Hajnalban megtudjuk, kik vihetik haza a híres aranyszobrocskát
Vasárnap este (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban) 89. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Ampas) kitüntetéseit, közismert nevükön az Oscar-díjakat a Los Angeles-i Dolby Színházban.
A gála házigazdája Jimmy Kimmel amerikai komikus lesz. A legjobb rövidfilm kategóriában versenyben van Deák Kristóf Mindenki című alkotása. A Duna televízió élőben közvetíti az Oscar-gálát.
A filmvilág legrangosabb kitüntetését 1927-ben alapították. Az első akadémiai díjakat (hivatalos nevén Academy Award of Merit) 1929. május 16-án a hollywoodi Roosevelt Szálloda zártkörű bankettjén 12 kategóriában adták át, Charlie Chaplin életműdíjat kapott. A mintegy 270 vendég 36 asztalnál foglalt helyet, a ceremónia alig negyedórát vett igénybe.
A díjjal járó szobrocskára 1931-ben ragadt rá az Oscar elnevezés, mert Margaret Herricket, az akadémia első könyvtárosát - állítólag - Oscar nevű nagybátyjára emlékeztette a figura. Az akadémia 1939-től használja hivatalosan az Oscar elnevezést.
A 33,2 cm magas, 3,8 kilós trófea filmtekercsen álló, teste előtt kardot tartó lovagot ábrázol, a talapzat tekercsének öt küllője az Akadémia öt ágát - színészek, rendezők, forgatókönyvírók, producerek és technikusok - jelképezi.
A díjazottak nevét - a korai lapzárta miatt - sokáig előre megkapták az újságok, ám amikor 1940-ben a bankettre érkező vendégek már olvashatták az eredményt, áttértek a helyszínen felnyitott, lepecsételt borítékokra.
Az 1932. évi gálát közvetítette először a rádió, az 1953. évit a televízió (a vezető riporter a későbbi elnök, Ronald Reagan volt). Színesben 1966-tól sugározzák az eseményt, ma már több mint kétszáz országban és az interneten is nézhető.
A legjobb idegen nyelvű film díját először 1956-ban a Federico Fellini rendezte Országúton nyerte el. Erre a szoborra a győztes ország mellett ma már a rendező nevét is rávésik, tavaly Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyert.
1968 óta kötelező a díjazottak és a díjátadók számára az alkalomhoz illő, elegáns viselet. A gála legtovább, 263 percen át 2002-ben, legrövidebb ideig, száz percig 1959-ben tartott. Akkor a show a tervezettnél húsz perccel korábban ért véget, a következő tévéműsor kezdetéig a házigazda Jerry Lewis próbálta szórakoztatni a nézőket, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Napjainkban 24 kategóriában osztanak Oscar-díjat. A legfiatalabb a 2002-ben bevezetett egész estés animációs filmeké, amelyben elsőként a Shrek nyert.
Az idei jelöltek között van A vörös teknős című, francia, japán és belga koprodukcióban készült alkotás, amelynek nagy részét a kecskeméti rajzfilmstúdióban rajzolták, és a teljes színezés is itt zajlott.
Az idei technikai Oscar-díjakat február 11-én adták át, 18 tudományos és technikai eredményért 34 embert és öt szervezetet díjaztak.
Az akadémia a humanitárius tevékenységet az 1956-ban alapított Jean Hersholt Humanitárius Díjjal, a kiemelkedő filmes alkotók pályafutását tiszteletbeli Oscar-díjjal ismeri el. Utóbbiakat Jackie Chan színész, Anne Coates vágó, Lynn Stalmaster castingigazgató és Frederick Wiseman dokumentumfilm-rendező már novemberben átvette.
Nem "igazi" Oscar, nem is minden évben ítélik oda az 1937-ben alapított Irving G. Thalberg-emlékdíjat, amelyet "vigaszdíjként" azok kapnak meg, akik rászolgáltak volna, mégsem nyertek igazi Oscart, mint Alfred Hitchcock vagy Ingmar Bergman.
A legjobb férfi főszereplő kategóriában 1963-ban győzött először fekete színész, Sidney Poitier a Nézzétek a mező liliomait című filmben nyújtott alakításáért vehette át a díjat. 2001-ben Denzel Washington és Halle Berry révén a legjobb férfi és női színész is afroamerikai lett. Denzel Washington (Fences) idén harmadik Oscarját gyűjtheti be a legjobb színészek közt.
A legjobb film kategóriában 2014-ben diadalmaskodott először fekete rendező, a brit Steve McQueen 12 év rabszolgaság című alkotásával, és ugyanekkor lett először latin-amerikai a legjobb rendező, a mexikói Alfonso Cuarón (Gravitáció). A szintén mexikói Alejandro G. Inárritu 2015-ben a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), tavaly pedig A visszatérő című filmjével lett a legjobb rendező, a kategóriában korábban csak John Ford (1940 - Érik a gyümölcs, 1941 - Hová lettél, drága völgyünk?) és Joseph L. Mankiewicz (1949 - Egy levél három asszonynak, 1950 - Mindent Éváról) nyert két egymást követő évben.
Idén Barry Jenkins (Holdfény) első afroamerikaiként diadalmaskodhat a rendezők között, ha pedig a 32 éves Damien Chazelle (Kaliforniai álom) győz, ő lehet minden idők legfiatalabb Oscar-díjas rendezője. (A rendezői kategóriában legfiatalabban, 24 évesen John Singletont jelölték a Fekete vidékért, de ő nem nyert.)
A legjobb film kategóriában 2009 óta akár tíz alkotás is jelölhető, most kilenc került fel a listára. A legtöbb, 14 jelölést a Kaliforniai álom című musical kapta, beállítva a Mindent Éváról (1950) és a Titanic (1997) rekordját. Eddig három film - Ez történt egy éjszaka (1934), Száll a kakukk fészkére (1975), A bárányok hallgatnak (1991) - győzött mind az öt fő kategóriában (legjobb film, férfi és női főszereplő, rendezés, forgatókönyv), hozzájuk csatlakozhat most a Kaliforniai álom, amely a Horgonyt fel! (1945) és a Mindhalálig zene (1979) után harmadik eredeti filmmusicalként kapott jelölést a legjobb film kategóriában.
A leghosszabb film, amelyet Oscar-díjra jelöltek, idén indul az aranyszobrocskáért, Ezra Edelman csaknem 8 órás O. J.: Made in America című dokumentumfilmje.
Nézze élőben az Oscar-gálát!
Idén is élőben közvetíti Oscar-gálát a közmédia. A műsor vasárnap éjszaka 0 óra 50 perckor kezdődik a Dunán.
Éjjel 1 órakor kapcsolják Hollywoodot, egészen pontosan a Dolby Színház előtt leterített vörös szőnyeget, hiszen elkezdődik a jelöltek és a sztárok bevonulása. A díjátadó-gáláról 2 óra 30 perckor élőben jelentkezik a Duna, és lehet szorítani a Mindenki (Sing) című produkció sikeréért, amely idén bejutott a legjobb rövidfilm kategóriába. A magyarok a Vörös teknős című animációs film révén is képviseltetik magukat Los Angelesben, amelynek a kifestését és a rajzok többségét a Kecskeméti Animációs Stúdióban végezték.
A műsor szüneteiben a magyar stúdió jelentkezik. A műsorvezető Kraszkó Zita lesz, a szakértők pedig Szöllőskei Gábor szakújságíró és Dudás Viktor, az MTVA munkatársa. Az Oscar-gáláról hétfőn a nézők 90 perces összefoglalót láthatnak a Petőfi TV (M2) műsorán 20 óra 4 perctől.
A Duna vasárnap esti műsora már a gála előtt segít a díjátadóra hangolódni, 21 óra 5 perctől a 2017-es Oscar-jelölt Mindenki című rövidfilm kerül adásba. Utána 22 óra 30 perctől a Mephisto című Oscar-díjas alkotás vezeti fel a 0 óra 50 perckor kezdődő Oscar-gálát. (MTI) / inforadio.hu