h i r d e t é s

Hamis vakcinával oltottak be gyerekeket egy ukrajnai magánklinikán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Hamis vakcinával oltottak be gyerekeket egy ukrajnai magánklinikán

2018. november 10. - 12:06

 

Több mint harminc kijevi és egy lembergi család gyermekét oltották be hamis oltóanyaggal egy ukrajnai magánklinikán – adta hírül az UNIAN hírügynökség november 5-én. Az intézmény szerint maguk a szülők vitték a hamis oltóanyagot.

Forrás: pxhere.com

Az érintett gyerekek szülei beperelték a klinikát, állításuk szerint számlákkal tudják bizonyítani, hogy a klinika szerezte be számukra a vakcinát.

Az UNIAN szerint nem ez az első ilyen eset. Az állami intézmények számára az oltóanyagot egységesen az UNICEF szerzi be, melyet hivatalos szállítmányként kapnak meg a klinikák. Akad azonban, aki a hosszas várakozási időt kikerülendő, olcsóbban igyekszik vakcinához jutni és csempészárut használ fel. Nyár végén az Állami Orvosi Szolgálat már betiltotta a Pentaxim oltóanyag használatát, mely illegálisan került a gyógyszertárakba Oroszországból. Szeptemberben pedig az Infanrix két szériája is tiltólistára került. A csempészablak azonban mindaddig nyitva marad, amíg a beérkezett gyógyszereknek nem lesz egységes regisztrációja.

A portál figyelmeztet, ha gyermekünket magánklinikán oltatjuk be, előtte ellenőrizzük, hogy az adott gyógyszer nincs-e tiltólistán Ukrajnában. Ezt megtehetjük az Állami Orvosi Szolgálat weboldalán.

Az oltóanyag-hiány miatt Magyarország sietett Ukrajna segítségére: a magyar kormány2017 elején 5 000 adag kanyaró-mumpsz-rubeola (MMR) elleni oltóanyagot, 2018 elején 8 000 adag kanyaró elleni oltóanyagot adományozott az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete részére. 2018 májusában 21 600 adag, öt komponensű (kombinált, diphteria, tetanus, acelluláris pertussis, Haemophilus influenzae b és inaktívált poliovakcina), Pentaxim elnevezésű oltóanyag, továbbá 15 000 adag kanyaró-mumpsz-rubeola elleni (M-M-RVAXPRO) oltóanyagot hoztak Ukrajnába.

November 7-én Magyarország újabb szállítmányt, 10 376 adag négy komponensű, kombinált diftéria, tetanusz, pertusszisz és járványos gyermekbénulás elleni (Tetraxim) oltóanyagot ad át az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete részére 50 millió forint értékben- tudatta a Kárpátalja.ma. (karpatinfo.net)


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..