Frigyesre, vagy a lovagkirályok legnagyobbikára, kora legnagyobb stratégájára és hadmérnökére, egyben legendás közelharcosra, a királyi erényekkel egyébként nem túlhalmozott Oroszlánszívű Richárdra. Vagy akár a mi IV. Béla királyunkra.

Az újabb korok egyre bonyolultabb, több lépcsős állam- és benne hadseregszervezete, ennek követketében a hadműveletek összetettebbé válása, nagyobb kiterjedése időben és térben, a parancsnoki lánc meghosszabbodása, a résztvevő alakulatok számának és létszámának növekedése ezt a közvetlen hadi irányítást nagymértékben fölöslegessé tette. A királyi/császári trón öröklésének dinasztikussá válásával az az aggály, hogy az uralkodó életét vesztheti egy ütközetben, némileg csökkent, másfelől a dinasztikus háttérrel nem rendelkező, self made man uralkodók esetében ez a várakozás kényszerűen fennmaradt.

Napóleon keserűen, de teljes joggal jegyezte meg, hogy "míg Ferenc császár elveszíthet egész országokat, ütközetek tucatjait, akár a fővárosát is, akkor is Ferenc császár marad, nekem elég egy hadjártban elszenvedett vereség, és végem van!"
Ferenc császárt, vagy az orosz cárt csakugyan nem láthatták az alattvalók hadsereg élén. A két Pittet, vagy III. György angol királyt sem. Napóleon volt tán az európai történelem utolsó uralkodó-hadvezére.

Hogy azonban ennek az erénynek, mint uralkodói erénynek a mítosza fennmaradt, arra a legjobb példa Hitler és Churchill.

Hitlerről ma is széles körben elterjedt tévhit, hogy a Nagy Háború mind a négy évét lövészárokban harcolta végig. Ezt persze ő terjesztette magáról.

A valóság egészen más. Hitler valóban a háború egész tartama alatt szolgált, csakhogy hadtest-küldöncként, akinek a lövészárkokhoz sok köze nem volt. Természetesen így is eleshetett volna, de ennek az esélye jóval csekélyebb volt, mint a frontharcosoké. Hitler harcokban személyesen nem vett részt. A lövészárkok népéhez csak annyi köze volt, hogy a katonai hírszerzés ügynökeként följelentette őket. Ezért kitüntetést is kapott.

(Megjegyzem, diktátorok indulására e besúgói foglalatosság, úgy látszik jellemző. Sztálin ifjú korában a cári Ohrana ügynöke volt, forradalmár társait adta föl és száműzette – akkor még amatőr szolgáltatóként – Szibériába.)

Hitler valójában féltette az életét. Kétségtelen, hogy a huszas évek elején az utcán hangoskodó nácik soraiban szónokként őt is megtaláljuk, de például a müncheni sörpuccs idején már egy sörözőből "irányította" az utcai harcokat. A világháború alatt egyetlen egyszer sem jelent meg az első vonalakban, a harcálláspontja a keleti hadszíntéren, a hírhedt Farkasverem, háromszáz kilométerrel a frontvonal mögött volt

Churchill, tán a Marlborough-örökséggel a vérében, tényleg szerette a veszélyt. Tudósítóként részt vett (fogságba is esett, és legendás körülmények közt megszökött) a búr háborúban.

Szeretett puskaport szagolni. A normandiai partraszállás másnapján már meg akarta látogatni a brit alakulatokat, VI. György király csak azzal tudta eltántorítani a tiltásra ügyet sem vető miniszterelnökét, hogy akkor ő maga is megy.
Ezt Churchill nem engedhette meg. Így csak egy héttel később léphetett Franciaország földjére, egy kis darab, a "hunoktól" (így hívta a nácikat) felszabadított részére a kontinentális Európának.

Orbán inkább Hitler gyávaságát örökölte. Naggyűléseken húsz éve nem vesz részt, viszonylag keveset szerepel tömegrendezvényeken, vagy szigorú biztonsági intézkedések mellett (golyóálló mellénytől golyóálló üvegig a VIP-páholyokban, páncélozott konvolyokkal közlekedve, tán alterregókkal felszerelkezve, és egész testőrsége van: a TEK).
Egyébként is irtózik a felelősségtől. A legvadabb törvénytervezeteket sosem ő jegyzi, sokszor, különösen a korábbi - 2010-2014 közti - cilusban, amikor több, mint kétharmados többsége volt, megszavazásukon se vesz részt.
A Gránitszilárdságú szavazásáról "egyéb halaszthatatlan elfoglaltságára tekintettel" szintén távol maradt.

Olyan ő, mint ifjabb Bush volt, aki katonai múltjáról handabandált, holott a háborús hős apjával szemben a Nemzeti Gárda puskaport sosem szagolt, az országot katonaként soha el nem hagyó tagja volt. 9/11 után pedig tíz teljes napig nem merészkedett a tragédia helyszínére.

Nem meglepő hát, hogy Orbán az ellenállás legkisebb jelére visszavonulót fúj, kitérőt keres, bármiről, fontos, vagy kevésbé fontos ügyről lett légyen szó.
Így volt ez a netadó ügyében is. Miniszterelnök-jelölti (és egyéb) vitára két megalázó veresége után nem hajlandó, a sajtótájékoztatóin kérdezni se lehet, a pénteki rádió-megszólalásai kinyilatkoztatások.

Most a német szurkolók megnyilvánulásai elől menekült el azzal a mondvaccsinált, és egészen átlátszó indokkal, hogy Brüsszelben együtt vacsorázik egy (jelenleg) teljesen jelentéktelen olasz fasiszta párt vezetőjével.

E húzásával valójában nem magának ártott a legtöbbet. Őt már ismerik világszerte. A magyar válogatottat hagyta cserben, sőt vízben, mikor egy politikailag kellemetlen helyzetet idézett elő a homofób törvénynek (nem véletlenül) az EB idejére ütemezésével, a következményt, a felháborodást viszont nem kívánja személyesen viselni.
A továbbjutást a sokkal esélyesebb német csapat ellen a sírból visszahozni igyekvő magyar csapat megalázó helyzetbe, és hatalmas lélektani hátrányba került azzal, hogy a Vezér magára hagyta őket.

A szervezők pedig kijátszották őt, és a kollaboráns UEFA-t. Tizenegyezer szivárványos zászlócskát osztanak ki a drukkerek közt.

Orbán magasról tesz az istenített magyar válogatott tagjaira, akiket ezzel a húzásával gladiátorként már lefelé tartott hüvelykujjal föláldozott, és biztonságos távolból, itthonról vág vissza.
Visszavág, mert nem tudja elképzelni, hogy ne az övé legyen az utolsó szó:
néhány nemzeti érzelmű sportegyesület máris fölajánlotta, hogy nemzeti színű díszfénybe burkolják a stadionjukat.

Ámbár, ha Tiborcz volt cége gányolja össze!
Akkor a nemzeti érzelmű hívei csak hunyorogva fogják látni a monstrumokat, a Tiborcz volt cége átal összegányolt közvilágítás negyven Wattos hátterében.

Címkék: 

 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s