Van egy alapvető elvünk a Stratfornál: nem hallgatunk sajtótájékoztatókra, sajtóközleményekre, és nem olvassuk el a kormányok fehér könyveit. (…) 

A nyilvános állásfoglalások egyértelmű célja, hogy félrevezesse a másik felet – mondta tegnap a hírszerző cég főnöke, George Friedman magyar származású amerikai biztonságpolitikai főguru az Euroatlanti Integrációs és Demokrácia Központ pódiumbeszélgetésén, ahol a legkülönbözőbb aktuális geopolitikai kérdésekről volt szó.

Hogy a Stratfor jól végzi-e a dolgát, vagy éppenséggel a Friedman könyveiben (például a Következő száz évben) leírtak fedik-e majd a valóságot, ki-ki eldöntheti. Mindenesetre az vitathatatlan, hogy a szakember és csapata a legrangosabbak közé tartozik működési területükön, akiket mindenütt komolyan vesznek, s akikre érdemes odafigyelni. Nem véletlen az sem, hogy Friedmant tegnap Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta.

Mindezt azért érdemes előrebocsátani, mert például tegnap Afganisztánban ismét történt valami, ami arra int bennünket, hogy ne a hivatásos politikai kommunikáció alapján építsük fel a világképünket. Ha mindent elhinnénk a sikerpropagandának, értetlenül állhatnánk a kabuli támadás előtt: miként lehet, hogy annyi év amerikai és NATO-intervenció, sok milliárd dollár elköltése után a hatalomból 14 éve kiebrudalt tálibok látványos akcióval kis híján felrobbantják a helyi parlamentet? De vehetnénk azt a hét végi hírt is, miszerint a tálibok telefonos forródrótot hoztak létre a dezertáló kormánytisztviselők számára. Ha akkora a siker, hogy már ki is vonhatjuk harcoló csapatainkat Afganisztánból, akkor miként merülhet fel az általunk közösen eltartott bábkormány embereinek átszökése a hegyekben bujdosó ellenállókhoz?

A helyzet a következő: a demokratikusan választott kormányok itt, a fejlett nyugati világban körülbelül ugyanannyira kötik az orrunkra a valóságot, mint bármelyik diktatúra, ha stratégiai kérdésekről van szó. Sőt, szándékaikat, tetteiket, azok következményeit még inkább érdekükben áll elfedni előlünk, mert mi – szemben az elnyomott népekkel – tehetünk ellenük a következő választásokon. Akkor járunk el hát jól, ha egy komoly elemzőcég módszeréhez hasonlóan, a lehető legkörültekintőbben alkotjuk meg képünket a világról, és nem dőlünk be a propagandának. Hogy az így szerzett tudás boldoggá tesz-e – gyaníthatóan nem –, az más kérdés. Mindenesetre – közhellyel élve – az ember egyik dolga az életben, hogy „ne hülyén haljon meg”, s ehhez csak így vezethet az út. Ha csak a sulykolt maszlagot esszük nap mint nap, akkor bizonyosan rosszul teszünk.

Ami a valóságot illeti, a kép leegyszerűsítve a következő: főként az Egyesült Államok döntése alapján távoli országokban veszünk részt háborús cselekményekben, amelyek azonban nem oldják meg a gondokat, sőt instabilitást teremtenek. Így volt ez Afganisztánban, Irakban, Líbiában és – kissé más formában – Szíriában is. De említhetnénk a honvédség készülő, Iszlám Állam elleni erbíli bevetését is, ami már az egyik súlyos következményre adott válasz.

Mi több, a Nyugat által kreált, s szított konfliktusok immár abba a fázisba jutottak, amelyben a saját bőrünkön is érezhetjük azok következményeit. Az instabilitás, a létbizonytalanság, az ezzel kéz a kézben járó gazdasági nehézségek a legfontosabb okai annak a népvándorlásnak, amely életnagyságban itt van a határainkon és azon belül. A kockázat pedig csak nő. S ha a hibás beavatkozási politikának egyszer ne adj’ isten még súlyosabb következményei lesznek idehaza is, jusson eszünkbe, a Nyugat mindent megtett azért – ha nem is szándékosan –, hogy ez bekövetkezzen. Mert elmondani, bevallani bizonyosan nem fogják nekünk.

mno.hu (Címlap: Forrás: ragingchickenpress.org)