h i r d e t é s

"Ha a következő választást nem nyerik meg a polgári, nemzeti erők, minden elveszhet."

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam
a- a+

"Ha a következő választást nem nyerik meg a polgári, nemzeti erők, minden elveszhet."

2017. július 23. - 16:04

Orbán Viktor tusnádfördői beszédei rendszerint elég nagy vihart kavarnak, ezért idén is nagy várakozás előzte meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapját. Idén az erős Magyarországról, Európa problémáiról beszélt, de nem maradt ki Soros György és Trianon sem.

Még minden magyar miniszterelnöke - Forrás: MTI

Azt kell csinálni, amit a nyugatiak csinálnak - emlékeztetett a miniszterelnök a diáktábor kezdetein (28 éve) létezett általános hangulatra. Majd kifejtette, hogy ők már akkor is másképp gondolták. Valamiféle gyökerei tehát már akkor is megvoltak a visegrádi együttműködésnek, amelyet Orbán most a legfontosabb dolognak tart. Az amerikai elnökválasztásnál is fontosabb fejlemény ez Orbán szerint. Minden korábbinál szorosabb ugyanis az együttműködés a V4-ek között.

A nyugati világban zajló változásokról sokan gondolkodnak úgy - mondta a kormányfő-, hogy a globális elitek és a hazafias vezetők küzdelméről van szó. Ő és kormánya természetesen a hazafias oldalon áll.

Erős Magyarország

Ezután sorolta Orbán Viktor, hogy miért erős Magyarország, illetve mik az ismérvei egy erős országnak.

Erős nemzet és erős ország nem más pénzén él, ez az első. A költségvetés nem szállhat el, erős ország nem lehet devizacsapdában.

Egy erős országnak van gazdasági teljesítménye, Magyarországon a gazdasági növekedés kétszerese az EU átlagnak. A stratégiai ágazatokban a médiaszektorban is egyértelmű nemzet többség van, állam 1000 milliárdot költött arra, hogy visszavásároljon korábban oktalanul privatizált cégeket.

Kritikus pont a demográfia. Amelyik ország arra sem képes, hogy biológiailag fenntartsa magát, az eltűnik. Hogy mit tehet a kormány? Itt (bár nem foglalkozik nőügyekkel) Orbán engedett: hogy mennyien születnek, azt a nők döntik el egyedül. "Úgy lesz, ahogy az asszonyok döntenek" - mondta. A családtámogatásra szánt pénzekről szólva büszkén emlegette, hogy azt bizony a multiktól veszik el, különadókkal.

A közbiztonság is feltétele egy erős országnak - lásd határvédelem. Kulturális identitás nélkül sincs erős ország, további feltétel a stabil etnikai összetétel. A világ magyarságát is egy közösségbe kell szervezni. "Ha a világ bármely sarkában rálépnek egy magyar lábára, mert magyar, Budapesten fel kell villannia egy piros lámpának".

Néhány év múlva erős magyar hadsereg is lesz az Országnak, ami képes lesz magát megvédeni. Ezért van haderőfejlesztési program.

No és mi van Európával?

Erről a kérdésről viszonylag egyszerűen fog beszélni, ígéri a kormányfő.

A fő kérdés: az európaiaké marad-e Európa? Magyarország a magyarok országa lesz-e? Kik fognak élni Európában, ez a történelmi kérdés, amivel szembe kell nézni. Baj, hogy konkrét megbízható adat nincs, arról: a keresztények és a beáramló muszlimok milyen arányban élnek Európában. 

Orbán szerint a munkaerőhiányra nem válasz a migráció. Aki a gazdasági bajait migránsokkal akarja megoldani, az olyan, mintha tengervizet inna a hajótörött, ami csak ront a helyzeten. Egyébként élesen szembenáll a két kultúra, egyszerre ezek nem érvényesíthetők.

Hogy Magyarország megvédte magát és Európát a migránsáradattól, 260 milliárdba került, ebből "mogyorónyi összeget" térített meg a közösség. Az EU addig ne beszéljen szolidaritásról, míg ezt ki nem fizette - mondta határozottan Orbán, s nem felejtett el ostorozni bizonyos német politikusokat.

Soros György sem maradhat ki a beszédből

Az emberek véleményével szemben Brüsszelben kialakult egy szövetség. Brüsszeli bürokraták és a Soros birodalom vesz benne részt. Sorosnak ugyanis van egy terve, ami 4 pontból áll:

- Évente be kell hozni 1 millió migránst az EU-ba.

- Mindenkinek kell adni 4,5 milliós eurót, csak így lehet elérni, hogy jöjjenek.

- A beérkezett migránsokat szét kell osztani Európa országai között

- Föl kell állítani Európai bevándorlási ügynökséget, ez dönt a nemzetállamok helyett.

No ebből e tervből a miniszterelnök nem kér.

Orbán azonban még tisztábban látja Európa helyzetét, s azt, hogy mit kell tenni:

- Az Európai Bizottságot visszaterelni oda, ahová az alapszerződés szerint  való

- A migránsokat meg kell állítani, véget kell vetni a bevándorlásnak, nemzeti hatáskörben mindenki megvédi a határait.

- Vissza kell szállítani a migránsokat Európán kívülre.

- Ha tudomásul vettük, hogy a britek elhagyták az EU-t, katonailag nem maradhat az EU védtelen, kell olyan potenciál, amivel képes magát megvédeni, tehát európai katonai erőt kell építeni.

- Adócsökkentéssel kell a versenyképességet növelni, utána az EU-t Szerbiával mihamarabb ki kell bővíteni. 

Vissza Magyarországhoz, hisz közeleg a választás

Ha a következő választást nem nyerik meg a polgári, nemzeti erők, minden elveszhet, amiért az ország keservvel, kínnal megdolgozott. Nem építkezés lesz, hanem rombolás. A jövő évi választások tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést - jelentette ki, majd kormányfő megerősítette: amíg ő Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés a helyén marad, a határokat meg fogják védeni.

Magyarország Trianon óta nem állt ilyen közel ahhoz, hogy újra erős ország legyen, hogy visszanyerje az önbizalmát és életerejét a nemzet. Ha idegen érdekeket kiszolgáló kormány lesz, ezt évtizedekre elvesztheti az ország. A határon túli magyarok megmaradásához erős anyaország kell, akik gyengítik az országot, nem a határon túliak barátai - mondja Orbán - és regisztrációra, választási részvételre buzdít.  „Ne csak szurkoljanak, menjenek fel a pályára.” 

És a záró mondat: "27 éve azt hittük, Európa a jövőnk, most azt érezzük, mi vagyunk Európa jövője" .

Botka: jövőre Orbánra vagy Európára szavazhatnak a magyarok

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje  közleményében úgy fogalmazott, a jövő évi voksolás tétje, hogy Magyarország Oroszországhoz vagy Európához akar-e tartozni, továbbá az is, hogy az emberek egy leszakadó, igazságtalan Magyarországra vagy egy egyenlőségre és igazságos épülő jövőre szavaznak.

Orbán Viktor célja, hogy szembeállítsa Magyarországot és a magyarokat Európával, ehhez felhasználva a visegrádi négyeket is - fejtette ki Botka László, hozzátéve, sikeres Európa nélkül nincsen sikeres Magyarország sem. Kiemelte, a baloldal szerint is meg kell védeni Magyarországot, amelynek legfőbb problémája a történelmi léptékű kivándorlás, amiért szerinte Orbán Viktor politikája felelős.  magyar történelem egyik legnagyobb exodusa elé nézünk, ha nem sikerül változtatni a Fidesz-KDNP csupán a vagyonosoknak, jómódúaknak kedvező gazdaságpolitikáját - írta Botka László. 

Az MSZP olyan országot szeretne, ahol nem csak a kiválasztott kevesek, hanem mindenkinek van esély a továbblépésre, ahol nem zárják el a társadalom kétharmada elől a boldogulás lehetőségét - közölte az MSZP kormányfőjelöltje, aki szerint, ha 2018-ban minden elégedetlen elmegy szavazni, akkor kormányváltás lesz.

DK: Orbán elveszítette kapcsolatát a magyar valósággal

Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció alelnöke szerint semmit nem lehetett megtudni a beszédből arról, hogy mik az ország valós problémái, hogy miért megy tönkre az egészségügy és az oktatás, hogy miért Magyarországon az egyik legalacsonyabb a fizetés az unióban.

Ehelyett az ellenzéki politikus szerint Orbán Viktor összeesküvés-elméleteket mondott az unióval kapcsolatban, és olyan szövetségekről beszélt, amelyek az unióval ellentétesek, így felmerülhet, hogy mégis ki akarja vezetni az országot az európai közösségből.

Nagy-Huszein Tibor elmondta, Orbán Viktor szerint nem erős ország az, amelyik nem a saját pénzéből él, ehhez képest az Orbán-kormány "egy buszmegállót sem" épített az unió pénze nélkül.

Hangsúlyozta: az országnak 2018-ban két választási lehetősége lesz: Orbán Viktor vagy az Európai Unió. A DK hisz egy olyan európai egyesült államokban, amelyben Magyarország egyenrangú partnerként tud részt venni.

LMP: a Fidesz nem Európa jövője, hanem Magyarország múltja

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint a Fidesz nem Európa jövője, hanem Magyarország múltja; kormányzása alatt rosszul járt a magyar emberek többsége. Közleményében azt írta: a Fidesz kormányzása alatt "nőtt Magyarország kiszolgáltatottsága, megroggyant hagyományos, stabil nemzetközi kapcsolatrendszere és a magyar emberek túlnyomó többsége rosszul járt". 

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Orbán Viktor legkevésbé sem a jövő: a Fidesz és a rendszerváltás óta hivatalban lévő kormányok a múlt részei, nincs rájuk szüksége a megújuló Magyarországnak. Hangsúlyozta: az LMP valós alternatívát kínál minden magyar embernek, aki megújulást és "végre tisztességes kormányzást" akar Magyarországon.

Jobbik: józan ész helyett rögeszmék irányítják Magyarországot

A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök ismét bebizonyította, hogy tisztességes bérek és nyugdíjak, modern egészségügy és oktatás helyett csak ellenségképet tud adni a népnek.

Vona Gábor szerint a magyaroknak elegük van az "állandó háborúskodásból, a hatalmi arroganciából, a korrupcióból". Úgy folytatta közleményét: Magyarországnak nyugalomra van szüksége, ehhez pedig erős határőrségre, nyugati bérekre, színvonalas egészségügyre és modern oktatásra, de legfőképp tisztességes kormányra, amely "a szocialista helytartók és a fideszes oligarchák" helyett a nép pártján áll.

Úgy értékelt: Orbán Viktor továbbra sem képes az emberek valódi problémáival foglalkozni, helyette "a saját démonaival küzd". Nem az ország sorsáért, hanem a saját hatalmáért aggódik, ezért bukása "szükségszerű", hogy Magyarország "az orbáni rögeszmék" helyett a józan ész útjára léphessen - fűzte hozzá Vona Gábor.

Kiemelte, a Jobbik, ha kormányra kerül, 2018-tól felszámolja "a rendszerszintűvé vált korrupciót", hogy jusson pénz bérekre, nyugdíjakra, egészségügyre és oktatásra. Magyarország a "fokozódó nemzetközi elszigetelődés" helyett a Jobbik által kiharcolt európai szintű bérunióval egy új, igazságos és szolidáris Európa zászlóvivője lesz - írta a Jobbik elnöke -, ahol egyenlő munkáért egyenlő bér jár, és ahol végre mindenki a saját szülőföldjén boldogulhat. Mert csak az az ország lehet sikeres, amelyet nem elhagynak, hanem ahová visszaköltöznek a polgárai - hangsúlyozta Vona Gábor.

 

nepszava.hu